Szerbia
Álegyetemisták, traktorok, tankok – belgrádi március 15
Mi lesz március 15-én? A rendőrség és a katonaság is tisztában van vele, hogy eddig egy korrupt, maffiahatalom irányította őket, s előbb tartóztatnak le valakit, aki olyan parancsot ad, hogy a saját népükre és gyerekeikre támadjanak. A szakértők szerint nincs elegendő bűnöző és verőlegény sem

Sátorozó álegyetemisták és Vörös Sapkások az elnöki palota előtt, trélerekkel a fővárosba szállított traktorok, páncélozott harci járművek az autópályákon haladva. Mindezekről videófelvételek tanúskodnak, a közösségi oldalakon arról írnak az emberek, hogy szombaton, március 15-én, az egyetemeket blokád alatt tartó egyetemisták nagy tüntetésén a hatalom incidenseket provokál majd.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Mások azt mondják, hogy a traktorokat még előző este, vagy szombaton egészen korán reggel kivezénylik majd Belgrád bejárataihoz, és megpróbálják megakadályozni, hogy a tüntetők ezrei, tízezrei megérkezzenek a fővárosba. Többen kiemelik, a hatalom azzal, hogy kijelenti, tudja, hogy incidensek lesznek, csak megpróbálja megfélemlíteni az embereket, arra számítva, hogy akkor kevesebben indulnak útnak.
Alcímek
Vučić elhúzza a nótájukat
S miközben a szerb kormányfő arról beszél, hogy a tüntetőknek pontos tervük van, amely szerint elfoglalják majd a parlamentet és a köztévé épületeit, és 72 órán át blokád alatt tartják majd a várost, vagyis három napon át akadályozzák majd az embereket a szabad mozgásban, arra is van bizonyíték, hogy a hatalom készül valamire.
Kedden videóra vették, ahogy az autópályán páncélozott harci járművek tartottak Loznica irányából Belgrád felé, előző nap trélereket láttak országszerte, amelyek traktorokat vittek Belgrádba. Szállítottak Szabadkáról, Nyugat-Bácskából is.
Aleksandar Vučić megparancsolta Mojsilović tábornoknak, hogy hozzon 10 harckocsit a szávaszentdemeteri laktanyából Belgrádba. A videó és a megállapítás forrás: X platform, Slobodan Ilić parlamenti képviselő, az állítás hitelességét lehetetlen ellenőrizni)
Közben Vučić elnök már a múlt hétvégén fenyegetőzött, miszerint „mindennek vége lesz március 15-én és „elhúzzák a tüntetők nótáját”. Azóta is folyamatosan ismétli, hogy március 15-én erőszakra kerül majd sor, eljön a nap, amikor az államnak teljes mértékben alkalmaznia kell a törvényt, “a szerb polgárok zaklatását meg kell szüntetni”.
Egyébként arra, hogy a szerb hatalom eddig túlságosan megengedő volt, Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség is utalt, a Szabadkai Magyar Rádiónak kedden adott interjújában. Arról beszélt, gondoljuk csak végig, hogy nyugaton hogyan reagálnak az ilyen tüntetésekre, például Franciaországban, ahol a rendőrség vízágyúkkal felel.
Ćacilend
A főként álegyetemistákból és fizetett statisztákból álló “táborozók”, akik állítólag egyébként szállodákban alszanak, még a himnuszt sem tudják tisztességesen elénekelni, onnan kapták a „ćaci” (ejtsd: tyaci) elnevezést, mert egy vajdasági iskolára valaki helytelenül, a cirill gy-é betű helyett ty-é betűt írt, így az egyébként helyes đaci-diák elnevezésből „derivált” ćaci szót ma már azokra használják, akik mindent csinálnak, csak nem tanulnak.
A IMT egyik raktárában tárolják a traktorokat, amelyeket szombaton esetleg bevetnek. Itt nem látni háromszáz traktort, mint ahogy a csatolt kommentár állítja, és azzal kapcsolatban sincsenek megbízható információk, hogy ezeket a traktorokat valóban a kormányzat raktározza-e, de a tüntetés után okosabbak leszünk (A videó forrás: Instagram, BeogradInfo)
A napidíj 50-100 euró, van, aki egy ezrest is kap egy hétre az kvázi diákok közül.
Az erőszak pedig éppen innen ered, erről tanúskodik az is, hogy egy vörössapkás, aki állítólag azért van ott, hogy a “tanulni akaró diákokat védje”, egy fém rúddal átvág a kerítésen, és megüt egy férfit, aki videóra veszi a tábort.
A diákok mondják meg, mikor van vége
Mindeközben a blokádban lévő diákok azt üzenték szerdán, szó sincs arról, hogy a március 15-i nagy tüntetés lenne az utolsó összejövetel. Addig maradnak az utcákon és a blokádban, amíg a követeléseik nem teljesülnek.
A szakértők mindeközben arra az államfői bejelentésre, miszerint március 15-én leszámol az általa “színes forradalomnak” nevezett tüntetéssel, úgy reagáltak, hogy egyrészt Vučić nem illetékes, másrészt az egyetemi hallgatók nincsenek egyedül.
Azért is elképzelhetetlen, hogy hétfőtől vége legyen a tüntetéseknek, mert az emberek nem térnek vissza ugyanoda, ahonnan az egész elindult. Mindenki tudja, hogy vége van, mindenki tudja, ő is tudja, hogy tudjuk, hogy hazudik, szokták mondani.
A rendőrség és a katonaság is tisztában van vele, hogy eddig egy korrupt, maffiahatalom irányította őket, s előbb tartóztatnak le valakit, aki olyan parancsot ad, hogy a saját népükre és gyerekeikre támadjanak. A szakértők szerint nincs elegendő bűnöző és verőlegény se.
Március 15-e viszont, szerintük sem egy D-nap, semmilyen szempontból. A valódi változásokért tovább kell “pumpálni”.
Március 15-én nemcsak tüntetés lesz
Március 15-én a szerb parlamentben háromnapos ülés kezdődik, amelyen a téma a boszniai Szerb Köztársaság helyzete. Milorad Dodik ismét kiváló eszközként szolgálhat a szerb elnök számára, hogy elterelje a figyelmet a diákok és polgárok lázadásáról.
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke egyéves börtönbüntetést és hat év politikai eltiltást kapott, mivel nem hajtotta végre a nemzetközi főképviselő döntéseit. Dodik ellen kedden előállítási parancsot adtak ki a bosnyák hatóságok, de erről már írtunk.

- Szerbia7 nap telt el azóta
Donald Trump Jr. Belgrádban, találkozott Vučić elnökkel
- Szerbia7 nap telt el azóta
A Vörös Sapkások az Úttörő parkban, ezek Vučić igazi barátai
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Síró játék: ó, mozik, ó, emberek! (ó, béka, ó, skorpió!)
- Bosznia6 nap telt el azóta
Az ügyészség elrendelte Milorad Dodik előállítását