Szerbia
Népünnepély, tüntetés vagy kettő az egyben?
Bennem, a program első áttekintése után felmerült a kérdés: nem sok ez? Mármint nem az időtartam, hanem a tűzijáték, a koncert, a lemezlovasok? Két helyszínen? A rendszer ellen lázadunk vagy népünnepélyt tartunk?
Pénteken késő este, nem sokkal fél tizenegy előtt érkeztek meg Szabadkára azok az egyetemisták, akik gyalog indultak Újvidékről, Zomborból, vagy Nagybecskerekről, és azok a kerékpárosok is, akik Kúlán pattantak két kerékre.
Sokan érkeznek majd még a szombati nap folyamán is, azon a napon, amikor Szabadkán sor kerül az „Észak hív” nevet viselő, tizenkét órán át tartó tüntetésre.
A programot még szerdán közzétették az egyetemisták, a szabadkai megmozduláson pedig minden lesz – a kulturális és elgondolkodtató programokon keresztül, az élő podcaston át, a gyermekprogramig, koncertig, de tűzijáték és lemezlovas is.
Sok? Némely elemében túlzás, talán ízléstelen? Szombaton kiderül.
Mi várható?
A szervezők és nem hivatalos értesülések szerint a rendőrség is, legalább 70 ezer emberre számít, van, aki a program fő részén, vagyis este, amikor a beszédek és később a koncert lesz, akár 100 ezer ember részvételével számol, ami valljuk be, rengeteg, tekintettel arra, hogy Szabadkának, a kültelepülések lakosságát nem számítva, ennyi lakosa van összesen.
Vagyis egy hétvégére akár meg is duplázódhat az itt élők száma, olyan lehet, mintha az egész város az utcára vonulna. Vannak, akik előre gondolkodtak, és már pénteken eljöttek északra, így a gyaloglók fogadásán már voltak belgrádiak és kraljevóiak is.
Egyébként a szabadkai nagy tüntetést leszámítva számos megmozdulás lesz az ország több pontján – és nem Aleksandar Vučić népszerűsítő nagygyűlésére célzok, amit Nišben tart éppen szombaton.

A rendszer ellen lázadunk vagy népünnepélyt tartunk?
Hanem éppen az arra rászerveződő egyetemista ellentüntetésre, vagy a belgrádi börtön elé szervezett tüntetésre, vagy az újvidéki bíróság blokádjára, amely a politikai fogvatartottak miatt zajlik most már harmadik napja.
Szabadkán viszont összesen négy különböző helyszínen lesznek programok és tulajdonképpen csaknem az egész várost lezárják, legalábbis azt a részét, ahol infrastruktúra és boltok, szórakozóhelyek és egyéb van.
A traktorok már déli tizenkét órakor kimennek az utcákra és minden irányból lezárják az utakat, vagyis autóval ezt követően se ki, se be, legalábbis ez az elképzelés.
Lesz program a vasútállomásnál lévő Raichl-parkban – kulturális, vagyis elsősorban színházi performanszokkal tarkítva, és lesz itt transzparenskiállítás is, de szimbolikusan „átadják a színészek a Népszínház felújított épületét is”, ami ugyan elméletileg elkészült, használati engedélye is van már fél éve, csak éppen használatba nem vette senki, legalábbis nem a színészek.
A Fasizmus áldozatainak terén kiállítás lesz, A rendszer minden áldozata címmel, a főtéren pedig a koradélután folyamán, amikor a tüntetés kezdődik, hatalmas pumpával lehet majd fotózkodni – jótékony céllal, és szégyen- illetve reményfal is lesz, ahová üzeneteket lehet írni.
A központot és a lakótelepet egymással összekötő Radić fivérek utcában végig jótékonysági főzés lesz, a lakótelepen pedig szintén lesz színpad, zenekarok és lemezlovasok lépnek fel, valamint ide, ahol főként kisgyermekes családok élnek, gyermekprogramokat szerveztek az egyetemisták.
Mi lesz a fő program?
A tüntetés fő programja a város főterén már pénteken felállított színpadán zajlik majd. Itt lép fel a blokádkórus, majd élő interjú lesz a Strasbourgig tekerő egyetemistákkal, majd professzorok és egyetemi hallgatók tartanak majd beszédet.
Lesz 16 perces csend, majd zajkeltés is. S mondhatnánk, hogy ezzel véget is érhetne a program, azonban a szervezők nem így döntöttek. Tekintettel arra, hogy 12 órán át tartó megmozdulásról van szó, 23 órakor a nyíltan hatalomellenes Beogradski sindikat rapcsapat lép fel, éjfélkor tűzijáték lesz két helyszínen, hajnali kettőig pedig lemezlovas szolgáltatja a zenét, vagyis buli lesz.
Miért van erre szükség?
Bennem, a program első áttekintése után felmerült a kérdés: nem sok ez? Mármint nem az időtartam, hanem a tűzijáték, a koncert, a lemezlovasok? Két helyszínen? A rendszer ellen lázadunk vagy népünnepélyt tartunk?
Aztán elgondolkodtam, mióta is vagyunk az utcán. Mióta küzdenek ezek a fiatalok, akik sokszor úgy érzik, hogy magukra maradtak, hogy csak az ő mindennapjaik zajlanak egyfajta rendkívüli állapotban, mindenki más, vagyis mi, felnőttek, ugyanúgy éljük a mindennapjainkat, s néha megveregetjük a vállaikat.
Vagyis, igen, lehet, hogy túlzás a tűzijáték, az is lehet, hogy ízléstelennek tűnhet. De elmúlt hat hónap. Ők azóta is az utcákon vannak, sétálnak, körbekerékpározzák Vajdaságot, járják a falvakat és nem fáradtak bele, legalábbis nem látszik rajtuk.
Ismerik az átlagembert, még azt is, aki hajlandó elmenni egy-egy tüntetésre. Ezeket az embereket pedig valamivel órákon át az utcákon kell tartani. Ez az ő idejük. Az ő harcuk. Az ő választásuk. Hat hónapon át csaknem minden nap tizenöt, majd később tizenhat percen át csöndben voltak. Nem értette meg az üzenetet, akinek kellett volna. Akkor legyen most már zaj.

