A káosz, mint politikai eszköz: a bizonytalanság a hatalom igazi fegyvere

Szerbiában az elmúlt héten újabb szintre lépett az immár hónapok óta tartó tiltakozási hullám. Az események középpontjába Újvidék mellett Valjevo és Belgrád került, ahol szombaton több ezer ember vonult utcára, de a békésnek indult demonstrációk ismét erőszakba torkolltak.

A politikai háttér: két narratíva ütközik

Ennek következtében igencsak kaotikus helyzet alakult ki, már a szereplőket sem könnyű azonosítani, a kormányzatnak azonban sikerült elérnie, hogy a diákokat és tüntető polgárokat összemossa az erőszakos cselekményeket elkövető személyekkel, akikről csak feltételezni lehet, hogy futballhuligánok, provokátorok, titkosrendőrök vagy bűnözői csoportok tagjai.

Mindez a „kifordított valóság” része, Szerbiában ugyanis javában folyik a narratívák háborúja, ami akár „propaganda polgárháborúnak” is nevezhető, ennek során a kormányzat „támadóból áldozatot konstruál”, hogy megakadályozza az újvidéki vasútállomáson történt tragédiával kapcsolatos tények nyilvánosságra kerülését, és elsikálja a felelősség kérdését.

Kapcsolódó cikk

A rendőrség a maffiával közösen félemlíti meg az embereket Szerbiában

A tüntetők azt állítják, hogy a Vučić-féle rezsim elnyomóvá vált, a rendőrség politikai eszközként működik, és a korrupció rendszerszintűvé „hizlalta fel magát”. A kormány ugyanakkor azzal vádolja a demonstrálókat, hogy külföldi érdekeket szolgálnak, és céljuk Szerbia destabilizálása.

A probléma alfája és omegája leginkább az, hogy a radikálisokból haladóvá transzformálódott politikai gárda nem képes levetkőzni régi önmagát, és nem képes szakítani „szurkolói mivoltával”, illetve az abból fakadó brutalitással, ami súlyos terhet jelent a szerbiai társadalom és az egész Balkán számára.

Szerbiában a kilencvenes évek ismétlődnek meg kicsiben, mivel a játszótér már szűkült, és ezért az ellenséget nem a határokon túl, hanem a határokon belül keresik. Ami most Szerbiában történik, az abban is félelmetesen hasonlít a kilencvenes évekre, hogy az állami és rezsimhű sajtót/médiát az ellenség kijelölésére és megnevezésére használják.

Erőszak a város központjában, és bárhol máshol

Valjevóban (régi magyar nevén Macsókőben) szombat este több ezer ember gyűlt össze egy korábban elterjedt kép miatt, amely szerint a rendőrök brutálisan bántalmaztak egy helyi fiatalt. A brutalitás egyébként is egyre inkább jellemzi a rendőri fellépéseket.

Ez a 16 éves fiatalember egy pékségben ült, amikor a rendőrök bántalmazták (Forrás: X platform)

A tiltakozás kezdetben békés volt, azonban egy fiatalokból álló csoport a Szerb Haladó Párt (Srpska napredna stranka, SNS) irodája felé vette az irányt, ahol pirotechnikai eszközökkel tüzet okoztak.

Helyi médiabeszámolók szerint a „blokadérók” (blokadőrök) – kormánypárti körökben így nevezik a rezsim ellen lázadókat – felgyújtották a valjevói önkormányzat épületének bejáratát is.

Az utóbbi napokban csak fiatal férfiakból álló csoportok garázdálkodnak nagyfokú szervezettségben, és időnként a rendőrökkel is együttműködve. Az arcukat általában sálakkal és maszkokkal takarják el.

Hasonló jelenetek zajlottak Belgrádban is, ahol a tüntetők az elnök, Aleksandar Vučić ellen skandáltak. A rendőrség könnygázt vetett be és rohamot indított a tömeg ellen, miközben a demonstrálók kukákat gyújtottak fel és kövekkel dobálták meg a rendfenntartókat.

Az elszabadult hajóágyú

A diákok által vezetett tüntetések hónapok óta nagyrészt békésen zajlottak, a rendőrök nem mindig avatkoztak be. Korábban inkább passzivitás jellemezte a rendőröket, ami egyes közintézmények védelmét jelentette, mostanában azonban fordult a kocka: ma már egyre gyakrabban indulnak rohamra, amit különböző (páncélos) járművekkel és vegyi anyagok használatával támogatnak meg, és már nem közintézményeket, hanem inkább pártszékházakat védenek – vagy hagynak védtelenül.

Ahogy éppen a kedvük tartja, vagy ahogy arra parancsot kapnak Belgrádból az éppen aktuális stratégia alapján. Jellemző módon a szombat este felgyújtott valjevói pártszékház – akárcsak az újvidéki – teljesen üres volt.

Mintha az utóbbi hetekben, hónapokban győzedelmeskedett volna a kormányzat radikális szárnya, amely megelégelte a rendőri tutyimutyiságot, és most, mintegy elszabadult hajóágyú, pusztítja Szerbiát. A mostani vezetők a kilencvenes években egyszer már tragédiába sodorták az országot és a szerb népet – ennek most a reprízét láthatjuk, kisebb méretekben.

Az emberek, ha nem is tudatosan, inkább a tudat alatt azt szeretnék, hogy tűnjön el már végre a háborús generáció – és legyen már elég a „szerb nép történelmi üldöztetéséből”, aminek a rémével az ország vezetői nap mint nap riogatják, vagy éppen fenyegetik a népet.

A káosz generálásának célja

Most fordult elő először, hogy támadás érte más pártok helyiségeit is. Zimonyban (Zemun) maszkos fiatalok megrongálták a Szerb Radikális Párt (Srpska radikalna stranka, SRS) irodáját, anarchista jeleket fújtak Vojislav Šešelj csetnikvajda arcképére, és talán az iroda ablakait is betörték, vagy legalábbis kísérletet tettek rá.

Az Informer is feltöltötte ezt a videót az X platformra, és azt írta fel rá, hogy az állig felfegyverzett (támadók) megsemmisítik a Szerb Radikális Párt zimonyi irodáját

A rezsimhű Pink televízió beszámolója szerint hasonló támadás érte Újvidéken Aleksandar Vulin Szocialista Mozgalmának (Pokret socijalista, PS) és a Szerbiai Szocialista Párt egy-egy irodáját, ami első látásra a fenti narratívát erősíti. De miért éppen most, és eddig miért nem?

Akármennyire is valószínűnek tűnik a „háborús generációval” történő leszámolás, ennek a történetnek lehetnek mélyebb gyökerei. A Szerb Haladó Párt eddig „egyedül állta a sarat”, kivéve Ivica Dačić belügyminiszter „nagyszerű esti összefoglalóit”, amelyben elsorolja a sebesültek számát az egyik és a másik oldalon is. A Szerbiai Szocialista Párt szóvivőjeként ő valami hasonlót csinált a kilencvenes években is, akkor is vidáman „leusztasázta” és „leterroristázta” az ellenséget. Ebben már van évtizedekre visszanyúló tapasztalata.

A generációs-háborús magyarázat tehát egészen jól illene ahhoz, ami Szerbiában a napokban történik, de bármennyire kézenfekvő lenne ez, inkább valószínű, hogy ez egy Vučić-féle trükk a hasonszőrű pártok mozgósítására és bevonására a most kibontakozó küzdelembe, amivel egyúttal homogenizálni igyekszik Szerbiát, vagyis hatalmát kiterjesztené a kollaboráns pártokra is.

Azok a kilencvenes évek: a radikális trojka: Aleksandar Vučić, Tomislav Nikolić és Vojislav Šešelj

Ez egy kétfrontos pokoli terv, amelynek az egyik része a társutas pártok lenyelése – láttunk már ilyet –, a másik része pedig a szerb elnök ellen lázadók szatanizálása, amihez Vučić kitűnően használja ki a diákmozgalom elfáradását, bár róla nehéz elképzelni, hogy ekkora stratéga lenne. A háttérben inkább mást kell keresni.

Ugyanakkor félő, hogy ha elfogy a belső ellenség, akkor a nők kerülnek sorra. A mentornak tekinthető Šešelj csetnikvajda ugyanis kijelentette, hogy alapvetően ellenzi a nők bántalmazását. Arról is beszélt, hogy ő személy szerint sosem ütött meg egyetlen nőt sem, és megérti a rendőrséget, amely nem emel kezet a nőkre. Merthogy „lábbal kell őket rugdosni”.