Horvátország
LŐRINC MENNYBE MEGY: Mikorra készül el az eszéki Pampas-stadion?

Horvát médiabeszámolók szerint még idén elkészül az új eszéki stadion, amely Horvátország legmodernebb labdarúgó arénája lesz. Ezt Hrvoje Sučić felügyeleti főmérnök is megerősítette, miután bejárta a készülő komplexumot, amelynek építése jól halad. Az Osijek labdarúgó klubnál úgy tekintenek Mészáros Lőrincre, mint a csapat megmentőjére.
Nagy erőkkel dolgoznak
– A munkálatok mindenütt folynak. Kívül épülnek az utak és a 890 férőhelyes parkoló, rakják le a térköveket, a segédpályákon pedig az utolsó réteget terítik, ezt követi majd a füvesítés
– jelentette ki Sučić, aki szerint az épületek vasbetonszerkezetének 95%-a már elkészült, két-három héten belül pedig befejezik a délnyugati lelátó utolsó négy sorát, amivel a konstrukciós munka befejeződik.
– A réteges lapostető felrakása is zajlik, a déli, keleti és északi lelátó tövében üzlethelyiségek épülnek, a nyugati objektum mind a négy emeletén szerelési munkák folynak. Ez jelenleg valószínűleg a legnagyobb készülőfélben lévő épület Eszéken
– mondta Sučić a Jutarnji list lapcsaládhoz tartozó Sportske novostinak.
A tervek szerint a stadion, amely a horvát bajnokságban jelenleg harmadik Osijek csapatának otthona lesz, decemberre készül el, a hozzá tartozó hat segélypályával együtt, ezt majd a klub labdarúgóiskolája veheti birtokba.

Most itt tartanak a munkálatok (Forrás: Sportske novosti)
Lőrinc mennybe megy
A stadion belső felszereléseit gyártó üzemekben is sok a munka.
Párhuzamosan készülnek a székek, valamint a délkeleti és északnyugati lelátón a két kilencszer öt méteres videofal, a tetőburkolat, a világítás és a hangszórók.
Az építkezés fővállalkozója a Strabag, amely több mint 200 dolgozót és 30 céget vonultat fel.
– Egy hónap múlva már fent lesz a tetőszerkezet és megkezdődik a homlokzat szerelése
– tette hozzá Sučić, aki elárulta, hogy az eszéki stadionba több betont építenek be, mint a pelješaci hídba.
A pálya helyén egyelőre csak kavics van, de hamarosan szerelik a fűtő- és öntözőberendezéseket, ezekre kerül rá majd a gyep.
A stadionprojekt bizonyos változásokon ment keresztül, ami elsősorban a nyugati lelátóra vonatkozik, ahonnan kikerültek az olyan „felesleges létesítmények”, mint a VIP-vendégek számára fenntartott jakuzzi és szauna.
– Optimalizálták a nyugati lelátót, ahol a játékosok elhelyezésére szolgáló kapacitások kerültek beépítésre. Ezt a tribünt visszaadták igazi céljának, a futballnak. A kapacitást is növelték. 13 005 ülőhely lesz
– árulta el a felügyeleti főmérnök, aki szerint az új eszéki stadion egy nagyobb erejű földrengést is kibírna.
A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy a felügyeleti főmérnök elégedett a munkálatokkal, és ugyanez mondható el a klub vezetéséről is.
– Mindez nem állna itt Eszéken, ha nincs az az ember, aki a 2015/2016-os idényben megmentette a klubot, amikor olyan helyzetbe kerültünk, hogy a csőd előtti egyezség részletét sem tudtuk kifizetni. Mészáros Lőrinc mentette meg akkor a klubot, és minden, amit itt lát, ennek az embernek az abszolút érdeme, aki komoly anyagi és erkölcsi támogatást nyújt minden tevékenységünkhöz
– mondta Valentina Koprivnjak asszony, az Osijek igazgatótanácsának tagja, aki szerint a klubban és a városban mindenki „izgatottan várja ennek a csodálatos épületnek”, mármint a Pampas-stadionnak az elkészülését.

Horvátország
Pokolgépes merénylők fenyegettek meg egy abbáziai szállodát és egy kereskedelmi láncot

Miután áprilisban sikertelenül zsaroltak meg egy abbáziai szállodát – a tűzszerészek ártalmatlanították a robbanószerkezetet – a pokolgépes merénylők új áldozatot szemeltek ki, a fiumei székhelyű Plodine kiskereskedelmi láncot, amelynek székhelye közelében, a fiumei Tower Center mellett idéztek elő kisebb robbanást. A rendőrök azután kapták el őket, hogy vasárnap éjjel fél egy tájt felrobbantották a második bombát is, a Pećina városrészben elhelyezkedő egyik bevásárlóközpont közelében. A rendőrség egy horvát és egy német állampolgárt ért tetten, a Fiume szomszédságában található Kostrena nyaralóhelyhez közeli erdőben pedig egy harmadik robbanószerkezetet találtak.
Mondtak is valamit, meg nem is
A hétfői rendőrségi sajtótájékoztató folyamán – nyilván a még mindig folyamatban lévő nyomozás érdekében – eléggé elnagyolt képet nyerhettünk az esetről, amit a következő módon foglalhatunk össze: a rendőrség egy 53 és egy 33 éves személyt ért tetten a Pećina városrészben elhelyezkedő bevásárlóközpont közelében.
Ők folyamatosan zsarolták a Plodine kiskereskedelmi láncot, fokozatosan növelve követeléseiket, hogy végül már mintegy 4,5 millió euró értékű kriptovalutát akarjanak legombolni az üzletláncról.

A fiumei Power Tower, amelynek a lábánál az egyik robbanás történt (Forrás: Twitter)
Minden valószínűség szerint egy nemzetközi bűnszövetkezet akciójáról van szó, amelyben a két letartóztatott férfi csupán végrehajtó volt.
A horvát rendőrség szerint a bűnözők magas technológiai tudással rendelkeznek, nagyon jól ismerik a csúcstechnológiákat és a szoftvereszközöket, amelyeket nemcsak a cselekmények elkövetésére, hanem a cselekmények eltitkolására is használtak.
Fizikailag Horvátországban tartózkodtak és robbanószerkezeteket helyeztek el, ezért a rendőrség úgy tartja, hogy kapcsolatban álltak valakivel, aki Horvátországból származik.
A jelentés értelmében nem használtak hagyományos eszközöket, jelentsen ez bármit is. A hétvégén végzett értékelés után a biztonsági szervek közvetlenül azután tartóztatták le őket, hogy bombát helyeztek el a bevásárlóközpont közelében és késleltetett cselekvéssel aktiválták.
Ilyennel még nem találkoztak
A sajtótájékoztatón a fiumei rendőrkapitányság arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadók „tevékenységének módszertana közvetlen fenyegetést jelentett”.
Ez arra utalt, hogy komolyan kell kezelni a fenyegetést, miközben hatalmas összegeket követeltek.
– Ez az eset példátlan Horvátországban, alkalmazott technológia, tudás, módszerek tekintetében. A felhasznált eszközök alkatrészei csak a sötét weben (dark web) keresztül érhetők el. Ez nagy kihívás volt számunkra. Ezért különösen örülünk annak, hogy sikerült megoldani az ügyet
– közölték az illetékes hatóságok, amelyek a továbbiakban elmondták, hogy az első bűncselekmény Abbáziában történt. A zsarolók (áprilisban) nagy összeget, több millió eurót követeltek kriptovalutában.
Miután a szálloda nem állt kötélnek, nem hajtották végre a kilátásba helyezett bűncselekményt, viszont bombákat helyeztek el az említett bevásárlóközpontok előtt.
Hivatalos jelentések szerint a bűncselekmény egyetlen indítéka a zsarolásból származó anyagi haszonszerzés volt, és nincs szó terrorizmusról vagy egyéb szélsőséges cselekményről.
– Horvát állampolgárokat egyetlen esetben sem fenyegetett veszély. A rendőrség lépéseket tett a további fenyegetések megelőzése érdekében
– mondták a Tengermellék-Hegyvidék megye éber őrei.
– Az egyik eszközt Kostrenában, az erdőben találták meg, mielőtt még a bűnözők elhelyezték volna. Mindkét esetben olyan cégekről van szó, amelyek nagyon jól teljesítenek
– tették hozzá a fiumei zsaruk, akiknek vasárnap Davor Božinović belügyminiszter is gratulált a fogáshoz a Twitteren, elégedettségét fejezve ki a rend őreinek kiváló munkája felett.
Horogra akadt egy EP-s zoofil is
Kékre fényezett cikkünket azzal zárnánk, hogy a Jutarnji list híradása szerint letartóztatták a 47 éves Ivor Ivaniševićet, aki az Európai Parlament munkatársaként ez idáig sikeresen elkerülte a horvátországi elfogatóparancsot.

Kapcsolódó cikk
A FEKETE SAS AKCIÓ: Koszovói albán maffiózók tulajdonában van az egyik legismertebb poreči szálloda
Néhány nappal ezelőtt akadt horogra Németországban, és jelenleg Belgiumban kiadatási őrizetben van.
Ezekre a lépésekre azt követően került sor, hogy európai szinten éveken át(!) figyelmen kívül hagyták Horvátország európai elfogatóparancsát, hogy aztán négy hónappal az elévülés előtt, és két héttel azután, hogy Ivaniševićet távollétében egy év feltétel nélküli börtönbüntetésre ítélték a zágrábi városi büntetőbíróságon.
Ivaniševićnek két kutyája szexuális bántalmazásáért kell ülnie, de a büntetés kimondásakor azt is figyelembe vették, hogy a világhálón zoofil anyagokat cserélt hasonló gondolkodású és beállítottságú emberekkel.
A bíróság ezen felül 4 278,52 eurós perköltség megfizetésére is kötelezte, amely magában foglalta az állatorvosi szakértői jelentést, a bírósági átalányösszeget és a hallásképességgel kapcsolatos pszichiátriai szakvéleményt.
-
English5 nap telt el azóta
Hungary to participate in 11 Serbian hydroelectric power plants, causing a significant uproar in Serbia
-
B A Balkanac5 nap telt el azóta
Lábakelt Piroska és az ő színes társasága
-
Szerb Köztársaság6 nap telt el azóta
Dodik szerint Putyin nem a háború barátja, a szerbeknek ad templomot és konzulátust
-
Szerbia3 nap telt el azóta
VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát