Szerbia
Ki verte ki egy rendőr szemét, a diákok vagy a társai?
Az ügyészség utasította a hatóságokat annak a személynek az azonosítására is, aki szolgálati feladatának ellátása közben megtámadott egy civil ruhás rendőrt, és szemsérülést okozott neki

A tegnap késő esti incidenst követően a diákok az éjszakát a közszolgálati televízió előtt töltötték, és közölték, hogy a közmédia felszabadításáért vívott harcukat folytatni kívánják.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
A tiltakozók szerint a demonstrációt leginkább az indokolta, hogy az RTS egyik műsorvezetője a szerb elnökkel folytatott beszélgetés során „csőcseléknek” nevezte a tiltakozókat.
A tüntetések tegnap este nemcsak Belgrádra korlátozódtak: a fővárosban történteket követően az újvidéki diákok is blokádot hirdettek, és lezárták a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) épületét. Megmozdulások voltak Kragujevácban is.
A felvétel szerint valószínűleg az egyik társa ütötte meg a sérült rendőrt
A belgrádi incidensek során súlyosan megsérült egy civil ruhás rendőr, akinek be van dagadva a bal szeme. A szerbiai hatóságok szerint a sérülést a tüntetők okozták, ugyanakkor az internetre felkerült egy videófelvétel, amelyen látható, hogy a csendőrség egyik tagja ütötte meg (valószínűleg) az áldozatot.
A szerb elnök saját Instagram-profilján közzétett egy képet, amelyen a sérült rendőrrel látható. A képhez fűzött kommentárjában megállapította, hogy Lazar Baćić rendőrt a „bolsevik plénumtagok” támadták meg az RTS épülete előtt, utalva ezzel az egyetemi plénumokra, ahol a diákok a döntéseiket hozzák.
– Lazar Baćić rendőrt a bolsevik plénumtagok támadták meg az RTS épülete előtt. Súlyos testi sérüléseket szenvedett. Rémisztő sérüléseket. Bokszerral ütötték meg. Az erőszakoskodók azt hiszik, hogy mindent megtehetnek. De nem tehetnek meg mindent. Minden egyes elkövetett erőszakért felelni fognak. Ennyit a „békés” és „elnyomott” tüntetőkről.
írta a szerb elnök az Instagramon, ahol még megjegyezte, hogy „a normális Szerbia fog győzni, a demokratikus Szerbia fog győzni”.
Alcímek
Az ügyészség vizsgálódik
A szerbiai állami televízió jelentése szerint a belgrádi főügyészség közben utasította a rendőrséget, hogy sürgősen azonosítsa azokat a személyeket, akik az előző este a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épülete előtt megtámadták a csendőrség (Žandarmerija) tagjait.
A közlemény szerint fennáll a gyanú, hogy az elkövetők a Büntető Törvénykönyv 344a. cikkelye alapján erőszakos magatartást tanúsítottak egy nyilvános rendezvényen vagy tömeggyűlésen, így bűncselekményt követtek el.
Az ügyészség közlésére hivatkozva az RTS arról számolt be, hogy több személy rátámadt a csendőrökre, és hátulról ütötték meg őket, miközben azok az RTS épületének biztosítását végezték.
Emellett az ügyészség utasította a hatóságokat annak a személynek az azonosítására is, aki szolgálati feladatának ellátása közben megtámadott egy civil ruhás rendőrt, és szemsérülést okozott neki.
Éjszakai őrség az RTS előtt
A demonstráció szerda este 23 óra körül kezdődött, amikor a diákok és a velük szimpatizáló állampolgárok blokád alá vonták az RTS épületét a Takovska utcában. A szervezők közölték, hogy 22 órán át kívánják lezárva tartani a közmédia bejáratát, mert így akarják kifejezni elégedetlenségüket az RTS szerkesztési politikájával és a hatalom médiamonopóliumával.
A tiltakozók hangsúlyozták, hogy akciójuk erőszakmentes, és nem terveznek behatolni az épületbe. A demonstráció szervezői arról tájékoztattak, hogy az RTS dolgozóinak lehetőségük volt elhagyni az intézményt, ugyanakkor senkit nem engedtek be.
A diákok szerint az RTS székházának főbejáratát lezárták, azonban reggel kiderült, hogy az intézmény mégis folytatta a műsorszolgáltatást. Egyelőre nem teljesen világos, hogy az adás az RTS központi épületéből vagy a Košutnjak városrészben található tartalékstúdióból megy-e.
Egy újvidéki matematika szakos hallgató, Aleksa azt állította, hogy az RTS munkatársai egy közeli kapualjon keresztül titokban bejutottak az állami televízió központi épületének földszintjére.
A demonstráció résztvevői három pontot „ellenőriznek”: az egyik csoport a Takovska 10 főbejáratát biztosítja, a másik az Aberdareva utcában állomásozik, ahol fémkordonokat helyeztek el, a harmadik pedig az Ilije Garašanina utcai kereszteződésnél tartózkodik, hogy megakadályozza az alkalmazottak autóval történő bejutását.
Egyre többen csatlakoznak a tiltakozáshoz
A diákokhoz egyre több ember csatlakozik, köztük olyanok is, akik még munka előtt érkeztek, hogy támogatásukat fejezzék ki. A demonstráció résztvevői megjegyezték, hogy az egyenruhás rendőrök nincsenek jelen a helyszínen, de nem zárták ki annak lehetőségét, hogy civil ruhás biztonsági szervek figyelik az eseményeket.
A tüntetők arról számoltak be, hogy az éjszakát az RTS előtt töltötték, és annak ellenére, hogy kevés alvás jutott nekik, nem érezték magukat fáradtnak. Egyikük, Đurđa Senić azt mondta, hogy a diákok jó hangulatban voltak, és az eső sem tudta elrontani a lelkesedésüket.
A demonstrációhoz Dijana Hrka is csatlakozott, aki elvesztette fiát az újvidéki vasútállomásnál történt tragédiában.
Hrka úgy fogalmazott, hogy a tiltakozó diákokat mind saját gyermekeinek tekinti, és hogy jelenlétük tartja őt életben kisebbik fia mellett. Úgy vélte, hogy az előző esti rendőri beavatkozás teljesen indokolatlan volt, és kijelentette, hogy a rendőrségnek nem szabadna erőszakot alkalmaznia a diákokkal szemben.
A szerbiai tiltakozások nemcsak Belgrádra korlátozódtak: az újvidéki diákok is blokádot hirdettek, és lezárták a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) épületét, de demonstráció volt Kragujevácban is.
Az újvidéki demonstrálók a Szabadság hídon átvonulva érkeztek meg az RTV székházához, ahol több százan gyűltek össze. A helyszínen jelentős rendőri jelenlét volt tapasztalható, és beszámolók szerint a hatóságok az épület hátsó bejáratánál is állomásoztak.
A 021-es portál szerint az épület bejárata ma reggel le volt zárva, a környéken sátrak álltak. Sem a tartományi közszolgálati rádió, sem az ottani televízió nem a rendszeres reggeli műsorát sugározta – a rádióban zenét játszottak, míg a televízióban filmeket sugároztak.

- Szerbia7 nap telt el azóta
Donald Trump Jr. Belgrádban, találkozott Vučić elnökkel
- Szerbia7 nap telt el azóta
A Vörös Sapkások az Úttörő parkban, ezek Vučić igazi barátai
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Síró játék: ó, mozik, ó, emberek! (ó, béka, ó, skorpió!)
- Bosznia6 nap telt el azóta
Az ügyészség elrendelte Milorad Dodik előállítását