Connect with us

Horvátország

Vasúti bohózat, vagy amikor a horvát bürokrácia a saját farkába harap
A 110 kilométernyi új vasútvonal megépítése 2019-ben kezdődött, de azóta egy fél centi sem készült el belőle

A Monarchia megálmodta, a volt Jugoszlávia 1.0 és 2.0 sem tudta megépíteni, most pedig Horvátország próbálkozik vele már több mint egy évtizede: ez a Fiumét a magyar határral összekötő síksági vasút építése, ami ismét csak elakadt. Miközben Vietnam villámsebességgel tervez gyorsvasutat, Horvátországban a bürokratikus körök és halasztott közbeszerzések torlaszolják el az utat a megvalósítás előtt, egészen pontosan a vasutat

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A spliti vasútállomás második peronja
A spliti vasútállomás második peronja (Forrás: X platform)
Cikk meghallgatása

A fiumei (Rijeka) kikötőt a magyar határral összekötő, ún. síksági vasutat még a monarchia idején meg akarták építeni, de ezen terveknek keresztbe tett a jogi folytonosság hiánya. A délszláv föderáció 2.0-ás változatában, amit még titói Jugoszláviaként is ismernek, ugyancsak felmerült ennek a vasútnak a szükségessége, de sajna, ez az ország is szétesett, még mielőtt egy kapavágás is történt volna a jelzett vasútvonal kiépítésére.

És akkor jövel Horvátország

A szerbekkel vívott honvédő háborúból győzedelmesen felemelkedő államalakulat a háború utáni újjáépítés során szintén belátta, hogy a MÁV által, lassan már száz éve beüzemelt Károlyváros-Fiume vasútvonal nem lesz képes megfelelni a megnövekedett áruforgalomnak.



Ezekben az EU-tagság előtti években, azonban az ország inge-gatyája az autópályák kiépítésére ment el, ami tekintettel a felpergő idegenforgalomra, szintén nem volt hülyeség, az viszont igen, hogy ez a fejlesztés minden egyéb, így a vasúti hálózat kárára is ment.

Ennek következményeként az ország komplett vasúthálózata leamortizálódott, az infrastrukturális problémákat nem tudta lefedni a Horvát Vasutak folyamatos átszervezésének képében megtestesülő szépségtapasz.

Így értünk el oda – erről már írtunk annakidején -, hogy Eszékről Splitbe több mint tizenöt óráig megy a vonat.

Ez az illetékeseket kissé bosszantotta, főként a vitriolos újságcikkek, de általában megelégedtek azzal, hogy közleményt adtak ki, minek értelmében a vasúti hálózat felújítása folyamatban van.

Egy új mozzanat azonban felkavarni látszott az állóvizet: megépült a vadi új fiumei konténerterminál, és ennek következtében az új vasútvonal kérdése hirtelen stratégiai jelentőségűvé vált.

A kormány 2025 folyamán néhányszor be is jelentette, hogy a közeljövőben 8,5 milliárd euró EU-s és saját pénzt fektet az új, a kikötő szükségleteit kielégítő vasútvonal, illetve a meglévő vasúti hálózat felújításába.

Ez még csak nem ötéves terv, inkább nyolcéves – a derülátó tervek szerint 2033-ra már készen is lesz az új síksági vasút, de ezt azért kezeljük óvatosan.

Amikor a horvát bürokrácia a saját farkába harap

Bár a bürokrácia máshol sem különb a Deákné vásznánál, azon a véleményen vagyunk, hogy a horvát mindenre rátesz egy lapáttal. Nem csak önmagát végteleníti, mint Uroborosz, a saját farkába harapó mitikus kígyó, de bármi mást is, ami a keze ügyébe kerül.

Ha valaki ezt nem hiszi el – ami felháborító, mert én mindig csak az igazságot mondom – jusson eszébe a földrengés utáni újjáépítés horrorisztikus története, amit végül csak úgy sikerült elmozdítani a holtpontról, hogy a kormány alelnökét és a kormánypárt élvonalbeli politikusát bízták meg ennek levezérlésével – miután zsinórban vagy három miniszternek beletört a bicskája.

Branko Bačićnak csak azért sikerült ésszerű időtartamban elvégezni a munkát, mert neki az akadékoskodó aktakukacok nem merték azt mondani, hogy valamit nem lehet megcsinálni.

Ezzel a vasút-üggyel is hasonló a helyzet

A 110 kilométernyi új vasútvonal kiépítése 2019-ben kezdődött, de azóta egy fél centi sem épült meg belőle, csak a Hrvatski Leskovac – Karlovac szakaszon épültek meg bizonyos létesítmények.

Bár egyetlen méter sem épült meg a pályából, eddig mintegy 49 millió eurót költöttek erre a projektre, és közel 64 millió euró összegben kötöttek szerződéseket.

A pénz különböző tanulmányokra és projektdokumentációkra ment el, a leszerződött 64 millió euróból 29,2-et a Strabag cégnek fizették a Hrvatski Leskovac – Karlovac szakasz létesítményeinek építésére.

Ezen a szakaszon további akadály a vasúti útvonal építésének megkezdésében a kivitelezők kiválasztásának hosszú folyamata, amely gyakorlatilag több mint öt éve tart!

Az első pályázatot 2020-ban hirdették meg, majd 2022-ben szerződést kötöttek a Strabag céggel, de később az engedélyek hiánya miatt semmisé nyilvánították. Az újat 2024 végén jelentették be, és a HŽ Infrastruktura a török Doğuş İnşaat és a horvát Montaža közös ajánlatát választotta.

Idén júliusban azonban újabb panaszok érkeztek az Állami Közbeszerzési Ellenőrzési Bizottsághoz (Državna komisija za kontrolu postupaka javne nabave, DKOM), amely több mint öt hónap után sem hozott döntést erről az ügyről, ezért nagy az idegesség a HŽ Infrastrukturában és a Közlekedési Minisztériumban.

Nevezetesen, ha a DKOM érvényteleníti a török-horvát konzorcium kiválasztását, új panaszok is felmerülhetnek, és a munka kezdetét legjobb esetben talán 2026 végére halaszthatják. Ennek a szakasznak az építési határideje 36 hónap.

A hétfő hírek értelmében az Állami Közbeszerzési Eljárások Ellenőrzési Bizottsága öt és fél hónappal (!) a fellebbezések elbírálása után érvénytelenítette a döntést, hogy a török Doğuş İnşaat ve Ticaret Anonim Şirketi és a zágrábi BK Montaža konzorciumot választották ki a meglévő és a második vágány újjá-, illetve kiépítésére, valamint a Hrvatski Leskovac – Karlovac vonal villamosítására.

Miután kifutottunk a cikk hosszára vonatkozó BALK-os korlátokból, itt még csak annyit, hogy Vietnam a napokban bejelentette a gyakorlatilag az egész országot átszelő gyorsvasút (350 km/h) építését 1500 kilométer hosszúságban. A munkálatok befejezését 2030-ra tűzték ki, de hát Horvátország nem Vietnám, ezen kár is keseregni.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap