Bűnügy
ÚJ KÁDER: Kisebbfajta kormányválság az új rendőrigazgató kinevezése miatt
<>
Kisebbfajta kormányválság alakult ki Montenegróban egy fontos kádervita során, amelyben végül a miniszterelnök hátrált meg. Közben zsarukat vettek őrizetbe különböző bűncselekmények elkövetése miatt. A jelek szerint a “rendőrkézre került rendőrök” embercsempészetben is érintettek, ami akár a migráció elősegítésére is vonatkozhat.
Az első kormányválság
A podgoricai Vijesti hírportál értesülései szerint Zdravko Krivokapić miniszterelnök megegyezett Sergej Sekulović belügyminiszterrel abban, hogy az új montenegrói rendőrigazgató Zoran Brđanin lesz.
Itt nem az új rendőri vezető neve az érdekes, hanem inkább az, hogy a kinevezés körül heves viták alakultak ki a kormányban.
Az új rendőrigazgatót a tervek szerint pénteken kellett volna megválasztani a javasolt négy jelölt közül, a miniszterelnök és a belügyminiszter között azonban nem jött létre egyetértés abban, hogy kire bízzák a montenegrói rendőrség vezetését.
A helyzetet súlyosbította, hogy Dritan Abazović miniszterelnök-helyettes is a belügyminiszter mellett sorakozott fel.
A belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy kész minden politikai és egyéb felelősséget vállalni arra az esetre, ha a megválasztott Brđanin csalódást okoz, ugyanakkor lemondással fenyegetődzött, ha megsemmisítik a rendőrigazgatói posztra kiírt pályázatot, vagyis nem választják meg a jelöltjét.
A megkötött alku azt jelzi, hogy a belügyminiszternek sikerült végig vinnie az akaratát, ami mindenképpen Zdravko Krivokapić miniszterelnök első veresége az új podgoricai kormányban.
Zsarukat kapcsoltak le
Montenegrói médiajelentések szerint az új rendőrigazgató jelentős személycseréket tervez, de a mostani őrizetbe vételek még nem az ő nevéhez kötődnek.
A montenegrói belügyminisztérium közölte, hogy nyolc rendőrt és három ottani állampolgárt állítottak elő csúszópénz elfogadása, mások megvesztegetés és embercsempészet miatt. A rendőrök ellen a belső ellenőrzési osztály tett feljelentést, miután több hónapos megfigyelést folytatott a szóban forgó személyek esetében.
Négy rendőrt Nikšićben, kettőt a Herceg Novi Határbiztonsági Osztályon, egyet-egyet pedig Kotorban és Budvában vettek őrizetbe, a három civilből kettőnek Nikšićben, egynek pedig Herceg Noviban kattant a kezén a bilincs.
Szembetűnő, hogy az előállítások kivétel nélkül vidéki városokban történtek.
A közleményből az is kiderül, hogy a montenegrói belügyminisztériumban nem tudnak háromig számolni, az indoklás ugyanis már azt tartalmazza, hogy tíz rendőrt, és öt civilt (köztük három hazai és két külföldi állampolgárt) vittek be megvesztegetés vagy csúszópénz elfogadása, valamint tiltott határátlépés miatt.
Ebből máris egy csinos kis összeesküvés-elméletet lehet kanyarítani, amely szerint az embercsempészek lefizették a rendőröket, hogy migránsokat juttathassanak be a szomszédos Szerbiába vagy Bosznia- Hercegovinába.
Ez egyáltalán nem hivatalos, de eléggé életszerű.
_______________
A képen az új rendőrigazgató. Forrás: internet.
Szerbia
SZERB LELEMÉNY: A kutyára tette a lábbilincset, ő meg a városban flangált
Levette a lábára szerelt jeladó készüléket, vagyis az elektromos lábbilincset az a szerbiai férfi, akit a bíróság egyéves háziőrizetre ítélt, mert megverte Zoran Lilić volt kisjugoszláv bábelnök fiát. Zoran Lilić az 1994 és 1997 közötti időszakban volt a Kis- Jugoszlávia elnöke, de túl sok köze nem volt a saját munkájához, mert az országot a háborús bűnök elkövetésével megvádolt Slobodan Milošević irányította.
Lábbilincs nélkül szabadon
A szerbiai rendőrség annak gyanújával vette őrizetbe Dejan Vuksanovićot (29), hogy akadályozta az ítélet végrehajtását, valamint megsemmisítése, illetve megrongálta mások tulajdonát, és ezáltal újabb bűncselekményeket követett el.
Az 12 hónapos háziőrizetre vonatkozó ítéletet október végén mondta ki egy belgrádi bíróság, miután vádalkut kötött Vuksanovićtyal, aki beismerte bűnösségét, és ennek értelmében a büntetésvégrehajtás elektromos jeladót szerelt a lábára.
Forrás: Privát archívum
A belgrádi Blic hírportál/napilap beszámolója szerint az elítélt férfi azonban eltávolította a lábáról az elektronikus bilincset, amelyet a lakásban tartott kutyájának nyakába tett, ő pedig a városban flangált.
A két újabb bűncselekmény elkövetése miatt Vuksanovićot a napokban hallgatja meg az illetékes ügyészség, az előzetes eljárási bíró és a büntetésvégrehajtási igazgatóság biztosa pedig arról dönt, hogy a házi őrizetet rendes börtönre változtatja-e.
Vuksanović egy másik férfival közösen októberben bántalmazta a volt kisjugoszláv államfő fiát, amit egy térfigyelő kamera rögzített.
A másik férfi, Aleksandar Relić ellen elfogatási parancs van érvényben, miután egy sokkal súlyosabb bűncselekmény miatt is keresik.
Relić 2019 első napján, egy újévi ünnepséget követően kialakult vita során közvetlen közelről fejbe lőtt egy férfit a Duna partján, a Paradicsom-sziget közelében, és ugyanazzal a golyóval a barátnőjét is megsebesítette.
A gyilkosság miatt első fokon 8 év és 10 hónap börtönt kapott, a fellebbviteli bíróság azonban megsemmisítette az ítéletet a büntetőeljárási rendelkezések jelentős megsértése miatt, az ítélet szövege állítólag ugyanis érthetetlen, és ellentétes az indoklásban foglaltakkal.
-
Szerbia7 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac3 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó6 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is