Montenegró
Egy belgrádi bűnözői csoport merényletet tervezett a volt montenegrói elnök ellen(?)
A montenegrói média, különösen a Pobjeda és a Vijesti híroldal, elsőként számoltak be arról, hogy egy szervezett bűnözői csoport, amelynek a székhelye Belgrádban van, de a csápjai elérnek Boszniába és Albániába is, merényletet tervez(ett) Milo Đukanović ellen. Az újságírók állítása szerint az információ megbízható forrásból származik, és a volt elnök komoly veszélyben van

Milo Đukanović, Montenegró korábbi elnöke, nemrégiben értesítést kapott egy ellene tervezett merényletről. A hírek szerint egy szervezett bűnözői csoport akarja eltenni láb alól, amely állítólag több szomszédos ország biztonsági szolgálataival is összefüggésbe hozható. Egy Đukanovićhoz közel álló forrás elmondta, hogy egy magas rangú külföldi katonai tisztségviselő Koszovóból tájékoztatta őt arról, hogy egy szervezett bűnözői csoport egy szomszédos országból merényletet tervez a volt elnök ellen. A támadás megszervezésében egy másik szomszédos ország biztonsági szolgálatai is részt vesznek. 2016-ban már volt egy puccskísérlet Montenegróban, amely során több mint 20 személyt tartóztattak le, köztük szerb állampolgárokat és feltételezhetően orosz ügynököket is.
Alcímek
Az ANB és a merénylet előkészületei
A Montenegrói Nemzetbiztonsági Ügynökség (Agencija za nacionalnu bezbjednost, ANB) közölte a Montenegrói Televízióval (TVCG), hogy operatív információkkal rendelkeznek a volt montenegrói elnök, Milo Đukanović elleni merénylet előkészítéséről. Ezzel szemben a rendőrség azt állítja, hogy nincs tudomása azokról az információkról, amelyeket a montenegrói médiában közzétettek.
A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a hatóságok – mármint ők – nem kaptak hivatalos értesítést sem Đukanovićtól, sem a nemzetközi hírszerző közösségtől az állítólagosan tervezett merényletről.
– Hangsúlyozzuk, hogy sem a volt montenegrói elnök, Milo Đukanović, sem egyes nemzetközi hírszerzési alkalmazottak nem tájékoztatták a rendőrséget arról, hogy egy szervezett bűnözői csoport egy szomszédos országból állítólag merényletet tervez a volt elnök ellen, összejátszva egy másik szomszédos ország biztonsági szolgálataival
– közölte a rendőrség.
A montenegrói média, különösen a Pobjeda és a Vijesti híroldalak, elsőként számoltak be arról, hogy egy szervezett bűnözői csoport, amelynek székhelye Belgrádban van, és amelynek szálai elérnek Boszniába és Albániába is, merényletet tervez Đukanović ellen. Az újságírók állítása szerint az információ megbízható forrásból származik, és a volt elnök komoly veszélyben van.
A Pobjeda a biztonsági szektor felső vezetéséből származó, de meg nem nevezett forrása nem kívánta pontosítani, hogy konkrétan melyik bűnözői klán tervezett merényletet a volt elnök ellen. Megjegyzendő, hogy Montenegróban sok bűnözői csoport van, de ezek közül kettőnek, a kavači és a škaljari klánnak van Belgrádban is erős lerakata.
A politika és a bűnözői milliő
A meg nem nevezett forrás arról beszélt, hogy az egyik legerősebb belgrádi bűnszervezetről van szó, amely gyilkosságok szervezéséről ismert, és amelynek csápjai a térség minden országát elérik, de Nyugat-Európában és Dél-Amerikában is jelen van. Ennek alapján arra lehet következtetni, hogy a biztonsági forrás valószínűleg a kavači klánra gondolt, csak ezt nem kívánta kimondani.
A Pobjeda informátora szerint hitelesek a Đukanović elleni merénylet előkészítésével kapcsolatos értesülések, amelyekről a volt elnök hivatala annyit közölt, hogy az információk külföldről származnak.
– A volt elnök az információt bizonyos nemzetközi hírszerzési tisztségviselőktől kapta, és azokról tájékoztatta az állami szerveket
– válaszolta Đukanović irodája arra a kérdésre, hogy a biztonsági szektortól ők kaptak-e bármilyen tájékoztatást arról, hogy veszélyben van a volt elnök, illetve, hogy merénylet készül ellene.
Az ilyen állításokat nem minden esetben kell komolyan venni, főleg, ha azok pristinai keltezésűek, és a szerbek lejáratását szolgálják. Ugyanakkor nem kell eleve elvetni, hogy ennek a konkrét hírnek bármilyen igazságtartalma van, mert a Nyugat-Balkán a bűnözés melegágya, ahol a feltételezések szerint a politikai elitek komoly maffiakapcsolatokkal rendelkeznek. Đukanović esetében ez szinte biztos igaz, és egyáltalán nem zárható ki Vučić elnök esetében sem.
A szerb elnök sportot űz belőle
A szerb elnök évek óta sportot űz abból, hogy őt valaki, bárki és akárki meg akarja ölni, amivel folyamatosan stresszeli a lakosságot.

