Connect with us

Földrengés

SZERDÁN IS RENG: Három újabb földrengés rázta meg Horvátországot

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Az első rengés negyed hét körül történt, nagyjából ugyanott ahol tegnap és tegnapelőtt többször is megmozdult a föld.

Az Európai- Mediterrán Szeizmológiai Központ adatai szerint a talajmozgás erőssége 4,9-es erősségű volt a Richter-skála szerint.


Második alkalommal három perccel fél hét előtt mozdult meg a fölt, ez a rengés 4,6-es erősségű volt.

Az első rengés nyolc, a második pedig tíz kilométeres mélységben történt.

A harmadik rengés három perccel később következett be, és a horvát szeizmológusok szerint 3,9-es magnitúdójú volt.

A számokban vannak különbségek, a horvát mérések szerint a második rengés erősebb volt, mint az első.

A horvát szeizmológiai szolgálat vezetője a zágrábi közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a rengések epicentruma ezúttal is Petrinja közelében keresendő.

Ines Ivančić úgy fogalmazott, hogy a pusztító erejű keddi földrengést minden bizonnyal talajmozgások sorozata követi, és a rengések között biztosan lesznek erősebbek is.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap