Connect with us

Szerbia

Vučević az FBI-t és az FSZB-t is bevonná a hangágyú-ügybe

A Harry Potter rajongói a dementorok érkezéséhez hasonlították az élményt – ezek olyan gonosz lények, amelyek nem járnak, hanem a levegőben siklanak, megjelenésük hideg leheletet hoz, kiszívja a meleget és az örömöt

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Vučević szerint "a szombati diáktüntetés politikai értelemben teljesen jelentéktelen volt", és ezt azzal igyekeznek ellensúlyozni, vagyis "felpumpálni”, hogy egy még nagyobb hazugságot találtak ki
Vučević dementor szerint "a szombati diáktüntetés politikai értelemben teljesen jelentéktelen volt", és ezt azzal igyekeztek a diákok ellensúlyozni, vagyis "felpumpálni”, hogy egy még nagyobb hazugságot találtak ki (Forrás: Instagram, Miloš Vučević)
Cikk meghallgatása

A belgrádi diákok most éppen a belgrádi sürgősségi központ előtt demonstrálnak, miután az ott dolgozók elutasítják a szombati diáktüntetésen halláskárosodást szenvedettek megvizsgálását. Közben Aleksandar Vučić szerb államfő vasárnapi utasítása alapján a belgrádi kormány apraja-nagyja ellepte a médiát, hogy cáfolja a hangágyúzással kapcsolatos feltételezéseket, amelyek egy rejtélyes jelenséghez köthetők.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

A gonosz levegő

Szombaton este, pontosan 19 óra 11 perckor a diáktüntetések résztvevői – főleg azok, akik a Milán király utcában álltak – furcsa jelenséget tapasztaltak.

A beszámolók szerint olyan érzésük volt, mintha egy repülőgép repült volna el közvetlenül a fejük felett, vagy mintha egy láthatatlan autó vagy busz száguldott volna végig az utcán.

Néhányan „suhogó” vagy „zúgó” hangot hallottak, amit a Forma–1-es autók vagy egy közeledő cirkálórakéta hangjához hasonlítottak.

Sokan lovak ezreinek dobogásához hasonló zajról számoltak be, ami tömeges menekülést váltott ki az emberekből az úttestről a járdák és az utcák szélei felé.

A felvételeken látható, hogy a Terazije irányából a Slavija felé hihetetlen sebességgel nyílt meg egy folyosó a tömegben végig a Milán király utcán, egészen a London néven ismert útkereszteződésig, sőt még azon is túl.

Néhány másodperc alatt az úttest szinte kiürült a „gonosz levegő” hatására, amely egyesek szerint felülről, mások szerint a lábak magasságából jött.

A Harry Potter rajongói a dementorok érkezéséhez hasonlították az élményt – ezek olyan gonosz lények, amelyek nem járnak, hanem a levegőben siklanak, megjelenésük hideg leheletet hoz, kiszívja a meleget és az örömöt.

Még aznap este elterjedt a feltételezés, hogy a hatóságok hangágyút vetettek be a kimondottan békés tömeg oszlatására.

A demonstrálók ugyanis éppen tizenöt perces hallgatással emlékeztek az újvidéki áldozatokra, vagyis némán álltak egy helyben, tehát semmilyen veszélyt nem jelentettek, amely indokolta volna oszlatásukat.

A kvázi miniszterelnök ajánlata

Miloš Vučević szerb miniszterelnök – akinek a lemondását a szerb parlamentnek még mindig nem sikerült elfogadnia – hétfőn bejelentette, hogy a szerb kormány hajlandó hivatalos meghívót küldeni az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) részére, hogy vizsgálják ki a szombati tüntetésen állítólagosan alkalmazott hangágyú ügyét.

– Készen állunk arra, hogy hivatalos meghívót küldjünk, mert nincs mit rejtegetnünk

– mondta Vučević újságíróknak a szerb kormány épületében tartott sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök megismételte, hogy egyik szerb állami szerv sem használt hangágyút, mert a tüntetés során „semmilyen parancs nem volt, még gumibot használatára sem”, és a rendőrség teljes mértékben törvényesen járt el.

A kvázi miniszterelnök szerint az egész ügy mögött az ország destabilizálására tett kísérlet áll, és az ellenzék csak egy újabb „nagy hazugságot” próbál elültetni a fejekben.

Vučević szerint „a tüntetés politikai értelemben teljesen jelentéktelen volt”, és ezt azzal igyekeznek ellensúlyozni, vagyis „felpumpálni”, hogy egy még nagyobb hazugságot találtak ki.

Hozzátette, hogy a szerb rendőrség teljes mértékben együttműködik az ügyészséggel, és elvárja, hogy minden állítást kivizsgáljanak.

– Ha pedig kiderül, hogy hazudtak – és látni fogja mindenki, hogy hazudtak – azoknak, akik terjesztették ezeket a hamis híreket, viselniük kell a felelősséget. És ebben az ügyben nem lesz alku.

– költötte át Vučević a szerb államfő vasárnapi szavait, amelyek szerint „a mese ezzel véget is ér”.

Orvosok az ellenzék szolgálatában?

Csakis egy radikális elméből pattanhat ki olyan elképzelés, amellyel Vučević az ellenzékhez köthető orvosokat megvádolta, mondván, hogy a tüntetés után utólag ők adtak utasításokat az embereknek, hogy milyen panaszokat jelentsenek.

– Ez az egész egy előre megrendezett és mesterségesen kreált történet, amely teljes mértékben hazugságokra épül

– jelentette ki a távozni nem nagyon akaró szerb miniszterelnök, aki szerint a legnagyobb erőszak szombatra virradóra történt az elnöki palota környékén, az Úttörő parkban (Pionirski park), amely az azóta már feloszlatott (kormányzati) diáktábor ellen irányult.

Kivéve egy hangágyút! De azt az elkövetők a tömegre irányították.

Délután az emberek a belgrádi sürgősségi központnál demonstráltak. A szombati tiltakozás után felvett betegek pontos számát szerették volna megtudni

Az oda telepített kvázi diákokat 186 traktor védte, a járművek azonban a rongálások miatt mára már használhatatlanná váltak, ezért – a fent említett elnöki utasítás szerint – a Szerb Haladó Párt kárpótolja majd a gazdákat.

Vučević nyilatkozatából kiderül, hogy a kvázi miniszterelnök megértette a vasárnap elhangzott elnöki kérés lényegét, és kinyitja a pártkasszát.

– Mi, mint politikai párt (SNS), segíteni fogunk ezeknek az embereknek, és kárpótlást biztosítunk számukra. Ezt gyorsan meg kell tennünk, mert közeleg a vetési szezon

– jelentette ki Vučević, aki szerint az a legfontosabb, hogy az állami hatóságok megelőző akcióinak köszönhetően nem történt támadás az intézmények ellen.

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel

A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7