#FAMILY: Kis ország, nagy foci, és kis ország, nagy buli

A Horvát Labdarugó Szövetség idei jelmondata, ami a válogatott autóbuszán is látható, a #family. Bár eredetileg arra vonatkozik, hogy a válogatott játékosai lényegében egy család tagjai, a focisták zágrábi dicsőséges bevonulása ismét rámutatott arra, hogy ilyen és hasonló pillanatokban Horvátország egy nagy családdá forr össze. A nagy sportbulik – mert nemcsak a focistákat várja nagy tömeg a horvát fővárosban, hanem az olimpikonokat, pólósokat, kézilabdázókat…, stb. – jellemzője éppen ez, az egyfajta családi hangulat, ahol önfeledten ünnepel az ország apraja-nagyja, mindenféle kilengés nélkül, mert ilyenkor mindenki mindenkit szeret.

Nemzet és foci

A nemzeti büszkeség az egeket feszegeti, de ez így is van rendjén, viszont az emberek tisztességtudóan viselkednek: a főtéren ünneplő tömeg üdvözletét és megbecsülését fejezte ki az ellenfélnek, a marokkói válogatottnak.

Ezzel kapcsolatban Božo Sušec, a horvát sportújságírás most 76 éves doyenje úgy fogalmazott, hogy a hazafiság terén érzett és a labdarúgásban elért sikerek közötti kapcsolat nyilvánvaló. Arra válaszolva, hogy segíti-e a hazaszeretet a sportolók sikerét, Sušec a következőket mondta:

– Hazafias érzelmekkel minden nemzet rendelkezik, így nem kell folytonosan hivatkoznunk rá. Érthető módon a 90-es években, amikor országgá kellett válnunk, volt valamilyen többlet, szerettük volna megmutatni a világnak, hogy kik és mik vagyunk. Ez volt az egyik motívum, ami tíz évig működött, de ma már ez nem fontos, most azt hiszem, egyszerűen csak szeretjük az hazánkat

– mondta Sušec. Ugyanakkor az sem lehet vitatni, hogy a horvátok imádják a Diótörőt.

Még a Diótörő is félbeszakadt

A hangulat szavakkal nehezen írható le. A katari bíró utolsó sípszava után, amikor biztossá vált, hogy Horvátország két egymást követő világbajnokságon érmet szerzett, az egész ország, már bocsánat, de bedilizett.

A még csak második napja tartó országos népünnepély legalább egy hetes vidámkodássá dagad, a labdarúgók zágrábi triumfális bevonulását még számos ünnepség követi a „kockás legények” szülővárosaiban.

Talán mi sem szemlélteti jobban az általános mámort, hogy a Horvát Nemzeti Színházban félbeszakították a Diótörő előadását – amelynek Zágrábban komoly kultusza van – hogy a közönség kifejezését adhassa a nemzeti tizenegy iránti lelkesedésének.

És persze, hogy készültek erre, amit az is bizonyít, hogy a nézők közül sokan magukkal vitték a szurkolói sálakat a balettelőadásra, és ez nem csak a férfiakra vonatkozik.

A labdarugó-válogatott zágrábi fogadtatásának immár hagyományosan a tűzoltók is részesei. A vízágyúikkal az érkező repülőgépnek biztosítottak „diadalívet”, a konvoj pedig, mint mindig, most is begördült a központi tűzoltóállomás udvarára – aminek, hogy úgy mondjam „fiziológiai okai” vannak – de idén azért is szükség volt a megállóra, hogy a fiúk átszálljanak a nyitott buszokba, és így tegyék meg a főtérig vezető utolsó pár száz métert.

Kedves színfolt, hogy a tűzoltóság előtt a világbajnokság kezdete óta egy tűzoltó felszerelésbe, kockás mezbe öltöztetett bábú állt őrt.

Vida és a zászló (Forrás: Twitter, PIXSELL)

Sok mindent lehetne még írni a Horvátországban tomboló fociőrületről, például, hogy a Croatia Airlines Katarból érkező gépét rengetegen követték a Flightradar applikáción. Arról is lehetne beszélni, a gép Vukovár felett lépett be a horvát légtérbe, és landolás előtt elhúzott az emberektől nyüzsgő zágrábi főtér felett.

Részletezhetnénk azt is, hogy Domagoj Vidát hárman tartották, hogy ne essen le a busz tetejéről, amíg a horvát zászlót lengette, vagy hogy Marcelo Brozović ötletszerűen gitározott egy kicsit, az Angyalföldszerű, csak jóval kedélyesebb zágrábi Dubrava városnegyed hangulatát közvetítő Prljavo Kazalište (Piszkos Színház) együttessel, és így tovább, és így tovább.

Tekintettel arra, hogy az utánpótlás szépen cseperedik, lehet, hogy négy év múlva ismét fergeteges ünneplésnek lehetünk majd szemtanúi. Merthogy a kis nemzeteknek is szükségük van a nagy napokra.