Connect with us

Szerbia

A Vörös Sapkások az Úttörő parkban, ezek Vučić igazi barátai

Kérdés, hogy a szerb kormányzat és a Vörös Sapkások összeborulása meddig tart, és vajon március 15-én is az utcákon lesznek-e még – tekintettel arra, hogy általában vén trottyokról van szó, akiknek már csak az agresszivitásukról szóló hírük és az erőszak iránti vágyuk maradt meg

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A Vörös Sapkások megint történelmet akarnak írni?
A Vörös Sapkások megint történelmet akarnak írni? (Forrás: Internet)
Cikk meghallgatása

A Jedinica za specijalne operacije (JSO) – közismert nevén a „Crvene beretke” (Vörös Sapkások) – veteránjai megérkeztek a belgrádi Úttörő parkba (Pionirski park), hogy támogatásukat fejezzék ki a „tanulni vágyó diákoknak”, vagyis azoknak a kvázi egyetemistáknak, akiket a szerb elnök egy héttel ezelőtt telepített oda annak bizonyítására, hogy vannak, akik ellenzik az egyetemek blokádját.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

A helyszínen mintegy 70 egykori JSO-tagot láttak, közülük néhányan katonai sátrakat állítottak fel a szerb elnöki palota melletti parkban, hogy így csatlakozzanak az úgynevezett „kontrablokádhoz”, vagyis a szerb elnököt támogató Studenti 2.0 „megélhetési tüntetőkhöz”.

A JSO-t 2003-ban oszlatták fel a „Sablja” (Kard) nevű rendőrségi akció során, amelynek célja Zoran Đinđić szerb miniszterelnök gyilkolásainak felderítése és elfogása volt. Az ügyben bíróság elé állították és elítélték a Vörös Sapkások egykori vezetőjét, Milorad Ulemek „Legiját”, valamint Zvezdan Jovanovićot, aki a merénylet végrehajtója volt.

Az iskolázott fiatalság a 21. század legerősebb fegyvere: A Vörös Sapkás veteránok támogatják a diákokat, akik tanulni szeretnének - írta a rezsimhű Novosti, amelynek a főszerkesztője Milorad Vučelić a kilencvenes években a háborús bűnök elkövetésével megvádolt Slobodan Milošević volt jugoszláv & szerb elnök médialakája volt

Az iskolázott fiatalság a 21. század legerősebb fegyvere: A Vörös Sapkás veteránok támogatják a diákokat, akik tanulni szeretnének – írta a rezsimhű Novosti, amelynek a főszerkesztője Milorad Vučelić a kilencvenes években a háborús bűnök elkövetésével megvádolt Slobodan Milošević volt jugoszláv & szerb elnök médialakája volt (Screenshot)

Ennek ellenére a szervezet egykori tagjai most ismét közösen léptek fel, az aligha kérdés, hogy kinek a hívására, és azt sem nehéz kitalálni, hogy jelenlétük milyen üzenetet hordoz a szerb politikai és közéleti viszonyokra nézve.

Veszélyes fenyegetések és provokációk

A közösségi médiában videófelvételek jelentek meg, amelyeken katonai sátrak, egyenruhás férfiak és Vörös Sapkát viselő személyek láthatók az Úttörő parkban, ahol a „kvázi diákok” sátrai is állnak.

Aki agresszív volt, az az is marad

Az egyik felvételen egy egyenruhás férfi fenyegeti a kerítés túloldalán állókat, és pár pillanattal később egy tízméteres nekifutás után egy bottal rácsapott egy fiatal férfi kezére, aki éppen telefonjával rögzítette az eseményeket.

Az N1 televízió beszámolója szerint ez az egyenruhás férfi tavaly szeptemberben is feltűnt egy rendezvényen, ahol Sandra Božić, a vajdasági kormány alelnöke látogatta meg a „Vörös Sapkások Veterán Egyesületének” standját.

Božić a Szerb Haladó Párt tagja, korábban szerb parlamenti képviselő volt, 2024 közepe óta pedig a vajdasági kormány alelnöke.

Kik voltak a Vörös Sapkások?

A JSO egykori különleges egységként működött, amelyet 1996-ban alapított a szerbiai Állambiztonság (DB), hogy elvégezze a piszkos munkát a Slobodan Milošević által vezetett rezsim számára. Az egység tagjai között számos olyan személy volt, aki korábban a Szerb Önkéntes Gárdában (SDG) szolgált, amelyet Željko Ražnatović, ismertebb nevén Arkan vezetett.

