Feszült légkörű interjút adott a kötekedő szerb államfő a szerbiai állami televíziónak (RTS) a banjskai eseményekről és egyéb aktuális kérdésekről. Aleksandar Vučić például bírálta a csatornát,...
Nagy számban gyűltek össze az észak-koszovói szerbek, hogy tisztelegjenek tragikusan elhunyt honfitársaik előtt, és hogy gyertyát gyújtsanak a tiszteletükre. A szerbiai médiabeszámolókból egyértelműen kiderül, hogy a...
A horvát Vihar 28. évfordulóján újabb vihar érte el Szerbiát, és azon belül Belgrádot is, ezúttal jégeső formájában. Az erős szél háztetőket sodort el, miközben diónagyságú...
Szerbiai médiajelentések szerint Albin Kurti koszovói (albán) miniszterelnök a szerb karácsony előestéjén engedélyezte, hogy a szerb pátriárka felkeresse Koszovót, ahonnan az ottani hatóságok korábban kitiltották, majd...
Több ezren vettek örök búcsút Irinej pátriárkától, a szerb ortodox egyház vezetőjétől. A televízióban is közvetített liturgián láthatóan nem érvényesültek a koronavírus-járvány elleni előírások: a résztvevők,...
Irinej szerb pátriárka földi maradványait először a belgrádi Szent Mihály arkangyal székesegyházában ravatalozzák fel, a tervek szerint a hívek azonban csak a Szent Száva templomban búcsúzhattak...
Belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe Irinej pátriárka, a szerb ortodox egyház feje – erősítették meg pénteken (november 20-án) reggel a hírt orvosai a belgrádi sajtónak. Ő a...
Vlagyimir Putyin orosz elnök októberben Belgrádba látogat, vagy talán mégsem? Putyin elnök állítólag a látogatás lemondásával büntetné meg a szerb elnököt azért, mert az amerikaiakkal kokettál....