Connect with us

Bosznia

Magyar, horvát és szerbiai támogatás a boszniai Szerb Köztársaság elnökének

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

támogatás / three nations support for the Bosnian Serb President
Dodik számára nem létezik az a törvény, amely alapján vádat emeltek ellene (Forrás: X-platform, Milorad Dodik)
play icon A cikk meghallgatása

A bosznia-hercegovinai bíróság közölte, hogy még nem döntöttek a Milorad Dodik elleni vádemelés elfogadásáról vagy elutasításáról, miután ennek a törvényi határideje a vádirat kézhezvételétől számított tizenöt nap. A megvádolt boszniai szerb vezető a vádemelés másnapján közölte, hogy eleget tesz bármilyen idézésnek, merthogy szerinte a bíróság jobban érti a dolgokat, mint az ügyészség, amely kényszer alatt cselekszik. Dodik úgy fogalmazott, hogy az ellene megfogalmazott vádiratot napokig írták Michael J. Murphy amerikai nagykövet közreműködésével.

Christian Schmidt menti az alfelét?

A belgrádi kormányközeli Politika című napilap úgy fogalmaz, hogy a bosznia-hercegovinai ügyészség azt követően emelt vádat Milorad Dodik ellen, hogy egy hónappal korábban Christian Schmidt, a nemzetközi közösség főképviselője módosította Bosznia-Hercegovina büntető törvénykönyvét.

A lap által meg nem nevezett elemzők emlékeztetnek arra, hogy a válság az állami vagyon megosztása körüli nézeteltérések miatt alakult ki, tétként pedig azt hozták fel, hogy “vajon sikerül-e “a boszniai Szerb Köztársaságnak delegitimálnia a német diplomatát, és egy újabb lépést tennie a protekcionizmustól való megszabadulás felé”?

Zoran Milanović horvát államfő úgy látja, hogy egy nyugalmazott német politikus (Christian Schmidt), aki teljesen irreleváns nyomot hagyott maga után, és akit Bosznia-Hercegovinában valakik gyarmati adminisztrátornak neveztek ki, úgy változtatja a törvényeket, ahogy a kedve tartja.

A horvát elnök azt kifogásolta, hogy Christian Schmidt korábban nem módosította a választási törvényt annak megakadályozása érdekében, hogy ne a bosnyákok válasszák meg az államelnökség horvát tagját, viszont egy hónappal ezelőtt olyan változtatásokat eszközölt – “csakhogy mentse az alfelét és a reputációját” – amelyek által Dodik ma már felelősségre vonható.

Milanović szerint Bosznia-Hercegovina egy ügyetlenül és rosszul vezetett kolónia, amely felett egy maroknyi harmadrendű politikus éli ki magát.

A horvát államfő viszonylag jó kapcsolatokat ápol Dodikkal, és ennek szellemével a boszniai szerb elnök még aznap telefonon értesítette a vádemelésről.

Milanović szerint ez teljesen rendben van, elvégre a szerbek és a horvátok évszázadok óta szomszédok és azok is maradnak.

Támogatás

A szplitiek már augusztus elején elmondták a véleményüket a horvát államfő és a boszniai szerb elnök közeledéséről: Milanović, te szerb, b@sszon meg Dodik! Ez a felirat három helyen is megjelent a horvát tengerparti városban

Szijjártó és Dačić

A Dodik elleni vádemeléssel kapcsolatban a belgrádi Politika idézi Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert is, aki Facebook-profilján keresztül reagált a Dodik elleni vádemelésre “globális viszonylatokba” helyezve azt.

támogatás

Szijjártó szerint világszerte hajtóvadászat zajlik a nemzetközi liberális mainstreammel felvállaltan szembehelyezkedő, a nemzeti érdekeket bátran képviselő politikusokkal szemben.

A külgazdasági és külügyminiszter ezek közé sorolta Milorad Dodik boszniai szerb elnököt is, aki egy korábbi külügyminiszteri megjegyzése szerint “nem a lottón nyerte a megbízatását”. Szijjártó ezúttal is a “szerb közösség demokratikusan megválasztott vezetőjének” nevezte Dodikot.

A magyar főkülügyér szerint a nemzetközi liberális mainstream semmilyen durva beavatkozástól, rendőrségi, bírósági eszközök bevetésétől sem riad vissza, ha veszélyben érzi a hatalmát, mert “félnek a népakarattól, mint a tűztől”.

A szerb külügyminiszter viszonylag röviden reagált a Dodik elleni vádemelésre.

Ivica Dačić annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a boszniai Szerb Köztársaság megvédi a daytoni megállapodás által őt megillető felhatalmazásokat, és ezen semmilyen vádemelés nem változtat.

Dačić úgy fogalmazott, hogy a Milorad Dodik elnök által irányított Boszniai Szerb Köztársaság vezetése teljes mértékben élvezi Szerbia és a szerb nép egészének a támogatását.

És hol van Vučić?

Ez azonban nem ennyire egyértelmű, Aleksandar Vučić szerb elnök egyelőre ugyanis nincs a Dodikot támogatók első vonalában, amint azt a szerbiai ellenzéki sajtó észrevételezi.

Az N1 televíziónak/hírportálnak nyilatkozó egyik politikai elemző szerint Vučić ugyan elvileg támogatja Dodikot és a boszniai Szerb Köztársaságot (RS) a saját szavazóinak megőrzése érdekében, de a gyakorlatban nem pozícionálja magát sem Dodik, sem az RS barátjaként.

Dragomir Anđelković szerint Vučić folyamatos kommunikációt folytat a boszniai főképviselővel, és annak ellenére támogatja Christian Schmidtet, hogy nincs megfelelő legitimitása.

Ez nem teljesen igaz, mert a szerb elnök ugyan kifogásolta, hogy Szerbiát nem vonták be a Schmidt kinevezésével kapcsolatos folyamatba, másrészt viszont Dodikkal ellentétben ő szóba áll a boszniai főmegbízottal, akit többször is fogadott már Belgrádban.

támogatás

A boszniai főmegbízott nem egyszer járt a szerb elnöknél Belgrádban (Forrás: szerb elnöki Instagram)

Közben szájkaratera került sor a boszniai szerb elnök lánya, Gorica Dodik és a szerb elnököt támogató egyik szerbiai megmondóember, Nebojša Krstić között, aki az X-platformon azt írta, hogy Dodiknak oroszbarát szervilizmusával sikerült megkérdőjeleznie a boszniai Szerb Köztársaság létét, és egyúttal malomkővé vált az USA-val való kapcsolatok javításáért küzdő Szerbia nyakán.

Krstić szerint Dodik tehát valójában egy orosz projekt, amely megakadályozza, hogy Szerbia megerősítse és megvédje érdekeit.

Gorica Dodik válaszában arra utalt, hogy Krstić nem irkálna ilyesmiket, ha nem kellene megdolgoznia a napidíjáért, pedig éppen az ilyenek jelentik a legnagyobb terhet Szerbia és minden szerb számára, amiből Krstić azt a következtetést vonta le, hogy Dodik lánya Vučić zsoldosának nevezte őt.

Gorica Dodik bizonyára nem sokat tévedett, a történet további fejleményeivel nem foglalkoznánk, azt viszont megjegyeznénk, hogy nem ez az első eset, amikor Dodik lánya, akit nyugodtan nevezhetünk a Twitter, azaz az X-platform amazonjának, nekiment a szerb elnök egyik lelkes támogatójának, három hónappal ezelőtt a szerb elnök kedvenc újságíróját, Dragan J. Vučićevićet, az Informer főszerkesztőjét osztotta ki.

A BALK Hírlevele


Meteorológia

B.A. Balkanac

Balkanac

IN ENGLISH

Tíz nap legjava