Vučić elégedetten szeretne pózolni a pancsovai finomító előtt

A szerbek színeváltozása, kezdenek kihátrálni a MOL-lal folytatott tárgyalásokból

A BALK az elmúlt hetekben többször is jelezte, hogy a magyar MOL pozíciói meginogtak a szerbiai NIS körüli játszmában. Két héttel ezelőtt például azt írtuk: „a MOL még játszik, de nem biztos, hogy nyer”. Most viszont egyre több jel utal arra, hogy a történet már régen nem az olajról, hanem Moszkváról, Washingtonról és Aleksandar Vučić túlélési ösztönéről szól.

A Kreml felől érkezik a fagy

„A fagy általában a Kreml felől érkezik” – írta annak idején Zdeněk Mlynář egykori csehszlovák politikus. A mondat ugyan a szovjet korszakban született, de a posztszovjet térség geopolitikájára ma is meglepően pontosan alkalmazható.

A NIS körüli történet egyre inkább kezd befagyni. Az elmúlt hónapokban sokan természetesnek vették, hogy a MOL előbb-utóbb megszerzi az orosz Gazprom és Gazprom Nyefty részesedését a szerb olajvállalatban. A magyar cég januárban aláírta a kötelező érvényű keretmegállapodást, az amerikai OFAC pedig május 22-ig adott határidőt a tranzakció lezárására.

Kapcsolódó cikk

Orosz rulett a NIS körül: a MOL még játszik, de nem biztos, hogy nyer

Csakhogy az oroszok végig feltűnően hallgatnak. Nem erősítették meg, hogy a megállapodás a végső szakaszban járna, nem beszéltek arról, hogy a MOL valóban favorit lenne, és arról sem, hogy egyáltalán le akarják-e zárni az üzletet a határidőig.

A magyar MOL hónapok óta úgy tárgyal az oroszokkal, mint egy reménykedő vőlegény a menyasszony családjával, akik nem akarják tudtára adni, hogy a lány valójában nem eladó.

Ez a csend aligha véletlen. Ezért az a benyomás alakulhat ki, hogy Moszkva a MOL-t legfeljebb átmeneti konstrukciónak tekintette: egy politikailag hasznos közlekedő edénynek, amelynek a jótállása Orbán Viktor bukásával lejárt. Ezért az utóbbi időszak magyarországi politikai fejleményei láthatóan újraszámolásra késztették az oroszokat.

A balkáni olajsejk csak füstgránát volt

Nem kizárt, hogy az általunk „Balkán új olajsejkjeként” emlegetett Ranko Mimović egész groteszk felbukkanása is inkább politikai művelet volt, mint valódi üzleti ajánlat. A 15 tonna arannyal, kínai kötvényekkel és blokkolt bankszámlákkal operáló üzletember története túl abszurdnak tűnt ahhoz, hogy komolyan lehessen venni.

A szerb elnök eltátotta a száját Ranko Mimović nevének említésére (Forrás: YouTube)

De senki sem nevetett túl hangosan. Mert a Balkánon az ember megtanulta: attól, hogy valami teljesen őrültségnek hangzik, még simán lehet belőle állami projekt.

Miközben a szerb közvélemény azon szórakozott, hogy egy 9500 dináros tartozás miatt blokkolt cég miként akar kétmilliárd euróért olajvállalatot vásárolni, addig a valódi folyamatok háttérbe szorultak, így a magyar vőlegény várható kikosarazása nem lesz túl látványos.

Vučić persze előadta a meglepett államférfit azzal a „klasszikus balkáni tekintettel”, amely egyszerre sugallja, hogy „most hallok erről először”, pedig „ezt én találtam ki három héttel ezelőtt”.

Kapcsolódó cikk

A Balkán új olajsejkje elvinné a NIS-t a MOL orra elől

Először úgy tett, mintha nem is tudná, kicsoda Mimović, majd egy perccel később már pontosan tudta, hogy nem fogják megengedni neki a NIS megvásárlását, mert nem az olajiparból érkezett. Vagyis a szerb államfő ugyanazzal a mozdulattal cáfolta és erősítette meg a történetet.

A cél pedig az volt, hogy bevezessék a köztudatba a szerb állam vásárlási szándékát, hogy a szerb elnök kimondhassa: vagy jön egy komoly vevő, ha pedig olyan nincs, akkor az amerikaiak oldják fel a szankciókat az oroszokkal szemben, és hagyják őket folytatni, vagy Szerbia megveszi a NIS-t. Vučić rögtön túl is licitálta az önjelölt balkáni olajsejket, és 2,2 milliárd eurót kínált a szerb olajcégért.

Ez a mondat valójában sokkal fontosabb, mint elsőre látszik, merthogy a MOL és Magyarország opcióként fel sem merült benne.

A szerb elnök ezzel lényegében elismerte, hogy a NIS sorsáról nem piaci logika alapján döntenek. A kérdés nem az, hogy ki ad többet a részvényekért, hanem az, hogy Washington, Moszkva és Belgrád között milyen geopolitikai kompromisszum születik. Budapest nélkül.

Vučić puha kihátrálása

A szerb elnök a kínai Shandong Hi-Speed Group képviselőivel folytatott találkozó után azt mondta: folynak a tárgyalások a MOL-lal, de „ha lesz megállapodás, lesz, ha nem lesz, akkor nem lesz”.

Ez első hallásra egyszerű lebegtetésnek tűnhet, valójában azonban puha kihátrálás. Vučić nyilvánvalóan nem akar nyílt konfliktust Magyarországgal, ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, hogy Belgrád kész elengedni a magyar konstrukciót, ha Moszkva másképp dönt.

A szerb elnök azt is megjegyezte, hogy „furcsa követelések” merültek fel a NIS-szel kapcsolatban, de ennél többet nem kívánt mondani, mert ő alapjában véve „bona fides”, vagyis tetőtől talpig maga a jóhiszeműség.

Ez a homályos fogalmazás pontosan beleillik Vučić politikai stílusába: soha nem mond ki semmit teljesen egyértelműen, és mindig hagy maga után egy olyan félmondatot, amelyből mindenki azt olvassa ki, amit akar.

Mert a szerb–magyar egyeztetések, a sajtónyilatkozatok, a „vörös vonalak”, sőt még a balkáni olajsejk groteszk performansza is csak mellékszál lehet egy sokkal nagyobb geopolitikai játszmában, amelyben Vučić láthatóan próbál egyensúlyozni.

„Nem minden áron”

Nem sokra rá Dubravka Đedović Handanović szerb energiaügyi miniszter, aki korábban nagy harmóniában volt Szijjártó Péter volt magyar külgazdasági és külügyminiszterrel, a MOL képviselőivel folytatott többórás tárgyalások után látványosan elégedetlenül nyilatkozott az Instagramon közzétett videójában.

A nyilatkozat sokatmondó kulcsmondata az volt, hogy a magyarokkal folytatott tárgyalásokon a szerb fél továbbra is kész a kompromisszumra, de „nem minden áron”.

Utolsó beszélgetés: Szijjártó Péter telefonon köszönte meg a magyarkanizsai „madárlátta bomba” eltávolítását Dubravka Đedović Handanovićnak (Forrás: Instagram)

A balkáni politikában az ilyen félmondatok általában többet jelentenek, mint egy teljes sajtótájékoztató. A „nem minden áron” könnyen átfordulhat „semmiképpen sem”-be, amikor a magyarok várhatóan napokon belül benyújtják a most elutasított javaslatok módosított változatát.

A szerb miniszter arról beszélt, hogy Szerbia nem hajlandó átlépni bizonyos „vörös vonalakat”, különösen a pancsovai finomító jövőjével kapcsolatban. Belgrád ragaszkodik ahhoz, hogy a finomító meghatározott kapacitással működjön, és elsősorban a szerb piacot szolgálja ki. Ez hivatalosan gazdasági kérdésnek tűnik, valójában azonban politikai üzenet.

A szerb vezetés ezzel azt akarja jelezni, hogy nem kívánja teljesen átengedni a stratégiai infrastruktúrát a magyaroknak. És itt fontos megérteni valamit: Dubravka Đedović Handanović ugyan technokratább figurának tűnik a szerb kormány többi tagjánál, de politikai autonómiája nagyjából annyi, mint egy minisztériumi szobanövényé. A döntéseket hazai pályán továbbra is Aleksandar Vučić hozza az orosz elvárásokhoz igazítva.

A Gazprom közben hallgat. De ez az a fajta orosz hallgatás, amitől Kelet-Európában történelmileg mindenki rosszul alszik. A Kreml ugyanis ritkán beszél sokat, mielőtt eldönti, kit húz le a térképről, kit tart meg, és kit használ még egy ideig strómanként. A NIS körüli történet végére lassan egyetlen valódi kérdés marad, Moszkva akarja-e még a MOL-t?