Kapcsolódó cikk
VÁRT FORDULAT: Az egyik bűnöző azt állította, hogy megakarták ölni a Aleksandar Vučićot 🔞🔞🔞
Aleksandar Vučić korábbi főnöke, Vojislav Šešelj csetnikvajda egy alkalommal azzal hozakodott elő, hogy Radoje Zvicer, a kavači klán vezetője akarja eltenni láb alól Vučićot, mégpedig nem más, mint a fent említett Milo Đukanović, volt montenegrói elnök megbízásából.
A lassan már feledésbe merülő húsdarálós-embercsevapos rémtörténet egyik szereplője – aki vádalkut kötött a szerb hatóságokkal – egy alkalommal azt mondta, hogy Radoje Zvicer, a kavači klán vezetője, 5 millió eurót biztosított a szerbiai kormány megbuktatására, és már meg is vásárolták a távcsöves puskát, amellyel elteszik láb alól a szerb De Gaulle-t, azaz Vučić elnököt.

Az egyik szerb kormánylap szerint Zvicer legutóbb májusban akarta „lesből megölni” a szerb elnököt a kotori csúcs idején. A BALK-on ilyesmiről legközelebb akkor írunk, ha történik valami, addig fárasszák a balkáni politikusok a saját közvéleményüket
Mint tudjuk, alig több, mint húsz évvel ezelőtt, vagyis 2003-ban Zoran Đinđić korábbi szerb miniszterelnököt éppen egy távcsöves puskával lőtték le egy közeli épületből, amikor megérkezett a szerb kormány épületének egyik hátsó oldali bejáratához, tehát a távcsöves puskának mindenképpen van hagyománya a szerbiai „politikai kultúrában”.
Az Informer kormánypárti portál és társai aztán szépen kiszínezik a Vučić elleni merényletekről szóló történeteket, és teszik ezt minden második héten, amikor véletlenül kiderül, hogy valaki Vučić elnök életére tör, most éppen a srebrenicai főanyát vádolták meg azzal, hogy a szerb elnöknek, és az egész famíliájának a pusztulását kívánja.
Ez az egész balkáni gyilkolósdi annyira siralmas, hogy az ember a legszívesebben nem foglalkozna vele, ha 20-30-40 évente nem törne ki egy újabb háború, ami miatt az egész térség reménytelenül tragikus színekben tűnik fel, miközben ugyanazon a kontinensen vagyunk, nem is olyan távol egymástól.

- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Törékeny Galamb & Kövér Varangy a Manóba’ (Coyoacán – Budapest – Belgrád 2025)
- Bosznia6 nap telt el azóta
A boszniai képviselőház nem szavazta meg a külügyminiszter leváltását
- Magyarország4 nap telt el azóta
Szijjártó szerint Oroszország regionális realitás
- Szerbia6 nap telt el azóta
DEKLARÁCIÓ: Már autonómia sem jár Vajdaságnak?