Vajdaság
ALMÁT ALMÁVAL, PONTYOT PONTTYAL! – Pásztor Bálint választási elemzése a Facebookon
PÁSZTOR BÁLINT, A VMSZ ELNÖKE: ❗ Folytatjuk, mert ahogy tegnapelőtt Geszten Orbán Viktor fogalmazott, és amit a Real Madridtól is megtanultam az elmúlt évtizedekben: „A mérkőzés addig tart, amíg nem nyerjük meg!” A vajdasági magyar közösség pedig számít ránk! Joggal.

Az alábbiakban minden kommentár és javítása nélkül közöljük Pásztor Bálintnak, a VMSZ elnökének az elemzését a június 2-i választásokról. A kis ikonokat sem vesszük ki a szövegből, miután a BALK sablonja felismeri őket, így az elemzést végképp eredeti formájában tudjuk visszaadni. Következzen tehát Pásztor Bálint elemzése:
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
✒️ Mindenfélét lehet olvasni az ellendrukkerek, azaz a „független”, „tárgyilagos” „oknyomozó”, ún. újságírók tollából a napokban.
➡️ Nézzük mi a valóság. Először Szabadkán:
📌 A VMSZ 2012-ben 16 mandátumot szerzett, 2016-ban 11 mandátummal rendelkeztünk, 2020-ban 22-vel, most pedig 19-en lesznek a párt színeiben városi képviselők. Azaz: az elmúlt 12 év második legjobb eredményét mondhatjuk magunkénak, a polgárok bizalmának köszönhetően.
📌 16, 11, 22 és most 19. Mi történt 2020-ban, amikor több volt, mint most lett? Covid volt, meg pünkösdöt ünnepeltünk, rengetegen hazajöttek Magyarországról és Nyugat-Európából, az ellenzék pedig bojkottálta a választásokat. Ez volt az a ciklus, amikor a köztársasági parlamentben 9-en voltunk, soha annál többen, még akkor sem, amikor közel 350.000 főt tett ki a vajdasági magyarság.
📌 Az „újságírók” is tudják mindezt. És azt is, hogy mi a helyzet a többi listával. Azt olvasom: „a Szerb Haladó Párt néggyel növelte a mandátumainak számát”. Nézzük mi a valóság. 2020-ban a Szerb Haladó Párt 31 mandátumot szerzett, a Szerbiai Szocialista Párt 3-at, az Orosz Párt 1-et. Most a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerb Radikális Párt, a Zavetnici és még néhány másik párt koalíciója 35-öt.
🐊 Krokodilkönyeket hullajtanak az “oknyomozók”, mert “a haladóknak abszolút többsége lett a VMSZ nélkül is”, így ránk “már nem lesz szükség”. A számok szépen mutatják: a mögöttünk levő mandátumban is abszolút többsége volt nélkülünk azoknak, akik most egy listán indultak, csupán most már a választás előtt megkötötték a koalíciót és egy listán indultak.
❗A mozgásterünk tehát nem változott. Mi a VMSZ-ben pedig továbbra is kitartóak leszünk és végezzük azt a munkát, amelyet más helyettünk nem végez és nem is végezhet.
📌 Mit mondanak még az “újságírók”: “A kampány során Pásztor Bálint külön kiemelte, hány épületet sikerült megvédeniük a lebontástól, arról persze nem szólt a fáma, hányat nem, de íme egy rövid felsorolás: Vasa Stajić utca – Raichle bérházak, Gombkötő utca – Heisler fürdő, Petőfi Sándor utca – Törley ház, Radić fivérek utca – öt házat bontottak le (ebből kettőt az MNT-óvoda miatt).”
❗Kedves “oknyomozók”: ezen épületek lebontása jóvátehetetlen hiba, azonban egyik sem az elmúlt 4 évben került lebontásra, amikor a szabadkai városi képviselő-testület elnöke voltam. 2020 és 2024 között viszont megmentettünk legalább 55 épületet a lebontástól Szabadka belvárosában, befejeztük a Sárgaház és a Zsinagóga teljeskörű felújítását, felújítottuk Bíró Károly városépítő polgármester házát, a Városi Könyvtár fő homlokzatát, a palicsi Víztornyot és még sorolhatnám.
📝 Értem én, hogy a gazdákat ki kell szolgálni és azt is, hogy a közösségben halálhangulatot kell generálni, de kedves “oknyomozók”, azért a tényekre legalább minimálisan oda lehetne figyelni. Vannak az újságírásnak szabályai.
➡️ A szabadkai helyzet objektív elemzése után pedig nézzük, mi a valóság Vajdaság Autonóm Tartomány teljes területén.
📌 23 önkormányzatban indultunk önállóan és ezekben a községekben és városokban 57.547 szavazatot kaptunk, becsületes kampányt folytatva. Ezekben az önkormányzatokban 2020-ban, amikor, ahogy fentebb írtam: Covid volt, pünkösdöt ünnepeltünk, rengetegen hazajöttek Magyarországról és Nyugat-Európából, az ellenzék pedig bojkottálta a választásokat, 68.324 szavazatot szereztünk, 2016-ban viszont csak 43.286-ot, 2012-ben pedig 53.189-et. Még egyszer mondom, most 57.547-et. Csupán a 23 vajdasági önkormányzat területén, amelyekben önállóan indultunk, hiszen például Kúlán most nem is voltak választások.
