Montenegró
MONTENEGRÓI FELMÉRÉS: A korrupció és a bűnözés akadályozza az uniós csatlakozást

A széles körben elterjedt korrupció és a szervezett bűnözés, valamint a csatlakozással kapcsolatos politikai akarat hiánya a legnagyobb akadálya Montenegró uniós tagságának. Ez „A polgárok hozzáállása az európai integrációhoz és az uniós csatlakozási folyamathoz” nevet viselő közvélemény-kutatásból derül ki, amelyet az Európai Unió montenegrói irodájának és a montenegrói kormánynak a megbízásából a DeFacto Consultancy ügynökség végzett.
A közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 25 százaléka a korrupciót, 15 százaléka pedig a szervezett bűnözést tartja a legnagyobb akadálynak, 14 százalékuk pedig úgy véli, hogy Montenegróban hiányzik a csatlakozáshoz szükséges politikai akarat.
A felmérés szerint a montenegrói állampolgárok véleménye az utóbbi fél évben nemigen változott, a tavaly novemberi kutatás eredményei ugyancsak azt mutatták, hogy 25 százalék azoknak az állampolgároknak az aránya, akik a korrupciót jelölték meg legnagyobb problémaként.
A további összehasonlításokból kiderül, hogy két százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik szerint a szervezett bűnözés az uniós tagság legnagyobb akadálya, míg csaknem 13 százalékkal azoknak a száma, akik a politikai akaratot hiányolják.
A több mint 1000 fős mintán végzett felmérés kimutatta, hogy Montenegró EU-tagságát a polgárok 74,4 százaléka támogatja, 83,5 százalékuk pedig egy erre vonatkozó népszavazáson igent mondana az Európai Unióba történő belépésre.
Oana Kristina Popa, az Európai Unió montenegrói nagykövete a felméréssel kapcsolatban az hangsúlyozta, hogy a kutatás eredményei alapján a montenegrói állampolgárok az EU-t a legnagyobb donornak, valamint a legközelebbi politikai, gazdasági és kereskedelmi partnernek tekintik.
– A polgárok továbbra is következetes üzenetet küldenek, függetlenül attól, hogy melyik politikai pártot támogatják vagy milyen vallásúak, mindannyian európai jövőt, jobb életszínvonalat, több munkahelyet és jobb utazási lehetőségeket szeretnének. Ez nemzeti érdek, amely túlmutat a pártok megosztottságán
– hangsúlyozta az Európai Unió montenegrói nagykövete, aki szerint a montenegrói intézményeknek és politikai pártoknak konstruktív együttműködést kell folytatniuk, és konkrét lépéseket kell tenniük az EU-val kapcsolatos reformok előmozdítása érdekében, különösen a jogállamiság területén.
A Vijesti.me beszámolója szerint Popa azt reméli, hogy az újonnan megalakult kormány épít ennek a közvélemény-kutatásnak az eredményeire, és „megadja a szükséges lökést” az uniós csatlakozási folyamat felgyorsításához.

Montenegró
SZENT A BÉKE? Letette a hivatali esküt az új montenegrói elnök

Letette a hivatali esküt Jakov Milatović, és ezzel hivatalosan is ő lett Montenegró harmadik elnöke a függetlenség 2006-os kikiáltása óta. Az esemény leginkább arról marad emlékezetes, hogy a balkáni politikai élet apraja és nagyja egy kupacban üldögélt a montenegrói parlamentben, egymás „esküdt ellenségei” jól megfértek egymással két négyzetméteren.
Balkáni csúcstalálkozó
Ritka alkalom volt a fotósok számára, hogy egyetlen képbe szorítsák bele a sok „balkáni hírességet”, akik korábban kígyót-békát kiáltoztak egymásra.
Miközben a fotósok kattogtattak, az új montenegrói elnök kedélyesen beszélgetett a mellette helyet foglaló elődjével, Milo Đukanovićtyal, akivel néhány hónappal ezelőtt még nem éppen visszafogott hangnemben üzengettek egymásnak a médián keresztül, ez körülbelül olyan, mintha egy rendezvényen Orbán Viktor és Karácsony Gergely cseverészne egymással, a kicsit kierőszakolt hasonlat csak arra jó, hogy a helyzet ellentmondásosságára hívjuk fel a figyelmet.
Az utóbbi időben a „verbális elmésségekkel” kitűnő Zoran Milanović horvát államfő az új montenegrói elnök feleségét tartotta szóval, aki láthatóan jól szórakozott, miközben a Milanović mellett üldögélő szerb vezető, Aleksandar Vučić is odavetett néhány szót, hátat fordítva a kevésbé üde látványt nyújtó Željka Cvijanović bosznia-hercegovinai egyharmad elnöknek.
A másik kétharmad is ott volt az első sorban, de nem fért a képre, amiből kiderül, hogy mekkora hátrányt jelent, ha egy államfői testület három részből áll, arról már nem is beszélve, hogy egy másik egyharmad, név szerint a kvázi horvát Željko Komšić többször is belealudt az új montenegrói elnök beszédébe, de ne ugorjunk ekkorát az időben!

Zoran Milanović horvát államfő volt a showman, aki szóval tartotta a „fél Balkánt” (Forrás: Screenshot)
Meg kell jegyezni még, hogy alig több, mint egy méteres távolság választotta el egymástól Vučić szerb államfőt attól a Milo Đukanovićtól, akit azzal vádolt meg tavaly, hogy az életére tör bizonyos bűnözői körök által.
A felsorolt résztvevők mögötti sorban Dritan Abazović, ügyvivő montenegrói miniszterelnök a „vigyorgó pozíciót” foglalta el: a legmontenegróibb albán úgy került a képbe, mint Pilátus a krédóba, hogy egy újabb nyakatekert hasonlattal éljünk, miután elévülhetetlen érdemeket szerzett a távozó montenegrói elnök pozícióinak aláásásában.
Amikor nyitott a kamera, az is kiderült, hogy az első sorban kapott helyet Vjosa Osmani koszovói államfő is a tőle mindössze hat hellyel lévő szerb elnöktől, ami viszont már elég nagy távolság ahhoz, hogy netalán szóba elegyedjenek egymással.
Ahol ennyi balkáni nagyágyú összegyűlt, ott durranásnak is kellett lennie, erre azt követően került sor, hogy a fotósok kiélvezték az elég sok ellentmondást tartalmazó helyzetet.
A nagy durranás
Miután a politikát képi formába öntő médiamunkások levonultak a színről, megkezdődött a már feloszlatott montenegrói parlament ülése, amelynek első pontja a himnusz eléneklése volt a közben besomfordáló kórus támogatásával, ami úgy zajlott, hogy főleg a kórus énekelt, plusz egy-két képviselő, valamint a legjobb montenegrói albán.
Ezt követően lépett az emelvényhez Jakov Milatović, hogy letegye az esküt, amelynek szavai a felvezető elnök szerint „még a montenegrói köveknél is keményebbek”.
– Esküszöm, hogy az elnöki feladatokat felelősséggel, becsülettel, lelkiismeretesen, tisztességesen és pártatlanul, az alkotmánynak és a törvénynek megfelelően látom el
– mondta Milatović, aki az eskü szövegét maga olvasta fel az előtt lévő papírból, miközben a jobb kezét a montenegrói alkotmányra helyezte, vagyis ezt nem cifrázták túl. A taps akkor csattant fel, amikor Milatović aláírta a felolvasott szöveget. Ekkor egy pillanatra feltűnt képernyőn a távozó államfő, Milo Đukanović, aki kezet fogott az új elnök feleségével, és széles mosollyal gratulált neki.
Milatović ezt követően felolvasta az elnöki beszédét, amelyet a jelenlévők hosszas üdvözlését követően azzal kezdett, hogy akkor is Montenegróban született volna, hogy ha ő maga választhatta volna meg a szülőhelyét, merthogy annyira szereti a hazáját.

Jakov Milatović a beszédét mondja, Željko Komšić éppen szundikál – balról a harmadik az első sorban, de Gabriel Escobar, amerikai főtárgyaló is mélyen elgondolkodott
Ezt követően jöttek az ilyenkor szokásos mondatok, miszerint minden montenegrói polgár elnöke szeretne lenni, függetlenül azok politikai, nemzeti és vallási hovatartozásától.
– A politikai esztablisment leváltása, és a montenegrói demokrácia konszolidálása optimizmussal tölt el bennünket, hogy a következő időszakban sokkal nagyobb egységben és vízióval, valamint szabadabb légkörben oldjuk meg az ország számára létfontosságú kérdéseket
– mondta Milatović, aki ezzel némileg odaszúrt elődjének, miközben az országon belüli megoszlást, valamint az erős és független intézmények kiépítését nevezte a legfontosabbnak, az emberi jogok tiszteletben tartása, a részrehajlás nélküli igazságszolgáltatás megteremtése, valamint az egyforma esélyteremtés és a fenntartható gazdasági modell felépítése előtt, bár később megjegyezte, hogy a gazdasági (pénzügyi) tekintetben önálló polgárok nélkül nincs demokrácia, amihez az életszínvonal emelésére van szükség.
Ha a sorrendből szeretnénk következtetéseket levonni, akkor azt mondhatnánk, hogy az ötödik-hatodik helyre szorult az, amiért az emberek igazán Milatovićra szavaztak, de ne feledjük, hogy ez csak egy beszéd, amelynek a többi pontja is nagyon fontos az etnikai és vallási vonalak mentén mélyen megosztott, valamint a mindenféle bűnözéstől erősen sújtott Montenegróban.
-A megbékélt Montenegró, az egyetlen igazi Montenegró
– jelentette ki az új elnök, aki itt elővette a világszerte általános floszkulákat (flosculus), mint például, hogy soha többé nem engedhetik meg, hogy bárki is jogfosztottnak érezze magát, vagy hogy bárkit is hátrányos megkülönböztetés érjen politikai meggyőződése miatt.
A beszéd további részében Jakov Milatović nagyon kultúrált módon tett még néhány utalást a múltra, majd kijelentette, hogy a társadalmi és politikai párbeszéd generátora kíván lenni a konszenzus megtalálása érdekében minden területen, ami vonatkozik az európai úton történő haladás felgyorsítására is, amit végső célként említett, nem elutasítva a regionális együttműködési kezdeményezéseket, de ezek közül egyet sem nevezett néven.
Az elmondottakat összefoglalva az új montenegrói elnök beszéde végén ismételten hangsúlyozta, hogy a „megbékélés és az egység” tényezője kíván lenni a nemzetközi színtéren és az országon belül is”. Miután ez a gondolat többször is felbukkant a beszédben, tarthatjuk ezt a legfontosabb üzenetnek, ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy lesz dolga bőven öt éves mandátuma során.
-
Koszovó6 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság3 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English2 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia6 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt