Macedónia
ŐK IS OLTANAK: Észak-Macedónia is megkezdte a lakosság tömeges oltását

Hétfőn Észak- Macedóniában is megkezdődött COVID-19 elleni oltása az orosz Szputnyik V vakcinával.
Az oltást az érintettek a szkopjei Boris Trajkovski sportközpontban vehetik fel.
A szkopjei belügyminisztérium szerint napi 5000 ember beoltása a cél, ami magában foglalja a különösen veszélyeztetett munkavállalókat, vagyis az egészségügyi dolgozókat, a rendőröket, az óvodai nevelőket, az iskolai tanárokat, valamint az állami infrastruktúra kritikus csoportjait, a bíróságokon és a médiában dolgozókat, a tömegközlekedési járművek vezetőit és a tűzoltókat.
– Összesen 48 oltópontot állítottunk fel az azonnali oltásra, amelyek napi kapacitása 5000 fő. A tervek szerint két műszakban dolgozunk reggel nyolc és este 8 óra között.
– áll a minisztérium vonatkozó közleményében.
Az oltóanyag egy részét Szerbia adományozta déli szomszédjának.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 134 800 koronavírus-esetet regisztráltak, vagyis a lakosság 6,5%-a fertőződött meg. A koronavírus szövődményeinek következtében több mint 3900 ember halt meg.
_________________
Forrás: internet

-
Bosznia4 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Jack Sparrow csak kitüntetést kapott, Lord Voldemort viszont szerb állampolgárságot