ÖRÖK GYŰLÖLET: A ROSU egységei kivonultak Jarinjéből és Brnjakból, miközben a szerbek azt skandálták, hogy „Szerbia, Szerbia”!

A koszovói különleges rendőrség egysége, a ROSU, néhány órányi habozás után kivonult a Jarinje és Brnjak határátkelőről, amelyet a szerbek közigazgatási átkelőhelynek neveznek, mivel szerintük Koszovó nem ország, ezért határok sincsenek. A korántsem pártatlan Tanjug szerb hírügynökség beszámolója szerint a kivonulás incidensek nélkül zajlott, de azért az igény megvolt rá, mint ahogy azt pestiesen szokás mondani. A Jarinjébe összegyűlt szerbek sípokkal, és a „Szerbia, Szerbia!” jelszó skandálásával ‘kísérték’ a koszovói (albán) különleges erők távozását.

Ha én ROSU volnék

Ha a szerbek és az albánok annyira szeretnék egymást, mint amennyire gyűlölik, akkor biztosan együtt énekelték volna a „Ha én ROSU volnék” kezdetű dalt, amelynek első két versszaka valahogy így hangzik:

Szombaton ugyan senki sem volt nótás kedvében sem albán, sem szerb részről, de azért egyik oldal sem mulasztotta el, hogy ismételten – és sokadik alkalomra – kimutassa a másik iránti érzelmeit.

Szerb beszámolók szerint a koszovói (albán) különleges egység, a ROSU kivonulása akadozott, mert a jarinjei átkelőnél zavarta őket az a hatalmas transzparens/pannó, amelyen az „Üdvözöljük a Szerb Önkormányzatok Közösségében” felirat volt olvasható, ami egy út mellé leállított teherautón díszelgett.

A transzparenssel a szerbek arra akarták felívni a figyelmet, hogy Pristina több mint 100 hónapja nem hajtja végre a Szerbiai Önkormányzatok Közösségének létrehozásáról szóló (brüsszeli) megállapodást, amit most a felhergelt szerbek ki akarnak nyüstölni a pristinai (albán) kormányzatból és az európai közvetítőkből. Válaszul arra, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök elővette a „reciprocitás elvét”, amit Belgrádban körülbelül úgy értelmeztek, hogy „táblát tábláért, fogat fogért”.

A pristinai különleges erők állítólag még a teherautó tulajdonosát is megpróbálták megtalálni, hogy elrendeljék neki a transzparens eltávolítását, ezért nagyon feszültté vált a helyzet, és azt sem lehetett kizárni, hogy az „egész dalárda” hajba kap.

Ez valószínűleg csak azért nem történt meg, mert a KFOR reggel kilencre megérkezett, hogy „felügyelje a boldogságot”, illetve a biztonságot.

A ROSU azonban megmakacsolta magát, és addig nem volt hajlandó kivonulni, amíg a felirat – albán szempontból vizsgálva – „szennyezte a határátkelő körüli mentális környezetet”.

A szerbek végül elvitték onnan a kamiont, a ROSU tagjai pedig nem sokkal délután három óra előtt csak elvonultak, aminek örömére összeállt a szerb kórus – de nem azért, hogy a fenti dalt énekelje, – hanem hogy skandálni kezdje a „Szerbia, Szerbia!” rigmust, ami a „Kosovo je Srbija” (Koszovó egyenlő Szerbia) kezdetű, még meg nem született, nóta első fél sora.

A történet végül tehát egy váratlan epikai fordulattal feloldódott, és így a két nappal ezelőtti brüsszeli megállapodás értelmében 16 órára a szerb és albán legények többnyire elvonultak, hogy átadják a terepet a többségében lengyel KFOR-katonáknak.

A történetnek valószínűleg van más narrációja, illetve kottája is, a lényeg azonban az, hogy a helyzet megoldódott, európai, illetve amerikai nyomásra, de az már egy másik nótaest.