Connect with us

Horvátország

A krki LNG-terminál bővítése ellen tüntettek, 30 aktivistát bevittek

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

LNG-terminál terminál
A klímaaktivizmus nem bűncselekmény - hirdették a krki LNG-terminál területére behatoló tüntetők (Forrás: Screenshot, Nova)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Horvátországban szombaton a tikkasztó hőségben több mint százan tüntettek a krki LNG-terminál kapacitásának bővítése ellen az Omišalj emlékparkban, majd a demonstrálók a terminálhoz indultak. A megmozdulás igencsak zajos volt, a tiltakozók skandálását ugyanis dobosok kísérték, több aktivista a terminál területére is behatolt, aminek következtében a készenléti rendőrök harminc személyt elvittek.

„A klímaaktivizmus nem bűncselekmény”

A megmozduláson több horvát és külföldi civil szervezet tagjai vettek részt, az egyik társaság úgynevezett die-in performanszt hajtott végre, ami körülbelül abból állt, hogy a „szereplők” lefeküdtek a földre, amivel a fajok kihalására kívántak utalni.


A messze földön ismeretlen TIKO-OTOK KRK nevű helyi szervezet mellett a megmozduláson részt vett az Extinction Rebellion brit székhelyű globális csoport horvátországi részlege is.

Ez a nemzetközi környezetvédelmi szervezet arra szakosodott, hogy erőszakmentes polgári engedetlenséggel kényszerítsen ki kormányzati döntéseket.

– Azért gyűltünk össze, mert nem akarjuk tétlenül nézni, hogy a korrupt politikusok végzetes döntéseket hozzanak az éghajlattal kapcsolatban, mint amilyen például a krki LNG-terminál megalomán bővítésével kapcsolatos beruházás

– jelentette ki Sunčica Lazanski, az Extinction Rebellion zágrábi aktivistája, aki azt kifogásolta, hogy ipari értelemben a földgázt „átmeneti” és „zöld” tüzelőanyagnak tekintik, és ezzel indokolják a hatalmas gázinfrastruktúrába és -kereskedelembe történő beruházásokat.

Az aktivisták annak ellenére bejutottak az krki LNG-terminál területére, hogy az „önvédelmi vízágyúk” meglocsolták őket, és ott több transzparenst is kibontottak, amelyekkel azt hirdették, hogy a klímaaktivizmus nem bűncselekmény, és hogy az LNG-terminálok rekordprofitjának velejárói a rekordszárazságok, erdőtüzek, áradások, hőhullámok, mindez pedig végsősoron halálhoz vezet.

Az aktivisták közölték, hogy miután az őrszolgálat tagjai agresszivitásukkal veszélyeztették a biztonságukat, elhagyták a területet, ezt követően a rendőrök harminc személyt őrizetbe vettek közülük.

A horvát kormány tavaly nyáron döntött a krki Omišalj mellett lehorgonyzott LNG-terminálhajó kapacitásának bővítéséről, illetve a Zlobin- Bosiljevo gázvezeték párhuzamos csővezetékének lefektetéséről, majd Andrej Plenković horvát miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy “Horvátország már nem az egyik gázellátási lánc végén, hanem az elején van”.

A horvát miniszterelnök, aki nagyon ügyesen söpri be az uniós támogatásokat, azt is volt szíves kifejteni, hogy a 180 millió euró értékű beruházással nemcsak a terminál kapacitásai emelkednek az évi 3,6 milliárd köbméterről 6,1 milliárd köbméterre, hanem a gázvezeték áteresztőképessége is megduplázódik, mivel a meglévő csővezeték mellé még egyet fektetnek le.

LBG-terminál terminál

Nagyon vázlatosan ezek voltak a tervek, amikor 2017 februárjában az Európai Bizottság 142,5 millió eurót hagyott jóvá az európai adófizetők pénzéből a krki LNG-terminál megépítésének támogatására. Azóta a jelek szerint Bulgária, Románia, Szerbia, valamelyest pedig Magyarország és Bosznia-Hercegovina (egyik fele) is más megoldásokban gondolkodik

Több száz százalékos profit

A tüntetés hangulatát leíró Index.hr hírportál arról számolt be, hogy tavaly, a járványból, a gazdasági válságból és az új háborúból történő kilábalás(?) pillanataiban Európában az energiaszolgáltatók abszolút bevételnövekedést értek el.

Példaként a MET Croatia Energy Trade horvát céget említette, amely a krki LNG-terminál területének bérlője, és az INA után a második helyen állt 483 százalékos bevételnövekedésével.

A portál egyúttal megállapította, hogy a fosszilis ipar abszolút haszonélvezője a jelenlegi válságoknak, amelyekben nap mint nap számtalan ember hal meg.

Az Index.hr cikke szerint a közvélemény is tisztában van azzal, hogy olyan országok, mint Oroszország és az USA, a gázt politikai zsarolás és imperialista célok elérésének eszközeként használja, amire az ukrajnai háború kitörése is utal.

Horvátország a háború kitörése után az orosz gázimportról átállt az amerikaira, de a gázbalhé helyben sem hiánycikk, a közelmúltban ugyanis újabb gázbotrányra derült fény, miután a drágán kitermelt és felhalmozott gázkészletet végül nevetséges áron értékesítették.

A tiltakozás során az Extinction Rebellion Zagreb tagjai arra hivatkoztak, hogy az ilyen helyzeteket olyan mély rendszerszintű problémák idézik elő, mint a döntési felhatalmazások koncentrációja a legnagyobb tőkével rendelkezők és velük szövetkező politikusok kezében.

A megmozdulás résztvevői rámutattak, hogy a Földközi-tenger térsége a globális felmelegedés egyik „legforróbb pontja” az egész világon, ami azt jelenti, hogy Horvátország egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben, és már ebben a évszázadban a klímaválság miatt drámai következményeivel kell szembenéznie.

Nem privatizálják az LNG-terminált

A kormányzó Horvát Demokratikus (HDZ) Közösség egyik képviselője a tavaszi parlamenti időszak végén közölte a cseppfolyósított földgáz-terminálról szóló törvény módosításának vitája során, hogy a horvát kormány nem adja el az LNG-terminált, vagyis nem kívánja privatizálni.

A kormányzat szerint a cseppfolyósított földgázterminálról szóló törvény módosításával ugyanakkor lehetővé válik a cseppfolyósított földgáz ellátóhelyeinek optimális kialakítása, az ellenzék viszont úgy látta, hogy ezzel folytatódik a horvát oligarchák pénztárcájának feltöltése az adófizetők kárára.

LNG-terminál terminál

Tüntetők az LNG-terminál udvarán (Forrás: Screenshot, Nova)

Mirela Ahmetović, az ellenzéki szociáldemokrata képviselőcsoport tagja „veszélyes szándékokat” szimatolt, szerinte ugyanis a módosításokkal az LNG Horvátország kizárólagos joghoz jut bármilyen ingatlan kisajátítására Horvátország egész területén cseppfolyósított földgázterminál építésére és fenntartására.

Ahmetović szerint ezzel lehetővé válik, hogy a horvát kormány már holnap eladja egy hazai vagy külföldi oligarcháknak vagy bűnözőknek bárkinek a kertjét vagy szőlőjét, ahol aztán közpénzen terminált épít, hogy az oligarchák kereskedhessenek a gázzal.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Őrizetbe vették Radivoje Stojkovićot, a valamikor jóhírű újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium igazgatója, mert gyanú szerint nem hajtotta végre azt a bírósági ítéletet, amely elrendelte egyik elbocsátott professzorának újbóli munkába helyezését
Szerbia2 nap telt el azóta

Már külön honlap számolja a lemondásokat és a letartóztatásokat Szerbiában
Még hivatalosan hatalomra sem került az Egyetemista lista, máris megkezdődött a harc az állami intézmények átalakításáért

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap