Horvátország
TETÉZŐDIK A BAJ: Égett az erdő az INA Fiume mellett lévő olajfinomítójának közelében
A koronavírus mindent überel a sajtóban, ezért másról alig esik szó. A horvát belügyminiszter szerint Horvátországban például most is gyakoriak az erdőtüzek, de ezekről jóformán senki sem beszél. Kedden például éget az erdő az INA kostrenai olajfinomítójának közelében is.
A koronavírus mindent überel
Nem csak a koronavírusról esett szó a horvát polgárvédelmi stáb zágrábi sajtóértekezletén, amelyen a tűzoltó felhívását is ismertették.
Davor Božinović horvát belügyminiszter – aki egyúttal a polgárvédelmi stáb vezetője is – arra emlékeztette az újságírókat, hogy az előző években ilyentájt a TV híradók az erdőtüzekről szóló hírekkel kezdődtek.
– Ez most nem így van, mert a koronavírus prioritást élvez, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek erdőtüzek. Az utóbbi napokban nagy tüzek voltak Korčula szigetén, valamint égett az erdő Šibenik éz Zára (Zadar) környékén is
– jelentette ki a horvát belügyminiszter, aki szerint az erdőtüzeket a felelőtlen avarégetés okozza.
Božinović ezért arra kérte a lakosságot, hogy a növényi hulladékot inkább komposztálja, de ha mégis el akarnák égetni, akkor erről mindenképpen értesítsék a hivatásos vagy önkéntes tűzoltókat.
Tűz a finomító közelében
A sajtóértekezlettel szinte egy időben égett az erdő Kostrena téréségében, ahol az INA fiumei olajfinomítója is van.
Az erdő négy nézetkilométer területen kapott lángra egy nehezen hozzáférhető területen, a 70 tűzoltó munkáját az erős szél is megnehezítette.
A tűz oltásában hetven tűzoltó vett részt Fiuméból és környékéről.
A hírek szerint a lángok ugyan megközelítették az INA olajfinomítóját, de sem a közeli épületek, sem az olajfinomítói berendezései nem kerültek veszélybe.
– A tüzet részben már sikerült lokalizálni, és reméljük, hogy estig teljesen az ellenőrzésünk alá vonjuk. Hamarosan légi segítséget is kapunk.
– nyilatkozta az illetékes tűzoltóparancsnok a zágrábi Nova TV-nek.
A tüzet végül egy kanader segítségével sikerült megfékezni, a tűzoltók azonban még nem vonultak vissza, mert egész éjszaka figyelik a kiégett erdőt, nehogy a tűz újra éledjen.
Horvátország
Jön az új BMW, kínai-horvát-magyar akkumulátor csomaggal?
A müncheni IAA mobility vásáron történt, hogy a köztudomásúan bajor BMW és a kínai EVE Energy szerződést írt alá, amelynek értelmében a Neue Klasse-t, a híres BMW 3-as vonalának elektromos változatát a kínai gyártó akkumulátor csomagjával látják el. Miután ugyanez a rendezvény folyamán írták alá a horvát Rimac és az EVE együttműködési megállapodását, nem volt nehéz kitalálni, hogy a Neue Klasse-ban nemcsak kínai, de horvát technológiai is lesz. Esetleg magyar is, mert az EVE debreceni akkugyára nyilván benne van a képletben.
Mit gondol a horvátországi tudósító?
A BALK feltűnően mogorva, mondhatni blazírt tudósítója szerint egyértelmű, hogy a brüsszeli hisztérikus regulatíva kijátszása érdekében járják a fátyoltáncot. A BMW, ha játékban, illetve ha egyáltalán életben akar maradni, nem kerülheti meg a kínai beszállítót.
A kvázi horvát-magyar eredetű akkupakkra azért van szükség, hogy félig-meddig európai eredetűnek lehessen feltüntetni a dolgot, ezzel biztosítva lehet, hogy Guy Verhofstadt nem kap sikoltozva szívéhez az Európai Parlamentben. A Rimac természetesen lelkendezik, mert bódító pénzszaga van az egésznek.
Ha valaki kíváncsi rá, a hivatalos nyilatkozat szerint a Rimac 2027-et és az európai akkumulátor-cellagyártás megkezdését látja a két vállalat közötti együttműködés csúcsának.
– Az EVE a cellagyártásra összpontosít, míg a Rimac Technology a nagy mennyiségű akkumulátormodul és cellatároló platform fejlesztésére és gyártására
– áll a nyilatkozatban. Rimacék azt is elárulták, hogy az Eve Energy világszerte a lítium-ion akkumulátorok egyik legfontosabb gyártójaként ismert, és ugyanakkor vezető szerepet tölt be a 46XX hengeres cellaformátum terén, amely számos előnnyel rendelkezik más típusú akkumulátorokkal szemben.
Azok számára, akik egy szót sem értenek a technomaszlagból a horvát cég elmagyarázta, hogy a 46-os szám a hengeres cellák átmérőjére utal milliméterben, az “XX” pedig ezek magasságát jelzi.
A 46xx hengeres cellák egyik legfontosabb előnye, hogy megfelelnek a hőterjedésre vonatkozó változó előírásoknak – a lítium-ion akkuk egyik csúf szokása, hogy üzem közben hőt termelnek, és ezzel összhangban felpuffadnak.
A henger alakú formátum a szakik egybehangzó véleménye szerint alkalmas az optimális hőkezelésre, ami kulcsfontosságú az elektromos járművek biztonsága és megbízhatósága szempontjából.
Az akkumulátorcellákat a Rimac Technology 46xx platformjához használják majd, amely versenyképes áron és teljesen testreszabható konfigurációkkal lehetővé teszi a nagy teljesítményű akkumulátor-rendszerek működését (Forrás: Rimac)
Maga Mate Rimac – a horvát elektromos fősámán, akit hol Nikola Teslához, hol Elon Muskhoz hasonlítanak -, a jövőbe révülve azt mondta, hogy “az EVE Energy az elsődleges lítium akkumulátorok egyik legnagyobb gyártója a világon, és az akkumulátor cellatechnológia terén szerzett óriási tapasztalatát bocsátja a partnerek rendelkezésére.
– A lítium akkumulátorok fejlesztése iránti elkötelezettsége tökéletesen illeszkedik az elektromos járművek ágazatának átalakítására és az energiatárolásra vonatkozó elképzelésünkhöz. Örömmel jelentjük be ezt az együttműködést, amely hosszú távon megbízható partnert biztosít a 46XX platformunk számára
– mondta Mate Rimac, hej regő rejtem.
Apróságok
Miután a fenti téma kimerítettnek tűnik, azon somolyogtam, hogy Vajdaságban (mi echte, tősgyökeres déliek névelő nélkül tituláljuk a világ e szegletét) ezt az egész hercehurcát batribiznisznek tudnák be, mint ahogy Debrecenben, egyebütt az anyaországban, nem akkugyár, hanem batrigyár épül. Ehhez nyilván Balkanac kolléga is hozzá tudna szólni, “telepi dzserekként”, ám attól tartok, hogy ő még mogorvább és blazírtabb mint az alulírott.
Viszont, ha már ilyen ex-jugoszláv vizekre eveztünk, azt is elmondom, hogy ma tudtam meg, hogy a zágrábi Ledo fagyigyár egyidős velem, azaz 65 éves. A korporációs ünnepi maszlagból kiderült, hogy az első Ledo által gyártott fagyi a Snjeguljica, azaz Hófehérke volt, egy príma minőségű pálcikás vaníliafagyi, abszolút utolérhetetlen ízű csokimázzal. (Figyelem! Aki azt merészeli mondani, hogy jégkrém, azonnal ledöföm! Szerk. megjegy.: Hordósi kollégával kellene megbeszélni a párbaj időpontját!)
Különben tiszteletre méltó korán kívül, igen kevés a hasonlatosság köztem és a Ledo gyár között. Ők rengeteg pénzt kerestek, én nem, őket megvásárolta pár évvel ezelőtt egy nagy nemzetközi multi, utánam senki sem érdeklődött üzletileg.
Persze, szeretném azt hinni, hogy nincs az a pénz a világon, amiért megvásárolnának, pláne most, hogy már lassan Kháron számára gyűjtögetem az obulusokat, de hát sose lehet tudni. Ronaldo is elment focizni Szaúd-Arábiába…
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia6 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró5 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English5 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head