A RÓZSÁK FÖLDJÉN: Bulgária eldugott falvai

Bulgáriáról, főleg nyáron, elsőre mindenkinek a Napospart jut eszébe: a hosszú, homokos stranddal, szállodákkal, éttermekkel és minden olyan kellékkel, amiktől a kikapcsolódás kellemes lesz, és amiktől teljesen ugyanazt az élménycsomagot kapjuk, mintha a világ – kis túlzással – bármelyik másik tengerpartján pihennénk.

Az ismeretlen Bulgária

Az ország igazi arcának megismerését egész máshol érdemes kezdeni. Az eldugott, nagy többségében csak belföldi turisták által látogatott bolgár hegyi falvakban ritka autentikus élmények várnak ránk.

Az ismeretlen (hegy)vidéki Bulgária felfedezését mi Plovidvtól kissé délnyugatra, egy Siroka Laka nevű apró településen kezdtük, ahol a természeti szépségek és a szokatlanul tiszta levegő alpesi tájakat idéztek – a turistaáradat nélkül. Az életérzés pedig nyomokban a közeli Görögországot, a jó hangulatú dudás-táncos folkestet még sokáig nem feledjük.

Kanyargós szerpentineken, de meglepően jó minőségű utakon haladtunk tovább a következő célpont, a még apróbb, még eldugottabb, még vadromantikásabb Kovacsevica felé. A falu egy rövid zsákutcából áll, a néhány, főként kirándulók lakta épület mellett egy kocsmaként is funkcionáló hangulatos kisbolt meg két étterem teszi teljessé a képet. Mivel itt még a belföldi turisták is csak elvétve jelentek meg, rendkívüli nyugalomban telt a pihenésünk a sokszintes, rusztikus parasztházban, ami körül minden épületet gyönyörűen befuttattak az ország jelképének számító, az itthoninál jóval intenzívebb illatú rózsákkal.

Reggelire házi készítésű fánkot kaptunk, házi készítésű áfonyaklekvárral és áfonyalével; búcsúzóul pedig egy üveg saját gyártású bozdaszörpöt is a kezünkbe nyomott a kedves házigazda. A szörpöt aztán friss forrásvízzel ihattuk, a hegyvidéki részen ugyanis rengeteg ilyen esik útba, szomjoltó hatása semmihez sem mérhető – és ivás közben bámulatos panoráma tárul elénk.

Churchill bora

Ez igaz a következő állomásra, Melnikre is, csak kicsit másképp. A bolgár borkultúra ékkövéről van ugyanis szó; hosszúra nyúlt kóstolónk során egészen csodálatos tételeket ízleltünk meg, köztük Sir Winston Churchill kedvenc borával, a melniki vörössel. A táj itt is egészen lenyűgöző volt, a környék hatalmas sziklái a görög Meteórák hangulatát hozták, a kis, kiszáradt folyón átívelő hidak és a mellette futó utca képe pedig koszovói kedvencemet, Prizrent.

Hogy a kötelező kultúrprogram se maradjon el, még a helyi bormúzeumba is eljutottunk – igaz, az csupán egy nagyobbacska borospince, néhány régebbi borfogyasztó kellékkel, vezetőnk pedig az elterjedtebb nyelvek közül csak az oroszt beszélte, de a borok bemutatását még pont sikerült felfogni megkopott nyelvtudásunkkal.

A nyári klíma

Melnikből már Szófiába, a reptérre kanyarogtunk bérelt autónkkal (ez is meglepően sima és kulturált ügy az országban), mesebeli tájakon, hatalmas hegyek és óriási, érintetlen erdők között. Került is az utunkba szarvas, róka, és a Balkánon elmaradhatatlan tehéncsorda is, de szerencsére elkerültük a közvetlen találkozást – ezeken a hegyi szerpentineken több okból is bűn rohanni, élvezni kell az utat és a pompás kilátást.

És ha már a tengerparttal kezdtem, azzal is zárom a rövid úti beszámolót: tény, nyáron érdemes úgy hűsölni, hogy egy nagyobb víztömegbe mártjuk a testünket – de sose feledjük: a hegyekben mindig kellemesebb a klíma nyáron, mint odalent. Aki igazi kikapcsolódásra, elvonulásra, egy titkos kis világ megismerésére vágyik, annak csak ajánlani tudom Bulgária eldugott falvait.

(Fotók: a szerző és Karolina Grabowska)