Koszovó
Gyertyagyújtás a koszovói szerb területeken és Szerbiában, estére a boszniai szerbeknél

Nagy számban gyűltek össze az észak-koszovói szerbek, hogy tisztelegjenek tragikusan elhunyt honfitársaik előtt, és hogy gyertyát gyújtsanak a tiszteletükre. A szerbiai médiabeszámolókból egyértelműen kiderül, hogy a szerbek jelentős része hősöknek tekinti a három férfit, akikről biztosan tudni, hogy életüket áldozták a „szerb ügyért”. Állítólag van egy negyedik áldozat is, de az ő kilétéről egyelőre nincsenek információk. Természetesen mindenkinek megvan a joga, hogy a saját halottját csendesen elsirassa, függetlenül attól, hogy ki milyen szerepet játszott a vasárnapi eseményekben.
Gyertyagyújtás Koszovóban
Észak-Mitrovicában az emberek nagy számban gyűltek össze Lázár kenéz emlékművénél, hogy gyertyát gyújtsanak a vasárnap Banjskában életüket vesztett lázadók emlékére, miután a Szerb Lista három napos gyászt rendelt el a szerb területeken.
Az észak-mitrovicai csendes megemlékezésen megjelent Goran Rakić, a belgrádi kormányzat koszovói fiókszervezetének számító Szerb Lista elnöke, aki a többiekhez hasonlóan megcsókolta a fegyveres harcban elesett három szerb férfi fotóját, majd meggyújtotta az emlékezés gyertyáját.

Milan Rakic, a Szerb Lista vezetője megcsókolja a három elesett „szerb hős” fotóját (Forrás: YouTube)
Zvečan központjában, a Milutin király emlékmű közelében szintén gyertyát gyújtottak a helyiek a három szerb áldozatért, aki közül az egyik erről a településről származik, a másik kettő pedig Leposavićból.
Médiajelentések szerint Zvečanban több száz ember gyújtott gyertyát, a megjelent szerbek közül többen sírtak is, ez bizonyára vonatkozik a helyi áldozat családtagjaira is, akik szintén jelen voltak a megemlékezésen.

Egy helyi áldozatról is megemlékeztek Zvečan központjában (Forrás: YouTube)
Helyszíni tudósítások szerint Zvečan központjában ugyanakkor sem a koszovói rendőrség, sem a KFOR vagy az EULEX missziójának tagjai nem tűntek fel.
Leposavićban is hasonló megemlékezést tartottak az elesett hősök emlékművénél, amelyet még korábbi hősöknek emeltek. A csendet itt a két helyi áldozat feleségeinek zokogása törte meg, miközben a polgárok egymás után haladtak a kijelölt helyszín felé, hogy gyertyát gyújtsanak.
A megemlékezés során helikopterek repültek át a falu felett, de azt nem tudni, hogy ki folytatott légi tevékenységet.
Gyertyagyújtás volt a Štrpciban lévő Szent Miklós-templom bejáratánál, ahol a szerbek lerótták kegyeletüket a Banjskában meggyilkoltak előtt.
A tűzpárbaj koszovói albán áldozatát, Afrim Bunjakut már tegnap eltemették, természetesen az ő emlékére is fellobbantak az „emlékezés lángjai”, és a maga környezetében őt is hősnek tekintik, voltak viszont, akik a temetést arra használták fel, hogy hergeljék a szerbeket a Koszovói Felszabadítási Szervezet jelképeivel.

Albin Kurti koszovói miniszterelnök is meggyújtotta a maga gyertyáját, illetve mécsesét a lelőtt rendőr emlékére (Forrás: X-platform)
Gyertyagyújtás Szerbiában
A szerbiai városokban is megemlékeztek az elesett koszovói szerbekről, Belgrádban a Szent Száva templom előtt többszáz ember rótta le kegyeletét a három áldozat kihelyezett képénél.
Szerbia kormánya keddi rendkívüli ülésén a koszovói tragikus események miatt gyásznappá nyilvánította szeptember 27-ét, ami az interneten is észlelhető, a portálok fekete logókkal és/vagy fejléccel jelentek meg.
Ez alól nem kivétel még az ellenzéki Nova sem, amely a szerbiai kormányzat legnagyobb kritikusa.
A kimondottan kormánybarát Informer nyomtatott verziója vörös-fekete (vér és gyász) színekben jelent meg, miután a szerb kormány szeptember 27-ét gyásznappá minősítette.
Az Informer központi helyen közölte a három áldozat fényképét, a képek alatt pedig öles betűkkel hirdette, hogy „ők a mi koszovói hőseink”.
A jobb alsó sarokban látható három férfit elfogták a koszovói rendőrök, a jobboldali a zvečani származású Vladimir Tolić kórházban van, mert súlyosan megsebesült.
A szerb elnök kedvenc lapja szerint a pristinai bíróság „a szerb fiatalembereket egyetlen bizonyíték nélkül az úgynevezett koszovói alkotmányos rend erőszakos megdöntésével vádolta meg, és harminc napos börtönt rendelt el számukra”, ami nyilván vizsgálati fogság.
Ez a cikk ezzel nem fejeződhetett be, mert közben megérkezett a hír, hogy a boszniai szerb kormány kissé megkésve ugyan, de telefonos ülést tartott, és azon gyásznapot hirdetett, ami alapján ott is megemlékeznek a koszovói tragikus eseményekről, természetesen esti gyertyagyújtással egybekötve.

- Bosznia7 nap telt el azóta
Konaković: Hatalmas pénzek lehetnek Dodik orosz bankszámláin
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Törékeny Galamb & Kövér Varangy a Manóba’ (Coyoacán – Budapest – Belgrád 2025)
- Bosznia6 nap telt el azóta
A boszniai képviselőház nem szavazta meg a külügyminiszter leváltását
- Magyarország4 nap telt el azóta
Szijjártó szerint Oroszország regionális realitás