Connect with us

Bosznia

IDŐT NYERT: A bíróság visszaküldte átdolgozásra a Dodik elleni vádiratot

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

vádirat
A POLITIKUSOKAT NEM BÁNTJÁK, UGYE? Dodik nem hiába bízott a bíróságban (Forrás: Avaz)

Kattints ide a cikk meghallgatásához

A boszniai bíróság visszaküldte az ügyészségre a Milorad Dodik és Miloš Lukić elleni vádiratot kiegészítés végett. Úgy tűnik, Dodik ügyében is megkísérli eljátszani a boszniai igazságszolgáltatás a Fadil Novalić volt föderációs miniszterelnök elleni ügyben bemutatott időhúzási pingpongot: így lehetséges, hogy a Dodik elleni jogerős ítéletre még éveket kell várni, viszont már most megállapítható, hogy Dodik jól kalkulált.

Ki kell egészíteni a vádiratot

A Dnevni Avaz boszniai napilap közölte augusztus 21-i reggeli számában, hogy a boszniai bírósághoz köthető, anonim forrásuk szerint az illetékes bíró visszaküldte átdolgozásra a Milorad Dodik, boszniai szerb elnök és Miloš Lukić boszniai szerb hivatalos közlönyigazgató ellen benyújtott vádiratot.

A hírt a boszniai szerb közszolgálati csatorna szerepét betöltő RTRS televízió is közölte azzal a megjegyzéssel, hogy információkéréssel fordultak a bírósághoz a vádirat helyzete kapcsán. Az Avaz által kiszivárogtatott értesülést ezt követően a bíróság maga erősítette meg az RTRS-nek.

A bíróságnak a boszniai jogszabályok alapján 15 napja lett volna az iratanyag befogadására, ezzel szemben egy hét elég volt ahhoz, hogy annak hiányosságai miatt a vádirat kiegészítésére hívják fel a bosnyák nemzetiségű Nedim Čosić ügyészt.

A politikusokkal szembeni eljárásokról rendre jól informált Avaz azt is megtudta, hogy már augusztus 18-án visszakerült az iratanyag az ügyészségre.

Az ügy jelentőségét az is alátámasztja, hogy a más esetekben hiperaktív „politikai megmondóemberek” mélyen hallgatnak Szarajevóban és Banja Lukában egyaránt.

Az Avaz cikke kapcsán is csak az RTRS nyilvánult meg a boszniai bírósági rendszerben uralkodó iratkezelési helyzetet firtatva.

A boszniai szerb közszolgálati média zászlós hajója méltatlannak minősítette, hogy a bírósági iratok vélhetően mobiltelefonnal lefényképezett másolatai rendre megjelennek az Avaz hasábjain. Jelen esetben is ez történt!

vádirat bíróság

Maga a döntés sem meglepő, mert a boszniai szerb elnök is valami ilyesmire számított egyik korábbi nyilatkozatában, Dodik a vádirat benyújtását követően ugyanis úgy nyilatkozott, hogy eleget tesz bármilyen idézésnek, amelyet kap, merthogy szerinte a bíróság jobban érti a dolgokat, mint az ügyészség, amely (amerikai és egyéb) kényszer alatt cselekszik.

A boszniai szerb elnök szerint a vádemelés veszélyezteti Bosznia-Hercegovina szuverenitását, és semmi köze a joghoz, miután politikai erőszakról van szó, amely mögött a szerbekkel kapcsolatban erőteljes fóbiával rendelkező amerikai nagykövet áll. Dodik úgy vélte, hogy Michael J. Murphy minden nap azon gondolkodik, hogy miként ártson a szerbeknek.

A bírók időhúzásra játszhatnak

Korábbi cikkünkben számoltunk be arról, hogy a boszniai közvéleményt már az is meglepte, hogy Milanko Kajganić boszniai főügyész egyáltalán megküldte a legfőbb boszniai szerbet célba vevő vádiratot a bíróságnak.

A kezdeti értetlenkedés mögött az húzódott meg, hogy a boszniai igazságszolgáltatás rendre „sajátos működési tempót vesz fel” azokban az esetekben, amikor valamely politikus érintettsége merül fel.

Példaként említhető, hogy a múlt éveben harminchat ügyben indult korrupciós cselekmény miatt eljárás valamilyen boszniai választott tisztségviselő ellen, ezek közül azonban máig egy ügyben sem született elmarasztaló ítélet.

A korábbi években a legkirívóbb eset a bosnyák-horvát Föderáció miniszterelnöki pozícióját betöltő Fadil Novalić bosnyák káderé volt, aki ellen befolyással való üzérkedés miatt évekig folyt a bűntetőeljárás, és csak a 2022. végi boszniai választásokat követően ítélték el jogerősen, miután a legnagyobb jobboldali bosnyák pártnak számító Demokratikus Akció Pártja (Stranka Demokretske Akcije, SDA) kiesett a boszniai kormánykoalícióból, és így kicsúszott alóla a politikai védőháló.

A Dodik ügyével kapcsolatos bírói munkatempó kapcsán érdemes szem előtt tartani, hogy a meglehetősen kusza boszniai jogi környezetben egy „faék egyszerűségű” büntető ügyben is megközelítőleg hat hónap alatt születik meg az elsőfokú ítélet a vádemelést követően.

A boszniai bírói gyakorlatban kifejezetten magas azoknak az elhúzódó ügyeknek az aránya, amelyekben politikus érintettsége merül fel, és a másodfokú eljárásban a korábbi eljárási hibák miatt újra kell tárgyalni az egész ügyet. A már említett Novalić-ügyben is kevés híján három évet kellett várni a végső döntésre.

Erre való tekintettel Dodik esetében a magas szintre fejlesztett igazságszolgáltatási pingpongmeccs akár a 2026. évi boszniai választásokig is elhúzódhat.

Kérdéses azonban, hogy a Dodikot folyamatosan kordában tartani próbáló amerikai diplomácia és a boszniai szuverenitás őrének szerepébe belekényszerült Christian Schmidt főképviselő meddig hagyja a mérkőzést elhúzni.

QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Csehszlovákia is ugyanazzal küszködött, mint a mai Magyarország, nem volt tengere, ezért kellett egy alagút Csehszlovákia is ugyanazzal küszködött, mint a mai Magyarország, nem volt tengere, ezért kellett egy alagút
Horvátország16 óra telt el azóta

Csehszlovák alagutak Magyarország és az Alpok alatt, Budapest-Belgrád ezekhez képest lófütty

A Magyarország alatti alagút terve az 1920-as években merült fel, célja Csehszlovákia tengeri kijáratának biztosítása volt. Bár sosem valósult meg,...

Az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el, amely július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtásról való elmélkedés és megemlékezés nemzetközi napjává nyilvánította, Potocariban már ácsolják a szégyenfát Az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el, amely július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtásról való elmélkedés és megemlékezés nemzetközi napjává nyilvánította, Potocariban már ácsolják a szégyenfát
Bosznia4 nap telt el azóta

Potočariban ácsolják a szégyenfát, Magyarország neve is felkerül rá, tiltakozó jegyzék is érkezhet

A balkáni népek és a magyarok között sok közös vonás van. Ezek egyike, hogy nehezen felejtenek. Annak bebiztosítása érdekében, hogy...

Elmedin Konaković és Várhelyi Olivér közös nyilatkozatot tett miszerint Magyarország nem támogatja a srebrenicai határozatot az ENSZ Közgyűlésében. Elmedin Konaković és Várhelyi Olivér közös nyilatkozatot tett miszerint Magyarország nem támogatja a srebrenicai határozatot az ENSZ Közgyűlésében.
Bosznia1 hét telt el azóta

Várhelyi Olivér és Elmedin Konaković visszavonulót fújt, közös nyilatkozatot tettek közre Srebrenicáról

Közösen megállapították, hogy Várhelyi Olivér korábbi nyilatkozatai teljes tisztelettel adóznak az áldozatok iránt, és semmiképpen sem kérdőjelezték meg az 1995-ös...

Tíz perc múlva tizenegy: Barátok már nem lesznek, Elmedin Dino Konakovic és a Magyarországot képvislő Várhelyi Olivér Tíz perc múlva tizenegy: Barátok már nem lesznek, Elmedin Dino Konakovic és a Magyarországot képvislő Várhelyi Olivér
Bosznia2 hét telt el azóta

A boszniai külügyminiszter nekiment Várhelyinek, és felmondott egy Magyarországgal kötött szerződést

A boszniai külügyminiszter felmondta a március 6-i Szijjártó-látogatás során bejelentett EU-integráció támogatását célzó bilaterális megállapodást. Az egyezmény lényegében 50 boszniai...

A szerb elnök a kevés Fico a kevés szabad és szabadságszerető európai vezető közé tartozik, ezért Orbánnal együtt napokon belül meglátogatják A szerb elnök a kevés Fico a kevés szabad és szabadságszerető európai vezető közé tartozik, ezért Orbánnal együtt napokon belül meglátogatják
Magyarország2 hét telt el azóta

Vučić és Orbán a következő napokban meglátogatja a megsebesült szlovák miniszterelnököt

Az eléggé pongyolán fogalmazó belgrádi kormánypárti lap azt nem tisztázta, hogy Vučić és Orbán közösen keresi-e fel Robert Ficót, de...

Szlovákia

Európai Unió

Oroszország

Kína

Öt nap legjava