Connect with us

Szerbia

Szabadka felébredt, megállt, majd kiabált

A transzparenseken ott voltak az áldozatok nevei, de olyan üzenetek is voltak, amelyek a polgármesterhez szóltak, vagy emlékeztettek arra, hogy „a gerinc nem csak anatómiai fogalom”, hogy felelni fog a hatalom a történtekért

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az arc és a gerinc nem csak anatómiai fogalom - olvasható ezen a plakáton, amelyet a Jadran színház, régebben mozi előtt szellőztettek meg
Az arc és a gerinc nem csak anatómiai fogalom - olvasható ezen a plakáton, amelyet a Jadran színház, régebben mozi előtt szellőztettek meg (A szerző felvétele)
Cikk meghallgatása

Kicsit más volt a január 10-i tüntetés, mint a korábbiak Szabadkán. Egyrészt a város a többi nagyobb településhez képest későn kezdett ébredezni, és csatlakozni az országos megmozdulásokhoz, másrészt nehezebb is a dolga az egyetemi hallgatóknak, hiszen Szabadkán hiába van három állami egyetem, két főiskola, a mai napig csak egyetlen intézmény van blokád alatt. A többiek kicsit úgy tesznek, mintha kívül esnének a körön.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Alcímek

Az egyetemisták bemerészkedtek a városba

A szabadkai Közgazdasági Kar hallgatói viszont még december 10-én csatlakoztak az országos blokádhoz és azóta kitartanak. Igaz, a hallgatók csak egy része van állandóan az egyetemen, általában ugyanazok az arcok jelennek meg minden nap az épület előtt.

A magyar hallgatók többsége itt is úgy gondolta, ez „nem az ő ügye”, s elutazott haza. A Közgazdasági Kar hallgatói minden nap 11 óra 52 perckor kiállnak az épület elé – 15 perc csenddel emlékeznek az áldozatokra és közben emlékeztetik az éppen arra járókat, hogy még mindig kitartanak és küzdenek a követeléseik teljesítéséért.

Ezen a pénteken, egy hónappal a blokádhoz való csatlakozást követően viszont az egyetemi hallgatók bevonultak a városba, a Jadran színház épülete elé, és a polgárokat is arra biztatták, csatlakozzanak hozzájuk.

Az egyetemi hallgatókat képviselő fiatalember a megmozdulás elején megafonba mondta el, hogy az egyetemi hallgatók a 15 perc csend után visszamennek az egyetemre. Hogy miért nem akartak csatlakozni azokhoz az emberekhez, akik a városháza elé mentek hangoskodni és kifütyülni a polgármestert, annak valószínűleg az az oka, hogy azt először az ellenzéki pártok is támogatták és szervezték, így valószínűleg nem akarják, hogy összemossák, megbélyegezzék őket.

Háromszor annyian voltak, mint egy héttel ezelőtt

Egy hete a városháza előtti főtéren mintegy száz embert keltett zajt, verte a lábasokat, fújta a fütyülőket és a vuvuzelákat, elsősorban Stevan Bakić polgármesternek üzentek, aki korábban szilveszter előtt bitangoknak nevezte az egyetemek dékánjait.

A csend ezer szóval szól

A csend ezer szóval szól

Ahhoz, hogy január 10-én háromszor annyian gyűltek össze a tüntetésen, többek között Stevan Bakić január 3-i nyilatkozata is minden bizonnyal hozzájárult, amikor is lemondás, megbánás és bocsánatkérés helyett még eggyel továbbment és bitangok mellett gazembereknek nevezte a dékánokat, megvádolta őket azzal, hogy nem rendeltetésszerűen költik az egyetem pénzét, és még sorolhatnánk.

A sajtótájékoztatóján elhangzottakról a BALK is beszámolt, lásd a kapcsolódó cikket!

Piros kesztyű és elszánt tekintetek

A tüntetők között ezúttal voltak magyarok is. Olyan magyarok, akik állami vállalatoknál dolgoznak. De olyan magyar fiatalok is, akiket korábban nem lehetett látni a megmozdulásokon.

Felvonulók a szabadkai korzón

Felvonulók a szabadkai korzón a városháza felé haladnak (A szerző felvétele)

A polgárok a szabadkai korzón végigsétálva, zajt keltve vonultak a városházáig. Volt, aki kinyitotta az ablakot és úgy kiabált: Bravó! Bravó!, ezzel jelezve, hogy támogatja a tüntetést.

Több tüntető kezén piros, vörös kesztyű volt, ami az újvidéki tragédia okán a megmozdulások szimbóluma lett (Véresek a kezeitek – üzenik a hatalomnak).

A transzparenseken ott voltak az áldozatok nevei, de olyan üzenetek is voltak, amelyek a polgármesterhez szóltak, vagy emlékeztettek arra, hogy „a gerinc nem csak anatómiai fogalom”, hogy felelni fog a hatalom a történtekért.

A polgármester ablaka alatt elénekelték az Izađi mala (Gyere ki, kicsi) című dalt, ami a tüntetések himnuszává vált. Ezzel a dallal próbálták meg kicsalogatni az oktatásügyi minisztert, Slavica Đukić Dejanovićot a belgrádi egyetemisták.

Tüntetők egy kisebb csoportja a polgármester ablaka alatt

Tüntetők egy kisebb csoportja a polgármester ablaka alatt (A szerző felvétele)

Stevan Bakić irodájának ablaka ugyan nyitva volt, de nem mert kinézni rajta – ha egyáltalán a munkahelyén volt, bár a tüntetők erre biztatták. Szabadkán a 2000-es évek óta nem volt olyan tüntetés, amelyen hétről hétre többen lettek volna. Úgy tűnik 25 évvel később valami elkezdődött a „poros, boros” Szabadkán is.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Az olvasás folytatása


Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7