A JSO a kilencvenes években minden jelentős balkáni háborús konfliktusban részt vett, és hírhedtté vált brutális módszereiről és politikai manipulációiról.

Az a személy, aki bottal támadott a videózókra, Živorad Ivanović, vagyis Žika Crnogorac, a karakter, aki Dragan kapitány leváltása után vezette a Vörössapkát, egy csontváz a kilencvenes évekből, az UDBA-tagja, aki a legutóbbi balkáni háborúk során Boszniában és Horvátországban mészárolt le embereket. Ilyen arcokat vet be a szerb elnök hatalma megtartására

Az a személy, aki bottal támadott a videózókra, Živorad Ivanović, vagyis Žika Crnogorac, a karakter, aki Dragan kapitány leváltása után vezette a Vörös Sapkásokat, egy csontváz a kilencvenes évekből, az UDBA-tagja, aki a legutóbbi balkáni háborúk során Boszniában és Horvátországban mészárolt le embereket. Ilyen arcokat vet be a szerb elnök hatalma megtartására (Forrás: X platform)

Miloš Vasić oknyomozó újságíró a Merénylet Zoran Đinđić ellen (Atentat na Zorana Đinđića) című könyvében azt írta, hogy semmilyen törvényi alapja nem volt annak, hogy az állambiztonság egy ilyen fegyveres egységet hozzon létre, főleg nem ekkora tűzerővel.

A JSO saját propagandaszolgálattal is rendelkezett, amely komplett televíziós produkciókat készített a szervezet népszerűsítésére.

A Vörös Sapkások egykori vezetői közül Milorad Ulemek „Legiját” 40 év börtönbüntetésre ítélték Đinđić miniszterelnök meggyilkolásáért, és ugyanezt a büntetést kapta Ivan Stambolić egykori szerb elnök megölése miatt is.

Vuk Drašković ellenzéki politikus elleni merényletkísérletért további 15 évet kapott.

A merénylet egészen pontosan 2003. március 12-én történt, tehát most van a 22-dik évfordulója. Az elkövetőket ugyan elfogták, a gyilkosság politikai háttere azonban a mai napig tisztázatlan, a felbújtók neve pedig ismeretlen. Maradjunk ennyiben!

A JSO 2001-ben fellázadt a kormány ellen

A JSO 2001-ben fellázadt, miután részt kellett vennie a Banović testvérek letartóztatásában, akiket a boszniai „Keraterm” fogolytáborban elkövetett háborús bűnökkel vádoltak. Ez a lázadás hozzájárult ahhoz a légkörhöz, amely Zoran Đinđić miniszterelnök 2003-as meggyilkolásához vezetett.

A szervezet neve már a 2000. október 5-i belgrádi fordulat kapcsán is felmerült, sokan ugyanis attól tartottak, hogy a JSO a tömegre támad, és vérfürdőt rendez a demonstrálók között.

Végül azonban Zoran Đinđić titkos tárgyalások útján rá tudta venni Legiját, hogy ne avatkozzon be, és ne támadja meg a szövetségi parlament előtt összegyűlt tömeget.

Most, 24 évvel később, az egykori JSO-tagok ismét közösen léptek színre, ezúttal a „tanulni vágyó diákok” támogatására – ami nem éppen jó előjel, ismerve az előtörténetüket.

Ezek után kérdés, hogy a szerb kormányzat és a Vörös Sapkások összeborulása meddig tart ki, és vajon március 15-én is az utcákon lesznek-e – tekintettel arra, hogy általában vén trottyokról van szó, akiknek már csak az agresszivitásukról szóló hírük és az erőszak iránti vágyuk maradt meg.

Március 15-re nagyszabású ellenzéki tüntetést jelentettek be a diákok Belgrádban, amelyre az ország minden részéről érkeznek a demonstrálók, és aligha kizárt, hogy az egykori különleges egység a hatalom támogatására vonul ki ismét, hogy végrehajtson egy újabb hős-, vagy éppen gaztettet, ez nézőpont kérdése.

Egyébként meg minden attól függ, hogy milyen parancsot kaptak a főparancsnoktól (Vučić), aki hasonló miliőből származik, mint ők.

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel


A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7