Olasz háborús bűnök miatt eurómilliókat akarnak a görögök

A görög Ethnos című lap cikksorozatának köszönhetően egyre több politikus és állampolgár vallja Hellászban, hogy 80 év hallgatás után Athénnek ideje lenne a nemzetközi bíróságon beperelni Olaszországot a II. világháború alatt elkövetett emberiség elleni bűncselekményei miatt. A lap szerint a kormány már fel is állított egy bizottságot, amely megpróbálja Trákiától Korfuig, Makedóniától Krétáig az ország személyi és anyagi kárait eurósítani.

Civilizációs örökség

María Efthímiu történész szerint a görögöknek a XX. században a legtöbb fájdalmat nem a legfőbb ellenségük Törökország, hanem az olaszok okozták.

A professzor asszony emlékeztetett, hogy „Róma az elmúlt 80 évben mindig úgy bújt ki a hágai bíróság felelősségre vonása alól, hogy állítása szerint ők is Németország szorító ölelésétől senyvedtek, és Hitler akaratát kellett megvalósítaniuk, ám Michelangelo népe sohasem volt Berlin bűn- ás tettestársa.

Ráadásul Itália katonái évezredek óta oly nemes és galamblelkű úriemberek, akik mindig jól tudták, hogy vállukat egy „évezredes civilizációs örökség nyomja”. A professzor asszony szerint ez a mítosz akkora hazugság, hogy ideje lenne már megbűnhődnie a digóknak a rémtetteikért.

Olasz bűnök dióhéjban

A történész emlékeztetett, hogy Benito Mussolini fasiszta diktátor tíz évvel a Führer hatalomra jutása előtt, már 1923-ban elindította agresszív katonai akcióját hazája ellen, amikor a Regia Aeronautica először szétbombázta Korfu szigetét, majd a partraszállás után az ott élő lakosságot megtizedelték.

A harmincas években a Duce parancsára Líbiában a taljánok már több mint százezer embert tartottak fogva koncentrációs és haláltáborokban (Szuluk, El Magrún, Abjár, El Agheila), ahol mérges gázokkal próbálták elejét venni a lázongásoknak.

Ezeket az illékony mérgeket bevetették az 1935-36-os Etiópia (Abesszínia) elleni hadjárat idején is. Róma inváziói Líbiából kiindulva Etiópián, Spanyolországon és Albánián át mindig arroganciával, felsőbbrendűséggel és előítéletekkel társultak a történész szerint.

Az Elli elsüllyesztése a korabeli görög sajtóban

Mivel az olaszok a saját tengerüknek (Mare nostrum) tekintették Európa és Afrika közötti összes tengert, így 1940. augusztus 15-én, vagyis Nagyboldogasszony ünnepén elfoglalták a Kikládok harmadik legnagyobb szigetét, Tínoszt is, ahol a Delfino nevű olasz tengeralattjáró még békeidőben (!) megtorpedózta és elsüllyesztette az Elli nevű görög cirkálót, miközben az a szertartásra tartott a szigetre. Kilenc tiszt és tengerész halt meg ebben az orvtámadásban, 24 matróz pedig megsebesült.

Ugyanez a tengeralattjáró persze megpróbálta megtorpedózni a kikötőben horgonyzó MV (Motor Vessel) Elsi és MV Esperos személyszállító tengerjárókat is, ám ezek a kísérletek már kudarcot vallottak. A torpedók a kikötő rakpartját találták el.

Amikor Olaszország önállóan, a Harmadik Birodalomtól függetlenül megtámadta Görögországot, akkor rögtön megmutatkozott a taljánok foga fehérje. Thesszáliában rögtön 16 ezer civil ártatlant mészároltak le és koncoltak fel.

A vehemens partizántámadások miatt Cesare Benelli tábornok, a 24. Pinerolo gyalogoshadosztály parancsnoka 1943. február 16-án gyújtotta fel Dhoménikosz falu 105 házát, majd brutális módszerekkel megkínoztak, megvakították és megcsonkolták a község 194 férfiját, nőjét, öregjét és csecsemőjét, akiket aztán csoportosan kivégeztek.

Hasonló népirtások történtek Tsiotsziu, Okszinia, Caricáni, Délosz, Vunohóra, Almirósz, Szelinica és Agia Efimia halászfalvakban, Kalamata városában, akárcsak a krétai Ierápetra városban és Vainia községben, ahol a mészárlásokat mindig tizenéves kislányok megerőszakolása előzte meg.

Miután szintén ebben az évben irtották ki Farsala város összes lakóját, így az olasz hadsereg több mint hatezer hullát úgy próbált elrejteni, hogy rájuk gyújtották a várost.

Ioannis Metaxas görög miniszterelnök nemet mondott Benito Mussolini ultimátumára, görögül: „Όχι” (Ohi). Metaxas határozott válasza az ország egységét és ellenállását szimbolizálja ma is, és ezt az eseményt minden év október 28-án Ohi-napként ünneplik meg Görögországban

Az olasz hadsereg 1941 augusztusában nyitotta meg Lárisza városában az első görögországi koncentrációs táborát, ahol kezdetben görög hazafiakat, majd brit tiszteket és katonákat kínoztak meg. A foglyok tragikus körülmények között éltek. Az első foglyok az albán front krétai harcosai voltak. Becslések szerint körülbelül 800 embert végeztek ki ezen a településen, és mintegy 1400 katona hunyt el végelgyengülésekben és betegségekben.

Nem jártak jobban Szervia és a főváros, Athén se, amelyeket kifosztásuk után felgyújtottak. A Dodekanészosz-szigetcsoporton és a Jón-szigeteken az olaszok betiltották görög nyelv oktatását is, sőt elkezdték a szigetvilág dehellenizációját is.

A professzorasszony szerint Görögország világháborús veszteségének több mint fele, azaz több mint 360 ezer fő az alultápláltság okozta kínok miatt hunyt el, ami szintén az olaszok bűne.

Soha nem volt olasz „Nürnberg”

Egy másik történész, Szpírosz Ionasz szerint az olasz hadsereg civilizációellenes bűnei azért kerültek nagyon hamar feledésbe, mert Európa és a világ nagyon gyorsan kettéosztottá vált.

Amikor 1945-ben Görögország és a többi, kommunistává átvedlett balkáni ország követelni kezdte Rómától, hogy adják ki nekik a jugoszláviai és görögországi népirtásokkal vádolt Mario Roata, Carlo, Geloso, Vittorio Ambrosio, Mario Robotti, Cesare Benelli és Gastone Gabara tábornokokat, akkor Róma azért tudta ezeket a kéréseket megtagadni, mert amerikai és angol engedéllyel ők is lemondtak az Itáliában ragadt nácik kiadatásáról és pereiről.

A Renicci di Anghiari-i tábort az olasz fasiszta rezsim 1942-ben hozta létre, főként a politikai foglyok, valamint az Olaszország által megszállt területekről – köztük Szlovéniából és Horvátországból – származó civilek internálására

Az amerikai és angol jóváhagyással az olasz politika maszatolásában persze az is sokat számított, hogy a világháború után az Olasz Kommunista Párt annyira megerősödött, hogy a vörösök egyre nagyobb hatalmától rettegő Nagy-Britannia és Egyesült Államok gyakorlatilag aláásták Itália igazságszolgáltatását.

Ugyanez ez a kommunistagyűlölő elv érvényesült akkor is, amikor Jugoszlávia akarta bíróság elé állítani a háborús bűnösöket a Foiba-mészárlások, a ljubljanai haláltábor, a rabi, a gonarsi, a monigoi, a Renicci di Anghiari-i és a molati koncentrációs táborok működtetésért.

Athén próbálkozásait az is sokban nehezítette, hogy közvetlenül a világháború után Moszkva által finanszírozott polgárháború tört ki az országban, így a Görögországot uraló angolok nem engedték, hogy a kommunisták bármelyik olasz tábornokot üldözzék, vagy kikérjék Spanyol- vagy Olaszországtól. A hallgatásban mindenki partner volt a görögök kivételével.

Az atrocitások, kivégzések, lopások, nemi erőszakok, falvak felgyújtása a hódítók állandó taktikája volt. Az olaszok ugyanolyan könyörtelenek és embertelenek voltak, mint a németek és bolgárok, akik átvonulásukkal beszennyezték a görög földet.

Nincs jó olasz

A „barátságos olaszok” vagy „jó olaszok” hamis kép úgy alakulhatott ki Szpírosz Ionasz történész szerint, hogy Olaszország kiugrási kísérletének idején a Wehrmacht katonái 1943. szeptember 21-én Kefalónia görög szigeten lemészárolták a korábban velük együtt harcoló Acqui hadosztály ötezer katonáját, ebből a történetből később nagy sikerű musical és játékfilm is készült Corelli kapitány mandolinja címmel.

Többek között az ilyen romantikus filmeknek köszönhetően tudták elkerülni az olaszok eddig az elszámoltatást, holott az Ethnos című görög lap szerint a háborúban nem csak halottak, győzelmek, vereségek, jutalmak és büntetések vannak, hanem következmények is. Olaszország eddig soha nem fizette meg tettei következményeit.