Connect with us

Horvátország

Lövöldözős videó a neten a horvát mezőgazdasági miniszterről

A lövöldöző miniszter a Horvát Erdők nevű állami vállalatot „a bűnözés melegágyának” nevezte. Elmondása szerint a 2022-es és 2023-as viharkárok során 150 millió euró értékű faanyag tűnt el nyomtalanul. Josip Dabro állítólag a feltárt problémákat jelezte Andrej Plenković miniszterelnöknek, aki azonban nem tett lépéseket

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Josip Dabro többször is belelőtt a sötét éjszakába
Josip Dabro többször is belelőtt a sötét éjszakába, állítólag vaktölténnyel, de ezt csak az hiszi el, aki nem ismeri a Balkánt (Forrás: X Platform)
Cikk meghallgatása

Josip Dabro horvát mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy „morális okokból” lemond hivataláról. Kijelentésében hangsúlyozta, hogy „a jelenlegi körülmények további terhet rónak a kormányra és pártjára”. Az eset előzménye egy nyilvánosságra került videó, amelyen az látható, hogy Dabro egy mozgó autó lehúzott ablakán keresztül több lövést adott le egy pisztollyal, lakott terület közvetlen közelében. A felvételen hallható, amint azt mondja: „Ez a testvéremnek, Mariónak szól.”


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

A videó óriási visszhangot váltott ki, és politikai és közéleti következményekkel járt. Andrej Plenković miniszterelnök határozottan elítélte Dabro viselkedését, és azonnali lemondását kérte, amit az érintett politikus az éjszaka folyamán meg is tett, méghozzá hajnali egy órakor a Facebookon. Ivan Penava, a Hazafias Mozgalom elnöke – ennek a pártnak a tagja Josip Dabro – úgy nyilatkozott, hogy Dabro egy igazi betyár, a lövöldözés pedig betyár szokás.

A szlavón betyár

A lemondást követően a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Dabro cselekedetei összeegyeztethetetlenek a kormányban betöltött pozíciójával, különösen olyan időszakban, amikor a társadalomban a növekvő erőszak jelensége aggodalomra ad okot.

Plenković szerint Dabro döntése „helyes és elkerülhetetlen” volt, ugyanakkor nem kívánt állást foglalni abban, hogy az ügynek lesznek-e jogi következményei.

A Hazafias Mozgalom (Domovinski Pokret, DP), Dabro pártja, szintén gyorsan reagált az eseményekre. Ivan Penava, a párt elnöke sajtótájékoztatón fejezte ki csalódottságát a történtek miatt, de hangsúlyozta, hogy Dabro szakmai teljesítménye vitathatatlan.

Penava kiemelte Dabro érdemeit, például a cukoripar megmentését és a tejtermelés visszaesésének megállítását, ugyanakkor elismerte, hogy a nyilvánosságra került videó súlyos károkat okozott a politikus és a párt megítélésében.

A Hazafias Mozgalom vezetője szerint Josip Dabro soha nem fenyegetett senkit, és viseli tettének következményeit. Penava ehhez hozzátette: ugyanakkor „azt is el kell mondani, hogy vannak ennél súlyosabb dolgok is, például milliók és milliárdok hiánya.” A DP elnöke azt is elárulta, hogy emiatt kapcsolatban áll a miniszterelnökkel.

Mi történt a fával?

Dabro távozása politikai bizonytalanságot eredményezett a mezőgazdasági tárca vezetésében. Az új miniszter kinevezéséig Tugomir Majdak államtitkár veszi át az irányítást, miközben a kormány és a Hazafias Mozgalom sürgősen keresik az új vezetőt.

Josip Dabro, immár csak volt mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszter, a 24sata horvát hírportálnak adott interjúban szólalt meg először lemondását követően, és elismerte, hogy „ostobaság volt, amit tett, és erre nincs mentség.”

Mario Radić, neki ajánlotta fel a lövöldözést, és csak neki küldte meg a most nyilvánosságra került videót Josip Dabro

Mario Radić, neki ajánlotta fel a lövöldözést, és csak neki küldte meg a most nyilvánosságra került videót Josip Dabro (Forrás: horvát állami televízió)

Azt is elmondta, hogy a videót 2022-ben készítette, és kizárólag Mario Radićnak küldte el, és szerinte ő továbbította olyanoknak, akik csak a megfelelő pillanatra vártak, hogy nyilvánosságra hozzák. Mario Radić a Hazafias Mozgalom elnökhelyettese volt, de összekülönbözött Ivan Penava pártelnökkel, ami miatt távozott, és megalakította a Haza és Nemzeti Összefogás (Dom i nacionalno okupljanje, DOMiNO) pártot.

Josip Dabro azt is elárulta, hogy az elmúlt hónapokban több fenyegetést is kapott, amit jelentett a rendőrségnek. Emiatt állandó rendőri védelem alá került.

Dabro arról is beszélt, hogy a mezőgazdasági minisztériumban komoly rendszerszintű problémákkal szembesült, felfedezte ugyanis, hogy óriási káosz uralkodik a minisztériumon belül. Állítása szerint évek óta rejtegetett ügyek kerültek elő, mert manipuláció folyik az állami földterületekkel: a nagyobb szereplőknek kedveznek, miközben a kis gazdákat ellehetetlenítik.

A volt miniszter, aki a miniszterelnök helyettese is volt, megjegyezte, hogy a földalapú támogatások és juttatások is átláthatatlan módon működnek – hatalmas összegeket zsebelnek be olyanok, akik semmit sem tesznek a földeken.

Ivan Penava, a Hazafias Mozgalom vezetője, aki szerint Dabro betyár volt, most is az, és az is marad

Ivan Penava, a Hazafias Mozgalom vezetője, aki szerint Dabro betyár volt, most is az, és az is marad (Forrás: X Platform)

Külön kiemelte a Horvát Erdők (Hrvatske šume) nevű állami vállalatot, amelyet „a bűnözés melegágyának” nevezett. Elmondása szerint a 2022-es és 2023-as viharkárok során 150 millió euró értékű faanyag tűnt el nyomtalanul. Dabro szerint a feltárt problémákat jelezte Andrej Plenković miniszterelnöknek, aki azonban nem tett lépéseket.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy megpróbálták elhallgattatni, „a főnöke” ugyanis azt mondta neki, hogy maradjon csendben, és ne hozza nyilvánosságra a történteket, de ő szerette volna, ha ezek a mutyik napvilágra kerülnek, és eljutnak azokhoz, akik képesek felfedni az igazságot.

Ki a főnök?

Plenković miniszterelnök a Dabro által említett „főnökről” szólva kijelentette, hogy nem tudja, kire gondolhatott a volt miniszter. Plenković hangsúlyozta, hogy minden korrupciós ügyet a megfelelő hatóságoknak kell jelenteni, a kormánynak pedig zéró toleranciája van a korrupcióval szemben.

Siniša Hajdaš Dončić, az ellenzéki SDP vezetője szerint az ügy újabb bizonyítéka annak, hogy a kormányban rendszerszintű problémák vannak.

Hajdaš Dončić megjegyezte, hogy Dabro távozása nem csak az ő személyes ügye, és ez annak a jele, hogy az egész rendszer korrupt. A szociáldemokrata vezető szerint az igazi problémát Plenković miniszterelnök maga jelenti, aki nem tudja vagy nem akarja kézben tartani a helyzetet.

A botrány politikai hatásai még nem láthatók teljes egészében, de az ügy tovább mélyítheti a kormány és a kormánykoalícióba tartozó Hazafias Mozgalom közötti feszültségeket. Az új miniszter kinevezése során valószínűleg további konfliktusokra lehet számítani.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Az olvasás folytatása


Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7