📌 Azaz, ahogy Szabadkán, így Vajdaság szintjén is az elmúlt 12 év második legjobb eredményét mondhatjuk magunkénak az önkormányzati választásokon, a polgárok bizalmának köszönhetően.
📌 Mandátumokat illetően ez az jelenti, hogy most 150 mandátumunk lesz, 2020-ban 163 volt, 2016-ban 108, 2012-ben pedig 115 a 23 önkormányzatban, amelyekben a VMSZ önállóan indult. Tehát, az „újságírók” kedvéért: mandátumok terén is a második legjobb eredménye ez az elmúlt 12 évnek.
⁉️Hogy elégedett vagyok-e? Nem vagyok az! Rengeteget dolgoztunk az elmúlt 4 évben, reménykedtünk, hogy ez még többre lesz elég. Lejtett a pálya, ahogyan azt mindenki tudja. De így is nyertünk 3 önkormányzatban és teljesítettük a kampány elején megfogalmazott célt. Vajdaság területén az önkormányzatokban kizárólag az államfő nevével fémjelzett sokpárti lista tudott nyerni, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség. Senki más.
➡️ Vannak községek és városok, amelyekben valóban kevesebb mandátumot szereztünk, mint 2020-ban. De szinte mindegyikben közülük több képviselőnk lesz, mint volt 2016-ban és 2012-ben. Miközben az „oknyomozók” temetik a közösséget, hiszen az egyetlen céljuk, hogy élhetetlennek mutassák be a szülőföldünket.
📈 Arról természetesen nem írnak a „független” „újságírók”, hogy vannak olyan községek is, amelyekben meg tudtunk erősödni, még 2020-hoz képest is. Például Zichyfalva, Begaszentgyörgy vagy Zenta. Ez nem fér bele a „tárgyilagos” újságírás koncepciójába.
🎯 Akik nem ellendrukkerei a vajdasági magyar nemzetrész megmaradásának és fejlődésének, azok tudják, mekkora hőstett a június 2-i eredményünk. Ezért gratulált Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Szijjártó Péter, Bóka János, Gál Kinga, Magyar Levente, Nagy János, személyesen, sokan pedig nyilvánosan, a közösségi hálókon.
➡️ Az egész nemzet szurkolt nekünk. Figyeltek ránk Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján és a Délvidék szlovéniai és horvátországi részein, de még Őrvidéken is. Az „oknyomozókon” kívül mindenki érti, hogy mekkora hőstett ez, csak hát az ő érdekük más. Értem, hogy szomorúak, mert a Vajdasági Magyar Szövetség nem roppant meg és nem tűnik el, másoktól eltérően, a politika süllyesztőjében, Pásztor István halálát követően sem.
📌 Elképesztően nehéz volt az elmúlt 7 hónap. A közösség elveszítette a vezetőjét, mi pedig a legjobb csapathoz méltó módon, megvívtunk 4 brutális csatát.
📌 Decemberben köztársasági parlamenti és tartományi, most pedig önkormányzati és EP választások voltak.
✅ Küzdöttünk az utolsó atom energiánkig és minden csatatérről emelt fővel távoztunk. Megőriztük a közösség politikai erejét, pozícióit, néhol bővültünk is és minden szinten kvalifikáltuk magunkat a további küzdelemre a tömbben és szórványban élő vajdasági magyarokért!
🤝 Köszönöm minden szavazónknak, aktivistánknak, tagtársamnak a támogatást, a munkát és a bajtársiasságot. Nemcsak köszönöm, büszke is vagyok rájuk!
❗ Folytatjuk, mert ahogy tegnapelőtt Geszten Orbán Viktor fogalmazott, és amit a Real Madridtól is megtanultam az elmúlt évtizedekben: „A mérkőzés addig tart, amíg nem nyerjük meg!” A vajdasági magyar közösség pedig számít ránk! Joggal.
Pásztor Bálint elemzéséhez több, mint harmincan szóltak hozzá csütörtök estig, ezek közül egyet idézünk, Juhász Bálintét, ő a vajdasági parlament elnöke. Természetesen ezt is javítás és kommentár nélkül tesszük közzé.
Juhász Bálint: Ha megmondják mit kell írni, akkor nem kell mélyre merülni az elemzésben, akkor nem fontos, hogy valós számokon, megfelelő módszertanon alapuljon az „elemzés”… Végre helyes kontextusba helyezed.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

- Románia4 nap telt el azóta
Lemondott a román elnök – a politikai káosz nő
- Bosznia5 nap telt el azóta
Kinek jó, és kinek rossz az USAID megszüntetése a Balkánon?
- Szerbia6 nap telt el azóta
El a kezeket Vajdaságtól! – ez az új jelszó Szerbiában
- Koszovó7 nap telt el azóta
Megismétli-e az Önrendelkezés a 2021-es fölényes győzelmét?