Sztrájk
IRÁNYÍTÁS: Helyreállt a forgalom a tiranai repülőtéren, a törökök besegítenek

A török segítették ki az albán kormányt a légi irányítók sztrájkjának felszámolásában a Teréz Anya Nemzetközi Repülőtéren. Először Montenegróból érkeztek a “török sztrájktörők”, de jönnek Görögország felől is. Edi Rama miniszterelnök szerint a Ilir Meta köztársasági elnök puccsot kísérelt meg ellenem amelynek egyik célja a vakcinák érkezésének megakadályozása volt.
Külföldi segítség
Az albán miniszterelnök gyorsan felszámolta a tiranai reptéren kezdődött sztrájkot, amely miatt katonai járműveket is kivezényeltek.
Edi Rama miniszterelnök még csütörtökön este bejelentette, hogy a légi irányítók egy része a kormány, és belül Belinda Balluku miniszter felhívása után visszatért a munkába.
Rama arról is tájékoztatott, hogy miután megérkeztek a török légi irányítók, lehetővé vált a gépek fogadása, és tovább javulhat a helyzet miután újabb “török segítség” érkezik, ezúttal Görögország felől.
Belinda Balluku infrastrukturális miniszter a repülőtéren közölte, hogy helyreállt a forgalom, miután az előző nap a légiforgalmi irányítók sztrájkjával kialakult helyzet rendeződött.
A repülőtér először az elengedhetetlenül szükséges járatokat fogadta, de pénteken beindul a kereskedelmi és egyéb célú forgalom is, beleértve ebbe a humanitárius, sürgősségi, diplomáciai és katonai repüléseket is.
Jön az oltóanyag
A miniszter asszony külön megemlítette, hogy a repülőtér újbóli megnyitása lehetővé tette a vakcina-szállítmányok újbóli fogadását.
– Sikerült behoznunk az oltóanyagot, amelynek szerdán kellett volna beérkeznie az országba. Ez a súlyos és rendkívüli helyzet rádöbbentett bennünket arra, hogy ez egy szervezett akció volt, mert holtpontra akartak bennünket juttatni a választások napjáig
– mondta a miniszterasszony az április 25-re kiírt választásokra utalva.
Albániába csütörtökön 100 000 Sinovac típusú kínai vakcina érkezett, amelyet a tiranai vezetés Törökországból kapott.
Albániának juttatot vakcinák száma meghaladja a 400 000-t, beleértve ebbe a Pfizer, az AstraZeneca és a Szputnyik V szállítmányokat is; illetve a majdnem 300 000 adag Sinovac-vakcinát, amely Törökországból érkezett.
Edi Rama azzal egyébként azzal vádolta meg Ilir Meta köztársasági elnököt és egy ellenzéki képviselőt, hogy államcsínyt kíséreltek meg ellene azáltal, hogy sztrájkra késztették a légi irányítókat. Az albán miniszterelnök szerint a “puccsisták” egyik célja az volt, hogy megakadályozzák a vakcinák Albániába érkezését.
_______________________
Forrás: BALK, internet

-
Magyarország6 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia7 nap telt el azóta
A szerb elnök szerelmes Giorgia Meloniba(?) és a magyar zászló esete
-
Szerbia3 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia2 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki