Connect with us

A Háború

KETTES SZÁMÚ VESZÉLY: A nyugati fegyvertranszferek az ukrajnai korrupciót táplálhatják

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Dobozi István, a Világbank volt vezető energiaügyi szakértője a napokban arra figyelmeztetett a Financial Times hasábjain, hogy az ukrajnai fegyverszállítmányok jó táptalajt jelenthetnek az ukrajnai korrupciónak. Ukrajna a háború előtt Oroszország után Európa második legkorruptabb országa volt, ezért komoly a veszélye annak, hogy megfelelő kontroll nélkül az Egyesült Államok úgy járhat, mint Afganisztánban, ahol a segélyek egy része a korrupciós csatornákon keresztül veszett el.

Hatalmas mennyiségű nyugati pénz ömlik Ukrajnába (a G7-ek 20 milliárd dollárt ígértek, hogy pótolják a finanszírozási hiányt az inváziót követően). Az utóbbi két hónapban egyedül Washington 53,6 milliárd dolláros gazdasági és katonai segélycsomagot hagyott jóvá.


– Felelőtlenség ilyen kolosszális pénzösszeget és ennyi katonai eszközt a megtépázott Ukrajnának küldeni az Egyesült Államok kellő, vagy bármilyen felügyelete nélkül, ez az összeg ugyanis Ukrajna 2021-es bruttó hazai össztermékének egyharmada

– jegyezte meg Dobozi a Financial Timesban megjelent levelében, amelyben hasonlóságot vont Ukrajna és Afganisztán között.

– Ez arra utal, hogy Washington mennyire keveset tanult az afganisztáni kudarcból, amely során az amerikai adófizetők dollárjai „szeptember 11-i milliomosokat ” hoztak létre. A jelek szerint az Egyesült Államok most kötelességének érzi, hogy eleget tegyen Volodimir Zelenszkij elnök szinte minden sürgős kérésének, hogy nehézfegyvereket biztosítson neki anélkül, hogy nyomon követhetné azok mozgását Ukrajnán belül

– írta Dobozi, aki itt a Transparency International 2021-es korrupciós indexére hivatkozott, amely szerint Ukrajna a második legkorruptabb ország Európában, természetesen Oroszország mögött.

– Mint egykori világbanki alkalmazott, aki az ukrajnai energiaszektorban dolgozott, személyesen is szemtanúja voltam annak a nagyszabású kárnak, amelyet a burjánzó korrupció okozott ebben a fontos iparágban. A korrupció felszámolását célzó magasztos választási ígéretei ellenére Zelenszkij alatt az ukrán állam nagyrészt kleptokrácia maradt, beleértve a hadsereget is (az orosz agresszióval szembeni bámulatra méltó ellenállása ellenére)

– fejtette ki az Egyesült Államokban élő nyugdíjas szakértő, aki szerint Oroszország 2014-es első inváziója óta nagyméretű tiltott fegyverpiac alakult ki Ukrajnában.

– Az amerikai pénzek és katonai felszerelések hatalmas megugrása új utakat nyitott az ukrán hadseregben a vesztegetés és a saját célokat szolgáló üzletelés előtt. Erős felügyelet nélkül a sebtében odaküldött amerikai és nyugati fegyverek egy része könnyen az Egyesült Államok ellenségeinek a kezébe kerülhet

– írta a Dobozi, aki szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök megszálló csapatai után a korrupció Ukrajna második legveszélyesebb ellensége.

A levél szerzője ezzel kapcsolatban Lev Trockij, „legendás” ukrán származású szovjet kommunista vezető egykori figyelmeztetését idézte, amely szerint „a hadsereg a társadalom mása, és annak minden betegségétől szenved, általában nagyobb lázzal”.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap