Szerbia
MINDENNAPI NACIONALIZMUS: Boldog új évet kívánt a bosnyákoknak az újabb népírtásra buzdító dalt éneklő szerb rendőr

Vukovár és Srebrenica megismétlődését vetítette előre egy újabb népírtásra buzdító dal éneklésével egy szerb rendőr, aki fia születését ünnepelte a boszniai és a montenegrói határ közelében lévő Pribojban. Az ügy azért is kellemetlen, mert a szerb belügyminiszter éppen aznap nyilatkozta, hogy a szerbiai rendőrség 2022-ben már európai színvonalú lesz, néhány nappal korábban pedig Ana Brnabić miniszterelnök beszélt arról, hogy szerb nacionalistának vallja magát. A „rendőri túlkapás” nehéz helyzetbe hozta Aleksandar Vučić szerb államfőt is, aki az előző esztendő utolsó napjaiban kampányolt a többségében, közel 80%-ban bosnyák lakosságú Sjenicában is.
Három Srebrenicáért fohászkodtak
A Facebookon kért bocsánatot bosnyák nemzetiségű honfitársaitól az a szerb rendőr, aki fia születését újabb népirtásra történő uszítással ünnepelte, amikor egy szerb nacionalista dalt énekelve azt kérte Istentől, hogy a szandzsáki Sjenica legyen az új Srebrenica, a terület központjának számító Novi Pazar pedig az új Vukovár.
A fiúgyermek születésének különös jelentőséget tulajdonítanak a patriarchista jegyeket is mutató szerb társadalomban, amit a mostanában Magyarországon is egyre népszerűbb „tejfakasztó” jellegű ivászatokkal ünnepelnek meg. Ez történt ezúttal a szerbiai Pribojban is, ahol helyi szerb rendőrök ünnepeltek együtt az örömködő apával.
A volt Jugoszláviában és a jelenlegi Szerbiában is gyakorlatnak számít, hogy az albán vagy a bosnyák kisebbség által lakott települések rendőrségét általában szerbek vezetik, és hogy az állomány többsége a lakosság nemzeti összetételét nem tükröző módon a szerbek közül kerül ki, ami sok esetben akár a Vajdaságra is vonatkoztatható.
Ennek két oka is van, az egyik az, hogy a szerbiai rendőrségbe ímmel-ámmal fogadnak be kisebbségieket, a másik pedig az, hogy a kisebbségiek ímmel-ámmal azonosulnak azzal a gondolattal, hogy „szerb rendőrként” éljék le az életüket egy félnacionalista vagy éppen nacionalista jeleket is felmutató erőszakszervezetben. Ellenpéldák persze, mindenütt vannak.
A dalt éneklő szerb rendőrök ezúttal istenhez fohászkodnak azért, hogy a számukra oly kedves Srebrenica háromszor ismétlődjön meg, és ezzel kapcsolatban nevezték meg a két legfontosabb szandzsáki várost, Sjenicát és Novi Pazart.
Boldog új évet, bosnyák honfitársak!
A nacionalista kilengésért a Facebookon kért bocsánatot a bűncselekmény elkövetője, miután az ilyen cselekedet elvben bűncselekménynek számít, ami persze, nem jelenti azt, hogy ez a gyakorlatban is beigazolódik.
– Tisztelt honfitársaim, nekem, aki soknemzetiségű környezetben nőttem fel, és itt élek, sok bosnyák barátom van, szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akit megbántott az este elhangzott, nagyon rossz üzenetet hordozó dal. Kifejezetten sajnálom a hangulatkeltést, amellyel (egyesek) eltúlozzák a helyzetet, és még rosszabb hangulatot igyekeznek gerjeszteni, mint ez a dal, amelynek ezen az ünneplésen, de másutt sem kellett volna elhangoznia
– írta a fia születését ünneplő Dragan Zeković szerb rendőr, aki valójában csak áldozata annak a „ha nem is uralkodó, de mindenképpen létező néphangulatnak”, amely kitermeli az ilyen és ehhez hasonló dalokat, rigmusokat, mert hogy az biztosra vehető, hogy a „dalocskát” nem a helyszínen költötték.
Az „éneklő rendőr” a Facebookon történt megszólalást arra is kihasználta, ha már ismét megnyilvánult, hogy civilizált módon is köszöntse „bosnyák barátait” az új esztendő alkalmából.
– Mindenkinek jó egészséget és sok sikert kívánok az újévben, főleg bosnyák barátaimnak, azzal az ígérettel, hogy a jövőben az ilyen dalok hallatán a zene kikapcsolásával reagálok. Minden jót!
– üzente a Facebookon Zeković, aki a jelek szerint nincs tisztában bűne súlyosságával, miután reméli, hogy megmarad rendőrnek, vagyis ezentúl még lesz olyan helyzetben hogy a zene kikapcsolásával reagáljon.
Az ügy szépséghibája, hogy az elkövetően kívül a helyszínen több szerb rendőr is tartózkodott, akik nem a zene kikapcsolásával reagáltak az uszító dal felcsendülésére. A jelek szerint a vendéglőben nem voltak bosnyákok, netalán bosnyák származású rendőrök, akik esetleg cselekedtek volna, vagyis cselekedni mertek volna a szignifikáns szerb rendőri jelentlét ellenére.
Arról nem is szólva, hogy miután a jelenlévő rendőrök hivatalból nem tettek feljelentést, akár bűnpártolással is vádolhatók.

Szerbia
A Koszovóval kapcsolatos hírek csöpögtetése és a nehezen érzékelhető elmozdulások

Ha ég a ház, akkor jönnek a tűzoltók, akik legfeljebb a lángokat képesek megfékezni, a keletkezett károk elhárítása azonban a ház lakóira marad. Körülbelül ezt a szerepet tölti be az amerikai Gabriel Escobar és az uniós Miroslav Lajčák által alkotott duó, amely leginkább az esti órákban szeret találkozni a koszovói miniszterelnökkel és a szerb elnökkel, addigra a közvélemény figyelme lankad, másnap pedig már kit érdekel, hogy mi történt tegnap. Így könnyebb az információk csöpögtetése.
Soha nem találkozó párhuzamok
A szerb és a koszovói albán politikai elit párhuzamos pályán mozog, így szinte csak a végtelenben találkoznak, ezt érzékelhetik a nyugati közvetítők is, akik ikszedik alkalommal tárgyaltak Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel és Aleksandar Vučić szerb elnökkel.
A belgrádi Vreme honlapja megjegyzi, hogy az amerikai-európai duó Pristinában megbeszélést folytatott a koszovói miniszterelnökkel, az ottani államfővel, és találkozott az ellenzékkel, valamint a helyi szerbek képviselőivel is, bár az utóbbi „nemigen volt kommunikálva”, így a Vreme figyelme is elsiklott felette.
Szerbiában ugyanakkor – az eddigi hírek szerint – a közvetítők csak Aleksandar Vučić szerb elnökkel ültek le tárgyalni, amiben van némi ráció, mert semmi értelme a saját véleménnyel nem rendelkező Ana Brnabić miniszterelnökkel fárasztani magukat, a szerbiai ellenzék befolyása pedig a koszovói eseményekre a nulla felé konvergál, így ők sem nagyon számítanak „értelmezhető partnernek”.
Legfeljebb a szélsőjobb és annak orosz lerakata küldheti oda a verőlegényeket, mint Zvečan esetében, ha erre megérik a pillanat, amely a szerb elnök számára politikailag is kiaknázható. Ekkor a belgrádi vezetés úgy tesz, mintha semmit sem venne észre, vagy éppen maga ad jelt az indulásra.
A konstruktív szerepben tetszelgő Vučić az amerikai és az európai közvetítőkkel folytatott megbeszélést követően a szerb oldal tömjénezésének közepette azt üzente az Instagramon, hogy itt az ideje, hogy Pristina „végre eleget tegyen tíz évvel ezelőtt vállalt kötelezettségeinek”, ami mindenekelőtt a Szerb Községek (Önkormányzatok) Közösségének megalakítására vonatkozik egy akkori brüsszeli megállapodás értelmében”.
Tehát nem akárhogyan, és nem egy új megközelítés mentén, hanem úgy, ahogy az a 2013-ban kötött megállapodásban szerepel, amit a jelenlegi pristinai vezetés – Albin Kurtival az élen – egyértelműen elutasít.
Kurti legfeljebb egy olyan szerb önkormányzati szövetséget lenne hajlandó elfogadni, amely bizonyos értelemben civilszervezetként működne, és semmiféle végrehajtói joggal nem rendelkezne.
Az amerikai álláspont valahol félúton lehet, mert az Egyesült Államok korábban úgy fogalmazott, hogy ők sem támogatnák olyan képződmény létrejöttét, mint amilyen a boszniai Szerb Köztársaság, amivel áttételesen elismerték, hogy a daytoni szerződésben is voltak baklövések.
Pristinában rossz a vétel
A jelek szerint Pristina és Washington nincs egy hullámhosszon, és láthatóan vannak vételi zavarok azzal kapcsolatban, amit Washingtonból sugároznak Koszovó irányába, Amerika ugyanis nem tudja elfogadni, hogy a partnerség ellenére washingtoni szempontból nem kívánt döntések szülessenek.
A hétfő esti pristinai találkozót követően a két közvetítő nyilatkozott ugyan az újságíróknak, az viszont már csak valamikor kedden délután derült ki, hogy az Egyesült Államok két napos ultimátumot adott az amerikai követelések végrehajtására, de ez koránt sem jelenti azt, hogy csütörtökön arra ébredünk, hogy Koszovóban kitört a „pax Americana”.
A közvetítők azt kérték a koszovói miniszterelnöktől, hogy vonja ki a különleges rendőri erőket az önkormányzati épületekből Zvečanban, Leposavićban és Zubin Potokban, a megválasztott „3%-os polgármesterek” pedig valamilyen más lokációról dolgozzanak az új önkormányzati választásokig.
A koszovói miniszterelnök ezt korábban egyértelműen visszautasította, szerinte ugyanis nem Zoom-polgármesterekről van szó, hogy „home office” jellegű tevékenységet folytassanak, bár véleményünk szerint a 3%-os támogatottság még erre sem nagyon hatalmazza fel őket.
Az amerikaiak azt szeretnék, hogy a koszovói miniszterelnök minél előbb új önkormányzati választásokat írjon ki, amivel szemben szintén vannak „ellenkövetelések”, mint például a szerb szélsőségesek távozása, vagy a demokratikus rend helyreállítása, arról nem is beszélve, hogy a koszovói szerbek is feltételekhez kötik a részvételüket az újabb önkormányzati választásokon.
A közvetítők azt is követelték, hogy a koszovói albán vezetés térjen vissza a párbeszédhez, és amerikai részről megjegyezték, hogy Washington kitart a koszovói albánok mellett, de nem feltétlenül kíván olyan személyt támogatni, akiben nincs meg az együttműködési készség.
Amerika ezzel Kurti értésére adta, hogy képes különbséget tenni a koszovói nép és a pristinai vezetés között, egyúttal azt is tudatta vele, hogy a barátságnak ára van, és a koszovói vezetésnek többé-kevésbé, inkább többé, mint kevésbé, azt kell tennie, amit az Egyesült Államok diktál.
Ez Koszovó esetében még csak-csak elérhető, Szerbia vonatkozásában azonban jóval nehezebben valósítható meg.
A szerbiai elnök a találkozóval kapcsolatban közzétett Instagram-bejegyzésében nem szólt arról, hogy a „következő önkormányzati választási kísérleten” részt vesznek-e a koszovói szerbek, amire minden bizonnyal szükség lenne, hogy végre legitim, és nem csak legális képviselet jöjjön létre.
Miroslav Lajčák uniós közvetítő ugyan megjegyezte, hogy a szerbeknek részt kell venniük a választásokon, de nem ő az, aki ezt elrendelheti nekik, hanem Aleksandar Vučić, aki viszont bármikor elháríthatja a felelőséget, mondván, hogy nincs befolyása a koszovói szerbek felett, és erről nekik kell dönteniük.
Egy ilyen kijelentés persze „olcsó játék hülye gyerekeknek”, de időhúzásra mindenképpen jó, főleg a jelenlegi zavaros helyzetben, amikor a Balkánon mindenki mindenféle befolyás alatt áll, bár a koszovói állításokkal szemben Escobar amerikai részről nem hiszi, hogy a konfliktust Oroszország szervezi, arról viszont meg van győződve, hogy Moszkva örül a jelenlegi fejleményeknek.
-
Koszovó6 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság4 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English2 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia6 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt