Bosznia
Az állatviadalok betiltását sürgetik Boszniában, a bikatenyésztők tiltakoznak
Egy tragikus baleset után ismét felszínre került a bikaviadalok ügye Bosznia-Hercegovinában: Sanel Kajan képviselő az állatviadalok teljes betiltását szorgalmazza, ugyanakkor a bikatenyésztők országos szövetsége a hagyomány védelmében érvel, és politikai haszonszerzéssel vádolja a kezdeményezőt. A vita középpontjában az állatvédelem, a vidéki identitás és a háború utáni megbékélés ritka lehetősége is felmerül
Sanel Kajan, a bosznia-hercegovinai Föderáció Képviselőházának tagja (Demokratikus Front, DF) szerint sürgős intézményi lépésekre van szükség a bikaviadalok, valamint minden más típusú állatviadal betiltására a Föderáció területén.
A szarajevói Klix beszámolója szerint Kajan ennek érdekében kezdeményezést nyújtott be a Föderáció kormányához az állatkínzás megállítása, az állatviadalok megszervezésének tilalma, valamint az ilyen események televíziós vagy felvételről történő közvetítésének betiltása érdekében.
A kezdeményezés előzménye, hogy két nappal korábban tragikus baleset történt a Donji Vakuf melletti Kutanja településen tartott bikaviadalon, amelyen egy látogató életét vesztette, miután egy bika felöklelte és halálra taposta. A Dnevni avaz napilap arról számolt be, hogy a bika tulajdonosát letartóztatták.
Két törvény is van rá
Bosznia-Hercegovinában elvben két jogszabály – az állatvédelmi törvény, valamint a Föderáció állategészségügyi törvénye – is tiltja az állatok bántalmazását és kínzását a tenyésztés, tartás, felhasználás vagy különféle idomítás során.
Ezen törvényi tilalmak ellenére a bikaviadalokat továbbra is rendszeresen megszervezik országszerte, elsősorban szórakozás céljából, de minden bizonnyal haszonszerzés érdekében is – legyen szó fogadásról, pénzdíjakról vagy a tulajdonos presztízsének növeléséről.
Kajan megfogalmazása szerint az állatok szórakozás céljából történő bántalmazása sem erkölcsileg, sem jogilag nem igazolható: az ilyen események legalizálása és a médián keresztül történő közvetítése elfogadhatóvá teszi az állatkínzást, és azt az üzenetet közvetíti, hogy a szenvedés nem kivetendő, ha a hagyomány vagy a szórakoztatás szolgálatában áll.
Mindezek alapján a képviselő felszólította az entitás kormányát, hogy a jogszabályokat alkalmazva haladéktalanul lépjen fel, miután a törvények kifejezetten tiltják az állatviadalok, köztük a bikaviadalok szervezését, finanszírozását és népszerűsítését.

Sanel Kajan ismerkedik a föderációs parlamenti házszabállyal (Forrás: Klix.ba)
Azt is javasolta, hogy tiltsák be az állatviadalok minden formájú televíziós vagy internetes közvetítését, valamint szigorítsák meg a hatósági ellenőrzést, és vonják felelősségre az illegális rendezvények szervezőit, résztvevőit és népszerűsítőit.
Kajan úgy vélte, hogy ez civilizációs kérdés, és eljött az ideje, hogy Bosznia-Hercegovina határozott lépést tegyen egy olyan társadalom irányába, amelyben az empátia, az igazságosság és minden élőlény iránti tisztelet alapvető érték.
A megbékélés első formája
Miután Sanel Kajan, a Föderáció képviselője kezdeményezte a boszniai koridák és más állatviadalok betiltását a Föderáció területén, reagált a Boszniai Bikatenyésztők és Rajongók Klubjának Szövetsége (SKUBB) is.
A SKUBB Bosznia-Hercegovina egész területéről 32 egyesületet tömörít, több mint 50 000 taggal és szimpatizánssal, s a vidéki lakosság hiteles hangját képviseli, amely ápolja az állattartás hagyományait és az állatok iránti tiszteletet.
A SKUBB a boszniai társadalom minden nemzeti közösségéből egyesít tagokat, s egy olyan hagyományőrző és sportjellegű tevékenységet képvisel, amelynek nincs etnikai töltete és nem idéz elő etnikai feszültségeket.
A bikaviadalok a háború utáni Bosznia egyik ritka példái annak, hogy különböző vallású, nemzetiségű és politikai meggyőződésű emberek ülnek egy sátor alatt. Ezek az események összekötnek, nem megosztanak – a megbékélés első formái voltak a háború után, legfeljebb a bosnyák bika és a szerb bika ugrik egymásnak.
Még sincsenek betiltva?
A Szövetség mély sajnálatát fejezte ki a Donji Vakufban történt tragikus esemény, és az ott elhunyt látogató halála miatt, amiért őszinte részvétét nyilvánította az elhunyt családjának.
A szövetség hangsúlyozta, hogy mindenféle találgatás és következtetés levonása a hatóságok által feltárt tények ismerete nélkül nemcsak a rendezvény szervezőinek, hanem az egyesületeknek, magánszemélyeknek és a szélesebb közösségnek is árt.
Kajan képviselőnek címzett nyilatkozatukban kifejtették, hogy az olyan vélemények nem méltók a komoly politikai diskurzushoz, amelyek kizárólag a médiából vagy a televíziós beszámolókból származó információkra épülnek.
Hozzátették, hogy a bikaviadalok nincsenek jogilag betiltva, és azok szabályozása a Bosznia-Hercegovinai Állategészségügyi Hivatal 44/10. számú hivatalos közlönyében megjelent rendelet szerint történik, amely pontos feltételeket határoz meg az állatokkal való rendezvények lebonyolítására.
A SKUBB és tagszervezetei kizárólag ezen rendelet és a belső szabályzatok alapján szervezik az eseményeket, amelyek szigorú követelményeket támasztanak.
Mi van a szabályzatban?
Közölték azt is, hogy a 2009-es alapítás óta számos szabályzatot és útmutatót fogadtak el, amelyek kifejezetten tiltják: a fogadások és szervezett tétjátékok minden formáját, az állatkínzás bármely módját, valamint a szarvak mesterséges módosítását.
A szövetség szabályzata előírja, hogy a sportcélú bikaviadalokon a szarvak tompaságát ellenőrizni kell speciális sablon segítségével, a bika szarvának csúcsa nem lehet 10 mm-nél vékonyabb – míg az Európai Unió azon tagállamaiban, ahol szintén hagyomány a bikák sportversenye, ez a minimum 8 mm, és az ilyen típusú megmérettetések ott is engedélyezettek.
Kiemelték, hogy minden nagyobb kulturális, szórakoztató vagy versenyrendezvény bizonyos mértékű kockázattal jár, és nem kizárt az emberi sérülés vagy haláleset. Szerintük más nyilvános eseményeken, így sporteseményeken is történnek balesetek, néha halálesetek is, de Kajan képviselő eddig nem kezdeményezte ezeknek a betiltását.
Felmerül tehát a kérdés: vajon valódi aggodalom vezeti-e, vagy inkább politikai haszonszerzés céljából él vissza mások tragédiájával?
A „bikaszervezet” külön felhívta a figyelmet arra, hogy „nyilvánvaló, hogy Sanel Kajan képviselő politikai indítványa során – mások tragédiáját kihasználva olcsó politikai pontokat keresve – nincs tisztában azzal a ténnyel, hogy a bikaviadalokat hosszú évek óta a Bosznia-Hercegovinai Állategészségügyi Hivatal rendelete szabályozza, amely állami szintű jogszabály, s így az egész országban érvényes”.
Az ilyen tilalmi felhívások, amelyek figyelmen kívül hagyják a meglévő jogi kereteket és a SKUBB eddigi törekvéseit a szabályozás betartására és fejlesztésére, csupán a tragédia politikai célú kihasználását és az önpromóciót szolgálják.
