Szerbia
Nyolc ember meghalt egy idősotthonban keletkezett tűzben
Az elsődleges adatok szerint a jelek arra utalnak, hogy a tüzet az otthon egyik lakója okozta, aki maga is életét vesztette
Nyolc ember vesztette életét, és heten megsérültek egy idősotthonban keletkezett tűz következtében Veliki Borakban, Belgrád Barajevo kerületében. A tűz szándékos gyújtogatás eredménye lehet – nyilatkozta a szerbiai állami televíziónak (RTS) Nemanja Starović munkaügyi miniszter, hozzátéve, hogy az otthonnak minden szükséges engedélye megvolt.
A tűzoltók sikeresen eloltották a lángokat, a munkálatokban 32 tűzoltó és több tűzoltójármű vett részt. A tűzben nyolc ember életét vesztette, heten megsérültek, és tizenhármat sikerült evakuálni az égő épületből. Feltételezhető, hogy a tüzet egy otthonlakó okozta.
Szándékos gyújtogatás
Nemanja Starović, a munkaügyi, foglalkoztatási, veterán- és szociális ügyekért felelős miniszter az RTS-nek elmondta, hogy az elsődleges adatok szerint a jelek arra utalnak, hogy a tüzet az otthon egyik lakója okozta, aki maga is életét vesztette.
Hozzátette, hogy az idősotthon hivatalosan működött, 2021-ben kapta meg az érvényes működési engedélyt, és rendelkezett a szükséges tűzvédelmi eszközökkel is.
– Azonban ha a nyomozás igazolja, hogy szándékos gyújtogatás történt, akkor sajnos az előírt tűzvédelmi intézkedések sem tudták volna megelőzni a tragédiát
– tette hozzá az illetékes miniszter, aki részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak, és hangsúlyozta, hogy a tárca és a szerb kormány minden szükséges támogatást megad az érintett családoknak.

A tűzoltók az oltás után
Harminc bentlakó volt
Luka Čaušić, a szerb belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztályának megbízott vezetője korábban arról számolt be az RTS-nek, hogy az otthonban 30 lakó tartózkodott.
A sérülteket a mentők ellátták, és a Belgrádi Katonai Kórházba (VMA) és a Sürgősségi Központba szállították.
Elmondása szerint a tűz hajnali 3:32-kor tört ki, és a helyszínre küldött egységek 3:45-re érkeztek meg, amikor már a lángok teljes erővel pusztítottak.
Hozzátette, hogy az idősotthon távol esik a forgalmas utaktól, de a tűzoltóegységek rekordidő alatt a helyszínre értek, és a sérültek gyors ellátásban részesültek.
– Ez egy súlyos tragédia, amely azonban sokkal súlyosabb is lehetett volna
– zárta mondandóját Čaušić.

