Görögország
EMBERKÍSÉRLET: Holland turisták „kísérleti nyaraláson” Rodosz szigetén
Összesen 189 holland turista érkezett hétfő délután Rodosz szigetére, akik az idei turisztikai szezon megnyitásának kísérleti programjában vesznek részt. A görögök a holland turisták bevonásával tesztelik, hogy miként valósítható meg a biztonságos nyaralás a koronavírus-járvány idején.
Az „emberkísérletben” résztvevő turisták különböző korúak, és repülővel érkeztek a rodoszi Diagoraszba.
Mindannyian, beleértve a két idegenvezetőt is, három nappal elutazásuk előtt negatív PCR-teszten estek át, és Hollandiából történt indulásuk előtt egy gyorsteszten is átestek.
– Nagyon izgatott vagyok. Nagyon furcsa érzés itt lenni, de nagyon izgatott vagyok attól, hogy nyaralok
– mondta egy holland nő, aki a testvérével együtt érkezett Rodoszra.
A turisták szabadon mozoghatnak a Mitsis Grand Beach Hotel teljes területén, amely egy hétig látja vendégül őket.
A rendszeres Covid-tesztek mellett, azonban be kell tartaniuk a másfél méteres távolságot, és be kell érniük azzal, hogy a szobájukból vagy teraszukról nézik az Égei-tengert, mivel senki sem hagyhatja el az üdülőhelyet, ahol ők lesznek az egyetlen vendégek.
Három nappal Görögország elhagyása előtt újabb PCR-teszten, végül pedig újabb gyorsteszten kell átesniük, mielőtt visszarepülnének hazájukba.
A „turisztikai kísérlet” az utazásszervezők kezdeményezték, és a holland kormány is jóváhagyta.
– Az utazásszervezők számára ez egy rendkívül fontos kísérlet. Nem hiszem, hogy sok utazási iroda túlél egy újabb nyarat turisták nélkül
– mondta egy holland utazási iroda vezérigazgatója.
A hollandok nyolc napig maradnak a fent említett szálloda vendégei, és április 19-én, hétfőn térnek haza.
A korlátozások ellenére több mint 25 000 holland jelentkezett az all-inclusive „kísérleti nyaralásra”, melyet 399 euró áron kínáltak nekik.
__________________
Forrás: internet

