Valamiben Bosznia-Hercegovina is élen jár, ha másban nem akkor a levegő szennyezettségében, bár más balkáni városok is igyekeznek felzárkózni, beleértve ebbe mindenekelőtt Belgrádot és Szkopjét, de néha még Újvidéket és Zágrábot is. Most éppen Szarajevó vitte el a prímet, de más boszniai városok lakói is ott lihegnek a fővárosiak nyomában, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Mire ez a cikk megjelent, addigra Szarajevó a világranglistán lecsúszott a dobogós helyezésről, egy-két indiai és pakisztáni város ugyanis beelőzött, de továbbra is éremesélyesnek számít.

Szélcsend és szmog

Bár az enyhe tél miatt a fűtési szezonnak a java még hátra van, a boszniai légszennyezettségi mutatók ismét ordas eredményeket produkálnak. A mostari és a szarajevói városvezetés is kénytelen volt korlátozásokat életbe léptetni, mert az egészségügyi határérték majd négyszeresére nőtt a szennyező anyagok koncentrációja a levegőben.

A régi boszniai bölcsesség alapján eddig még a „z” sem érkezett meg a télből, vagyis zima-ból, ezért a komolyabb fagyok még előttünk állnak, a levegő szennyezettségi szintje azonban ismét a „borzalmasan egészségtelen” kategóriába sorolható Bosznia-Hercegovina több nagyvárosában.

Január 2-án 221-es szintet ért el Szarajevóban a levegő a nemzetközi AQI (air quality index, levegő minőségi mutató) skálán, ami majd a négyszerese az egészségügyileg lefogadható határértéknek.

A fenti képi illusztráció elemzésére vállalkozók kedvéért érdemes megjegyezni, hogy 50-es érték alatt minősül jónak a levegő minősége.

Az adat amiatt küldte padlóra a légszennyezettséggel foglalkozó boszniai szakembereket, mert a szokatlanul enyhe tél miatt a lakosság eddig csak ímmel-ámmal fűtögetett.

A szag(k)értők idén is a probléma komplex jellegét hangsúlyozták. A korábbi években javult valamelyest Szarajevóban a levegő minősége. A visszaesésre egyértelműen a lakossági gáz és villamos energia árának növekedése ad magyarázatot.

Ehhez jött hozzá, hogy az üzemanyag árának növekedése és a kereskedői rafinéria miatt a tűzifa és a brikett ára is megkétszereződött, így mindenki mindennel fűtött az óév végén, ami éppen a keze ügyébe, és amit el lehetett tüzelni.

A Balkán szennyezett levegőt szív

A szarajevói önkormányzat tilalmat rendelt el a településen a 3,5 tonna össztömegűnél nehezebb járművek mozgására, valamint az EURO 2 szintet el nem érő dízel járművek használatára.

Utóbbi komoly felháborodást váltott ki a harminc éves VW Golf II. járművekből nagyhatalomnak számító nyugat-balkáni csodaországban. Tervbe van véve a járműforgalom rendszámtábla alapján történő korlátozása, azonban annak részletei eddig nem váltak ismertté.

A mai napon Mostarban adtak ki figyelmeztetést a rendkívül magas légszennyezettségi szint miatt. A városvezetés a helyi médiában arra hívta fel a lakosságot, hogy csak indokolt esetben tartózkodjanak közterületen, és ne szellőztessék az ingatlanokat, amíg a szennyezés szintjele nem csökken.

A „szagemberek” arra hívják fel egyébként is a figyelmet, hogy a lakossági és az ipari gázfogyasztás csökkenése helyett előtérbe kerülő alternatív fűtési technológiák – értsd szemétégetés kályhában – vezettek a légszennyezettségi szint meredek emelkedéséhez az ennek igazán kedvező domborzati viszonyok között, nem pedig a járművek nagyobb arányú használata.

A jugoszláv iparosítás lezajlása óta a téli fűtési szezonban a lakosságot érő szennyezés a mostani adatok alapján évekkel rövidíti meg a boszniai lakosság életét. A felsőlégúti megbetegedéssel küzdők szinte hónapokra elesnek attól, hogy szabad levegőn tartózkodjanak.

A probléma kapcsán meg kell említeni, hogy regionális jelenségről van szó. A boszniai helyzettel azonos mértékű probléma jelentkezik évről évre Szerbiában, Észak-Macedóniában és Koszovóban is.

Az első rész, amelyből kiderül, hogy a helyzet SNAFU

Valószínűleg nincs egy józanul gondolkodó ember sem a világon, aki kétségbe vonná, hogy amennyiben életben kívánunk maradni, sürgősen meg kell szabadulnunk a szennyező energiaforrásoktól, mint amilyenek a szén és a kőolaj, vagy akár a földgáz. Ugyanakkor mindenki számára világos, hogy ezt, akármennyire kívánatos is lenne, nem tudjuk gyorsan elérni. A zöldek, a környezetvédő csoportok, pláne a környezetvédő mozgalmak közben nemcsak arra vetemednek, hogy olümposzi magasságokba emelkedjenek, amikor ökológiai problémákról van szó, hanem arra is, hogy hisztérikusan agresszív kirohanásokkal „mentsék meg a Földet”.

Nem smafu a SNAFU

A SNAFU egy angol rövidítés, amely szerint Situation Normal: All Fucked Up (a helyzet normális: teljesen elkúrva), és általában a kaotikus helyzeteket hivatott leírni, ami most tökéletesen illik az EU-ban kialakult energiaválságra. Horvátországi tudósítóként nem vagyok hivatott elemezni/értelmezni a kedvenc kontinensem „szerencsésebb felén” kialakult viszonyokat, de fogadott hazám prizmáján át szemlélve bejelenteném az atomenergia diadalmas feltámadását.

A helyzet ugyanis az, hogy bármennyire is szeretnénk a karbonsemleges technológiák bevezetését (úgy általában mindenki, kivéve, aki nem, mondjuk a lengyelek), a megújuló energiaforrások jelenleg egyszerűen nem képesek biztosítani az igények kielégítését, vagyis a megbízható energiaszolgáltatást. A jövőben ez valószínűleg lehetséges lesz – és lehet, hogy nem kell rá néhány fényévet várni – de egyelőre nincs olyan megoldás, amellyel közelebb kerülhetünk a karbonsemleges gazdasághoz.

Ami Horvátországot illeti, Tomislav Ćorić energiaügyi miniszter elmagyarázta az újságíróknak, hogy az ország továbbra is megkülönböztetett figyelmet fordít a megújuló energiaforrások fejlesztésére, de közben megragad minden alkalmat az energiabiztonság növelésére, így egészen biztosan nem zárkózik el a szlovén-horvát közös tulajdonban lévő krškoi atomerőmű bővítésétől – a második blokk körülbelül 2027-ben kezdődő kiépítése vélhetőleg 5 milliárd euróba kerül -, de ugyanakkor számítanak a kibővített paksi erőmű (Paks 2) által termelt áramra is, természetesen ezért anyagi áldozatot is hajlandók hozni.

Miután Horvátország jelenleg villamos energia szükségleteinek csak mintegy 60 százalékát tudja saját forrásból biztosítani, szüksége van megbízható külső forrásokra.

Most az isztriai Plomin közelében lévő széntüzelésű erőmű kiváltása élvez prioritást megújuló forrásokkal, de ez a meglévő technológiák felhasználásával eléggé vontatott folyamatnak tűnik. A horvát álláspont jelenleg az, hogy az ország belsejében nem létesítenek atomerőművet, ám ez változhat, amennyiben a klímaváltozás következtében csökken a csapadék mennyisége, és ez kedvezőtlenül befolyásolja a vízerőművek termelését.

A zágrábi Nova TV néhány napja aggasztó felvételeket közölt a Peruća vízerőmű tározójának apadásáról, aminek következtében láthatóvá váltak az 1958-ban elárasztott házak, akkortájt ugyanis 1500 ember addigi otthonát áldozták fel az energiatermelés oltárán.

A második rész, amelyből kiderül, hogy az elektromos mobilitás is SNAFU

Amikor 2019-ben az Európai Bizottság meghirdette az ún. EU zöld tervet, szinte azonnal számos kritikával kellett szembenéznie, elsősorban azért, mert egyesek szerint a zöld terv szinte elviselhetetlen terheket rótt a tagországok gazdaságára. Írásunk első részében felhívtuk a figyelmet arra, hogy az atomenergia bevonása, illetve annak nagyobb hozzájárulása nélkül, Európában elképzelhetetlen a kibocsátás gyors visszafogása, a hosszú, fokozatos átállásra pedig egyszerűen nincs idő. Tehát SNAFU.

Mit mondanak a kínaiak?

Kína is előszeretettel árasztott el falvakat az energiatermelés növelése érdekében, mostanában viszont a napenergia felhasználásában vitézkedik. Az Európában vezető Németországot ezen a téren már 2015-ben megelőzte, pedig ott a lakosság a legnagyobb villanyszámlákat fizeti a „zöld átmenet” jegyében. A Kínaiak ráadásul 2013 óta, vagyis már nyolc éve jobban zöldülnek, mint az Egyesült Államok.

Miután a távol-keleti ország 2060-ra tervezi a karbonsemlegesség elérését, a kormány átfogó megvalósítási tanulmány kidolgozását rendelte el. Nagyon röviden csak: a tanulmány szerint a napenergia által előállított áram nem lesz elegendő a 2060-ra megcélozott karbonsemlegességhez, amiért is a „Mennyei Birodalom” további atom- és vízierőműveket számít építeni.

Ennek az az oka, hogy ha Kína 2060-ra eléri kitűzött célját, vagyis a karbonsemlegességet, és energiaszükségleteinek 40 százalékát napenergia felhasználásával elégíti ki, akkor az ehhez szükséges tárolókapacitások kiépítése – a jelenlegi technikai megoldásokkal – felemésztené a világ ismert kobalt tartalékainak 36 százalékát.

Szóval, a napenergia szuper dolog, alkalmazása egyre olcsóbb és olcsóbb lesz, és valószínűleg belátható időn belül a tárolókapacitások terén is áttörésre kerül sor, ez azonban nem lesz elegendő az átállás megvalósításához.

Az is elképzelhető – bár valószínűsége nem nagy – hogy az elkövetkező évtizedben felfedezünk valamilyen új, tiszta energiaforrást, és ennek lehetőségére az amerikai energiaügyi minisztérium ARPA-E ügynöksége által kiírt, LENR (low energy nuclear reaction, azaz hideg fúzió) folyamatokat hasznosító alkalmazások támogatására kiírt pályázata is felhívja a figyelmet. Addig pedig állunk, ahogy állunk.

Mit mondanak a horvátok?

Az Index.hr az aggasztóan növekvő üzemanyagárak kapcsán az EU zöld tervének másik fontos pontját vizsgálta meg, nevezetesen az elektromos mobilitást, a brüsszeli bizottság tervei szerint ugyanis Európában 2035-től megszűnik a belső égésű motorral ellátott járművek forgalmazása.

Ha eltekintünk attól, hogy – legalábbis jelenleg – az elektromos járművek körülbelül 50 százalékkal drágábbak, mint a hagyományos tragacsok, akkor az átállás a jelenlegi infrastruktúra átalakítását is feltételezi.

Bár Horvátország e tekintetben sokkal jobban áll mint Magyarország (Horvátországban 2,3 töltőállomás jut minden 100 kilométerre, Magyarországon csak 0,6), ez még mindig messze van attól, hogy komoly infrastruktúrára kezdjen hasonlítani.

Igor Dekanić, a Zágrábi Egyetem Bányászati-Geológiai-Kőolajipari Karának tanára az index.hr-nek úgy nyilatkozott: nem látja hogy az EU tagországok gazdasága miként birkózik meg az átállás költségeivel.

Számításai szerint 2035-ig az EU-piacok egyötöde esetében 400-500 milliárd eurós igény merül fel járművek vásárlására szubvenciók formájában, és ebben még nincs benne az infrastruktúra kiépítése, valamint a meglévő járműpark forgalomból történő kivonásának költsége, és akkor még senki sem válaszolta meg az elektromos járművek lítium-elemeivel kapcsolatos reciklálás kérdését sem.

Dekanić professzor úr véleménye szerint az Európai Bizottság által felvázolt folyamat nem valósulhat meg 15 év alatt, a „ökológiai Kánaán” eléréséhez ugyanis legalább 50 évre lenne szükség a jelenlegi technológiák birtokában.

De bízzunk a fejlődésben, és gondoljunk arra, hogy tizenöt évvel ezelőtt hol tartottunk!

 
A minap felbukkant a horvát portálokon a hír, hogy Zágrábban, a Száva folyóban medúzákat kaptak lencsevégre. Szerencsére, mint kiderült, teljesen ártalmatlan édesvízi medúzákról van szó, a „globális világrend” egyik ajándékáról. Ki tudja hogyan kerültek az említett medúzák a kínai Jangce folyóból Zágrábba, a tény azonban, hogy itt vannak. Édesvízi medúzákat Magyarországon is láttak már, de mivel az emberre nem veszélyesek, így senki sem pánikolt.

Nem eszik embert

Az édesvízi medúza lényegében moszatot eszik, és mivel nem nő nagyra, így a csalánsejtjei is aprók, ezért nem veszélyes a környezetre, vagyis a fürdőzőkre, kellemetlen tengeri rokonaival ellentétben.

Amikor a hírrel foglalkoztam, megfordult a fejemben, hogy az ember nem tudhatja, mi borítja fel az ökológiai egyensúlyt, és még kevésbé lehet tisztában azzal, hogy milyen következményekkel jár a beavatkozása az élővilágba.

A közismert rémtörténetek mellett – arról, hogy hogyan tették tönkre a szovjetek az Aral-tavat, vagy hogy Mao elvtárs miért üzent hadat a verebeknek – érdekesség a Balkánon is akad.

A volt Jugoszlávia határain kívül szinte teljesen ismeretlen a titói rendszer kecskék elleni irtóhadjárata.

Közvetlenül a második világháború után, 1948-ban, törvényen kívül helyezték a kecskéket, és le is mészárolták őket, a tulajdonosok ellenkezése ellenére. A dalmát karsztvidéken még ma is mesélnek az öregek a hajtóvadászatokról, amit a népi milícia indított a bozótosban megbúvó kecskenyájak ellen.

Tito nem szerette a kecskéket

Valami „micsurini elmebaj” húzódhatott meg a dolog hátterében, mert az 1931-es adatok szerint, tehát a II. világháború előtt, a Jugoszláv Királyságban még mintegy három millió kecske volt, főleg a karszt- és hegyvidéken, 1948 után a kecskenyájak gyakorlatilag eltűntek, súlyos megélhetési gondokat okozva a lakosság legszegényebb rétegeinek.

Maga a Csalhatatlan Vezér 1954-ben Bosznia-Hercegovinában, Trebinjeben megtartott beszédében megdicsérte a helyi elvtársakat, amiért kiirtották a kecskéket. Egyúttal annak a véleményének adott hangot, hogy tíz év múlva már sűrű erdők szegélyezik majd a tájat, mert nincsenek kecskék, amelyek az erdők legnagyobb ellenségei.

Aztán a kampány körülbelül egy évtized után kifújt, a törvényt az ötvenes évek végén hatályon kívül helyezték, bár a kecsketartást még a hetvenes években is szigorú rendszabályokhoz kötötték.

Persze, világos, hogy „politikai idiotizmusról” volt szó, de merte volna ezt bárki is akkortájt így megfogalmazni.

A szóban forgó vidékeken a kecskéket azért tenyésztették, mert más állat nem maradt meg a sziklák között.

A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején aztán kiderült, hogy a Földközi-tenger térségében akkor kezdtek elszaporodni az erdőtüzek, amikor a lakosság zöme a városokba vándorolt, és ennek következtében eltűntek a bozótot ritkító kecskenyájak is.

Ez Horvátországra, Dalmáciára nézve is igaz, olyannyira, hogy egyre többen gondolkodnak azon, hogy nem ártana valamiképpen serkenteni a kecsketenyésztést a tengerparton és a hátországban.

Szóval nem árt az óvatosság, ha az ember be akar avatkozni a természet rendjébe.