Connect with us

Magyarország

Elindult a teherforgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon
Szijjártó szerint Szerbia és Magyarország kölcsönösen nélkülözhetetlenné vált egymás számára

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Tíz tehervonattal elindult a forgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon, ezzel párhuzamosan a politikai ünneplés is sínre került: Szijjártó Péter Belgrádban megkerülhetetlenségről, történelmi együttműködésről és háromórás menetidőről beszélt, miközben a projekt továbbra is a keleti nyitás egyik legvitatottabb presztízsberuházása, amelyre az újvidéki tragédia árnyéka is vetül

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Szijjártó szerint Magyarország és Szerbia kölcsönösen nélkülözhetetlen egymásnak. Ez azzal kapcsolatban hangzott el, hogy Adrijana Mesarović szerb gazdasági miniszterrel közösen bejelentette a teherforgalom beindítását a Budapest-Belgrád vasútvonalon
Szijjártó: A károgókra viszont már senki sem emlékszik
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Elindult a teherforgalom a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonalon, amelyen már 10 tehervonat közlekedik – jelentette be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban, ahol a Szerbia és Magyarország közötti Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság új ülésszakát tartják.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter Adrijana Mesarović szerb gazdasági miniszterrel közösen a bizottság társelnöke, ők külön is tárgyaltak.


Járnak a vonatok a Budapest–Belgrád vasútvonalon

A Facebookon közzétett külügyminiszteri közlés szerint a Budapest és Belgrád közötti közlekedési folyosó lett a délkelet-európai kikötők és Nyugat-Európa közötti leggyorsabb, és ezáltal első számú szállítási útvonal.

A magyar miniszter ebből (is) arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország és Szerbia megkerülhetetlenné lett a dél–nyugat irányú szállításokban a térségben.

Közös sajtótájékoztató Belgrádban

Szijjártó azt is jelezte, hogy napi 16 közvetlen nemzetközi gyorsvonattal márciusban megindul a személyszállítás is, a vonatok közül négy Budapesten keresztül köti össze majd Bécset Belgráddal.

A Facebook-bejegyzés végén Szijjártó megjegyezte, hogy „a károgókra viszont már senki sem emlékszik”. A külügyminiszter a mondatot nem fejezte be, a végére ugyanis három pontot tett.

Kölcsönösen nélkülözhetetlenné váltak egymás számára

Szerb médiajelentések szerint Szijjártó kijelentette, hogy Szerbia és Magyarország együttműködése olyan pontra jutott, amikor már kölcsönösen nélkülözhetetlenné váltak egymás számára.

„Eljutottunk arra a pontra, amikor Magyarország és Szerbia egymás nélkül nem tudja biztosítani a biztonságot és a fejlődést több különböző területen; nélkülözhetetlenné váltunk egymás számára” – mondta újságíróknak Belgrádban.

A vasúti közlekedés „tökéletes a gazdasági növekedés szempontjából”, mivel környezetbarát és nem okoz torlódásokat, továbbá Szerbián keresztül biztosítható a leghatékonyabb összeköttetés Dél-Európa kikötői és Nyugat-Európa között.

„A Dél- és Nyugat-Európa közötti közlekedés és szállítás kulcsfontosságú jelentőségű, és biztosan erősíteni fogja mind a szerb, mind a magyar gazdaságot” – fogalmazott Szijjártó a Kína által megtámogatott „vertikális” vasúti projektről szólva.

„A határellenőrzés tekintetében arra törekszünk, hogy minimális legyen a megállás; azt szeretnénk, ha a vámellenőrzés menet közben történne, és hogy a Belgrád és Budapest közötti utazási időt körülbelül három órára csökkentsük. Hamarosan 25 eurós áron is lehet majd jegyet vásárolni” – mondta a magyar miniszter.

Nukleárisan is együttműködnek

Hozzátette, hogy az elektromosenergia-igény növekedése miatt a két ország a nukleáris együttműködés területére is kiterjesztette partnerségét. Kiemelte továbbá, hogy a két ország között egy új távvezeték is épül, amely 2030-tól megduplázza a jelenlegi kapacitásokat.

Az európai integrációval kapcsolatban rossz tréfának nevezte azt, hogy – szavai szerint – Brüsszel Szerbia előtt kívánja csatlakoztatni az Európai Unióhoz Ukrajnát, amelyet a világ legkorruptabb államának nevezett.

„Szerbia megerősítené az EU-t, hozzájárulna a fejlődéséhez és békét hozna, míg Ukrajna sérült gabonát, ukrán maffiát és háborút adna Európának” – mondta Szijjártó a belgrádi tanácskozást követően.

Mesarović tovább erősítené a kapcsolatokat

Adrijana Mesarović gazdasági miniszter is beszélt arról, hogy Szerbia és Magyarország együttműködése minden területen erősödik, és ehhez további lendületet ad a Belgrád–Budapest vasútvonal forgalmának beindítása.

„A Belgrád–Budapest vasútvonalon ma elindult teherszállítás gyorsabb árucsere-forgalmat és erősebb gazdasági együttműködést eredményez” – mondta Mesarović belgrádi újságíróknak a vegyes bizottsági ülést követően.

Bejelentette, hogy március 19-én Budapestre látogat, ahol bemutatja Szerbia lehetőségeit a magyar vállalatok számára az autóipar területén.

Hozzátette, hogy dolgoznak a szerb–magyar határátkelők tehermentesítésén is, többek között azzal, hogy a nem 24 órás átkelőhelyek meghosszabbított nyitvatartással működjenek.

Megköszönte Magyarország segítségét a szerb hivatásos autófuvarozók problémáinak megoldásában, akiknek a schengeni övezet országaiban korlátozott a tartózkodási idejük.

Négy dokumentumot is aláírtak

A vegyes bizottsági ülésen négy dokumentumot is aláírtak, beleértve az újabb „nukleáris megállapodást” is. Ez a magyar Kereskedelmi és Iparkamara Nyugat-balkáni Bizottsága, a Belgrádi Egyetem Vinča Nukleáris Tudományos Intézete, a Szerb Köztársaság Nemzeti Intézete és a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont között jött létre.

A szerződés az oktatás, képzés és tapasztalatcsere területére terjed ki, és bővíti a két ország közötti nukleáris együttműködésről szóló megállapodást.

Aláírták továbbá a Széchenyi-program szerbiai megvalósításáról szóló kamarai együttműködési megállapodást a Szerbiai Gazdasági Kamara, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Üzletemberek Konföderációja között.

Megkötötték a szerb és a magyar kormány közötti egyetértési megállapodást is, amely szakmai segítséget nyújt Szerbia Európai Unióhoz történő csatlakozási tárgyalásaihoz. A dokumentumot Nemanja Starović európai integrációs miniszter és Szijjártó Péter írta alá.

Az ülésszak folytatásaként Szerbia–Magyarország Üzleti Fórumot is tartottak. A fórumon 117 vállalat vesz részt – 70 szerb és 47 magyar –, az építőipar, az energetika, a fémipar, a szállítás és logisztika, a bankszektor, a telekommunikáció, az élelmiszeripar, a megújuló energiaforrások, a vízkezelés és a tanácsadás területéről.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap