Connect with us

Bűnügy

DRÁKÓI ÍTÉLET: Görögországban 13 évre börtönbe küldik az Arany Hajnal szélsőjobboldali párt vezérkarát

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Komoly börtönbüntetésre ítélte az athéni fellebbviteli büntetőbíróság az Arany Hajnal szélsőjobboldali párt vezetőit, míg egy antirasszista rapper meggyilkolásáért életfogytig tartó börtönbüntetést kapott a párt egyik aktivistája, akire a szervezethez való tartozásért ráadásként még 14 évnyi börtönbüntetést is kiszabtak.

A háromtagú fellebbviteli bíróság mintegy 5 éve tartó igazságügyi eljárás végére tett pontot, amikor egy héttel ezelőtt kimondta, hogy az 1993-ban bejegyzett Arany Hajnal bűnszervezet. Így a párt perbe fogott 7 vezető képviselője – Nikolaosz Mihaloliakosz, a párt megalapítója és elnöke, valamint az Arany Hajnal 6 egykori parlamenti képviselője – bűnszervezet létrehozásában és működtetésében, míg a párt bíróság elé állított mintegy félszáz tagja és szimpatizánsa bűnszervezetben való részvételért bűnös.


Az Athens- Macedonian News Agency (AMNA) görög hírügynökség jelentése szerint szerdán a vádlottak közül Nikolaosz Mihaloliakoszt, az Arany Hajnal megalapítóját és elnökét 13 év és 6 hónap börtönbüntetésre ítélték.

Pártbeli vezetőtársai közül egy vádlott 13 év és 8 hónap, két társa 13 év és 6 hónap, egy másik vezetőtársa 13 év és 3 hónap, a vezetés két további tagja pedig 13, illetve 10 év börtönbüntetést kapott.

Az Arany Hajnalt 1993-ban jegyezték be politikai pártként. A harmadik legerősebb parlamenti párt volt Görögországban, amikor 2012-ben a jelöltjei 21 helyet szereztek meg a 300 fős parlamentben.

A tavalyi parlamenti választásokon viszont képviselői már be sem jutottak a törvényhozásba.

A párt prominensei már korábban is tagadták, hogy az Arany Hajnal neonáci párt lenne, jóllehet idegenellenessége és szélsőséges retorikája miatt sokan annak tartják a tömörülést.

Az idegengyűlölő és rasszista akcióiról elhíresült párt egykori parlamenti képviselői közül 7 személy esetében nem találtak enyhítő körülményeket az ítélkezők, így két egykori honatyát 7 év, 5 társukat pedig 6 év börtönnel sújtották bűnszervezetben való tagság és részvétel vádjával.

Az egykori törvényhozók közül 4 személy esetében vett figyelembe enyhítő körülményt a bíróság, amely a súlyosabb ítélettel sújtottakhoz hasonló vádakkal egy vádlottat 6 év, egy másikat 5 év 6 hónap, két továbbit pedig 5 év börtönre ítélt.

Az Arany Hajnal népszerűsége különösen azt követően zuhant gyorsuló tempóban, hogy a párt aktivistái 2013-ban meglincselték az utcán Pavlosz Fisszasz rappert.

A lincselés résztvevői közül életfogytig tartó börtönt szabtak ki Jorgosz Roupakiaszra, aki megkéselte az áldozatot, és további 14 évet azért, mert tagja volt az Arany Hajnalnak.

A lincselés további résztvevői közül 18 vádlottat ítéltek 3 és 10 év plusz 2 hónap közötti börtönre.

Ebben a perben mondtak ítéletet egy egyiptomi halászhajó legénysége elleni támadásért, amelyet az Arany Hajnal tagjai követtek el.

Öt vádlottat sújtottak 7 éves börtönnel gyilkossági kísérlet vádjával.

Vétségként bírálták el a PAME szakszervezeti koordinációs központ aktivistái elleni támadást, amiért 3 vádlottat 3 év 6 hónaptól 6 évig terjedő börtönnel sújtottak.

E három elítélt – napi 5 euróval számolva – pénzben megválthatja a büntetését.

Bűnszervezethez csatlakozás vádjával az Arany Hajnal 14 alacsonyabb rangú tisztségviselőjét, illetve tagját ítélték 17 hónap és 7 év közötti börtönre.

A bíróság már a múlt héten kimondta, hogy az Arany Hajnal „politikai párt álcája mögé bújt bűnszervezet”. Az ítélet kihirdetésének a napján mintegy 15 ezer athéni tüntetett a bíróságnál az Arany Hajnal és a fasizmus ellen.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap