Connect with us

Szerbia

A SZERB KRUMPLI: Meg lehet-e vásárolni a szerbiai fiatalokat?

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A napokban egymillió-tizenkilencezer fiatal kap 100 eurós állami támogatást Szerbiában. A 16 és 29 év közötti korosztály január 15-étől 30-áig igényelhette a szerb kormány által „jelentős segítségnek” hirdetett összeget, amelyet február 3-ig folyósítanak is az ifjaknak. De valójában mire is elég a közel 12 ezer dinár, azaz kicsit több mint 35 ezer forint? A fiatalok szerint cipőre, az ellenzék szerint viszont választások előtti megvesztegetésre.

Eladják-e magukat a fiatalok?

A szerb kormány január 10-én fogadta el az említett támogatásra vonatkozó törvényjavaslatot. Két napra rá a képviselőház is rábólintott az intézkedésre, amelyet az év végi elnöki szónoklatban harangozott be Aleksandar Vučić államfő.


– A koronavírus ideje alatt elsősorban a betegekről és idősekről gondoskodtunk, eközben pedig megfeledkeztünk a fiataljainkról. De ha nem is, mindenesetre nem eléggé figyeltünk rájuk

– vezette fel a támogatásról szóló kezdeményezés meghirdetésekor a szerb államfő a rá jellemző hatásszünetekkel. Ugyanakkor megígérte, hogy ezentúl a fiatalok kerülnek a szerb kormány intézkedéseinek középpontjába.

Azóta Siniša Mali pénzügyminiszter rendszeresen értesítette a közvéleményt a törvényjavaslat megalkotásáról, elfogadásáról, az igénylés kezdetéről, majd lezárásáról is. Miközben napi szinten beszámolt a kérelmezők számáról is, azt sem felejtette el közölni egyszer sem, hogy az állam 12 milliárd dinárt (valamivel több mint 36,2 milliárd forintot) szán a fiatalokra.

Az elnöki szócsőként tevékenykedő pénzügyminiszter rendszerint cáfolta azokat a „vádakat” is, miszerint az ifjak csak az április 3-ra bejelentett választások miatt jutottak eszébe a szerb kormánynak.

Mit gondolnak a vajdasági fiatalok?

– Itt csak a nyugdíjasokat ösztönzik szavazásra, mert az állami vezetők szerint a fiatalok úgysem vesznek részt a választásokon. Ebből a felfogásból nagyon elegem van. Szerintem nem lehet érdektelenséggel vádolni egy korosztályt

– adott hangot véleményének pár hónappal ezelőtt a vajdasági magyar médiában egy első éves egyetemista.

A 100 eurós támogatás kapcsán felkerestük a karakán fiatalembert, aki ezúttal „iskolai előmenetelét” veszélyben érezve névtelenséget kért.

– Igényeltem a támogatást, mert az állam ezt az összeget akkor bevasalja rajtunk, ha nem kérünk belőle. Szegény országban élünk, amely nem képes ekkora összeget csak úgy kidobni az ablakon. Valamiből ezt majd pótolnia kell. Ha pedig ennek az lesz a következménye, hogy egyes árucikkek megdrágulnak, akkor legalább addig töltsek a poharamba, amíg lehet. Egyetemistaként 100 euró tényleg jól jön: kifizethetek egy hónapnyi albérletet, és még a konyhára is marad belőle

– mondta a fiatalember.

A kérdésünkre, hogy szerinte a választások miatt döntött-e szerb kormány a fiatalok támogatásáról, igennel felelt. Hozzátette azonban, hogy szerinte a szerb kormány túl későn, és túl egyértelműen intézkedik: a fiatalok köszönik szépen a segítséget, de ezzel még nem vette meg őket a kormány.

Hasonlóan vélekedik a 20 éves Szabó Zsuzsanna is.

– Lényegében úgy vagyok vele, hogy ezzel most sem, és a későbbiekben sem tudnak befolyásolni. Ha mindenki megkaphatja, aki megfelel a kritériumoknak, akkor legyen így: igényeltem az összeget. Nem szokásom kihagyni a lehetőségeket: ez a pénz egyértelműen megy a megtakarításom mellé, hogy egyszer vehessek valami értékeset

– fogalmazott a másodéves hallgató.

Zsuzsannához hasonlóan a 26 éves Ádám Jennifer sem tudja még eldönteni, hogy vajon mire is elegendő a támogatás…

– Szükségem lenne egy új tornacipőre, így lehetséges, hogy az összeg egy részét arra fogom költeni. Mivel közeledik a szülinapom, ezért lehet, hogy pár könyvvel is megajándékozom magam. Egyelőre nem tudom, mi lesz a pénz sorsa. Abban viszont szinte biztos vagyok, hogy a kormány a tavasszal esedékes választások miatt utalja át a fiatalok számlájára a 100 eurós összeget. Köztudott ugyanis, hogy ezt a korosztályt a legnehezebb elérni, amikor a politikáról van szó

– felelte kérdésünkre a fiatal gyakornok.

A szerbiai fiatalokat a pénzügyminiszter is faggatta. A kommunikáció ezúttal a fiatal korosztály által kedvelt Instagramon folyt, ahol a fiatalok először kérdéseket tehettek fel, majd Mali afelől érdeklődött, hogy mire költik az államtól kapott 100 eurót.

A fiatalok sokféleképpen válaszoltak. A jóindulatúak elmondták, hogy könyveket vennének, a vizsgákat és a nyelvvizsgákat fizetnék ki. Mások kriptovalutákba szeretnék befektetni, de sokan vásárolnának sportfelszereléseket is. Az egyik válaszadó viszont új cipőt venne a feleségének.

Velünk ellentétben a pénzügyminiszter azt már nem kérdezte meg a fiataloktól, hogy megvesztegetésnek tekintik-e az intézkedést…

A szerb kormány cáfol és ígér(get)

Siniša Mali úgy döntött, hogy a kérdések helyett inkább válaszokat kínál fel a fiataloknak és nagyérdemű egyéb csatolt részeinek. Többek között ellátogatott az erősen kormányközeli Pink televízióba is, hogy továbbra is bizonygassa: az összeg sokat jelent a fiatalok számára.

– Az volt a célunk, hogy megfelelő atmoszférát teremtsünk, s terjesszük az optimizmust a fiatalok körében. Fontos, hogy lássák, az állam értük van, nem pedig ellenük. Tehát ez mindenképpen egy pozitív intézkedés, mivel ezzel az állam megmutatja, mennyire fontosak számára a fiatalok. Ez a támogatás felelősséget ébreszt a fiatalokban, mivel sokan most jutnak először pénzhez

– közölte Mali nagyra becsülve a kormány intézkedését.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az összeg az áfán keresztül visszakerül a költségvetésbe. Szavai szerint „teljesen indokolt gazdasági intézkedésről van szó”, ami az egészségügyi dolgozóknak átutalt 10 ezer dináros támogatással, valamint a nyugdíjasoknak szánt 20 ezer dináros egyszeri segéllyel együtt jól szemlélteti, hogy milyen erős és stabil a szerb állam. Nyomatékosított immár a pénzügyminiszter is, miközben megismételte, hogy nem a választások miatt támogatják a fiatalokat.

Közben Aleksandar Vučić szerb elnök, az ötlet atyja, bejelentette, hogy ha sikerül megnyerni a választásokat, akkor még az idén kiharcol egy újabb, hasonló összegű egyszeri segélyt a fiataloknak…

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap