Connect with us

Szerbia

Éjféltől a Janaf ismét szállít kőolajat a pancsovai finomítónak
Belgrád "esetleg szeretné növelni" a szerb részesedést a NIS-ben, elvégre az olajcég szerb földön van

Éjféltől újraindul a nyersolaj szállítása a JANAF vezetéken keresztül Szerbiába – erősítette meg a szerb energiaügyi miniszter a szerb állami televíziónak. Dubravka Đedović Handanović szerint a pancsovai finomító a hét második felében kezdheti meg a termelést, az első ott gyártott dízel pedig január végén jelenhet meg a piacon. A bejelentéssel egy időben Szerbia a NIS-ben való tulajdonrészének növeléséről is tárgyalásokat folytat, a szerbek eddig csak plusz öt százalékot akartak, de evés közben jön meg az étvágy

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A szerb energiaügyi miniszter arról is beszélt, hogy Szerbia szeretné növelni a részesedését a NIS-ben, elvégre a finomító szerb földön van, közben jön a kőolaj a Janafon
A szerb energiaügyi miniszter megerősítette a vučići elképzelést, miszerint Szerbia szeretné növelni a részesedését a NIS-ben (Forrás: Screenshot, RTS)
Cikk meghallgatása

A szerb energiaügyi miniszter megerősítette az ottani állami televíziónak, hogy a Janaf „megnyitja a csapokat”, és újra szállít kőolajat Szerbiának. Dubravka Đedović Handanović bejelentette, hogy órákon belül ismét elindul az olaj a pancsovai finomító felé a horvátországi Adria vezetéken keresztül.

Elmondása szerint kedden reggel érkezik meg az első olajszállítmány, miután az amerikai szankciók miatt Szerbia majdnem 100 napig nem kapott kőolajat, és ezért a pancsovai finomító a termelés leállítására kényszerült.



Szerbia növelné részesedését a NIS-ben

Đedović Handanović szerint a horvátok körülbelül 85 000 tonna nyersolajat szállítanak le ezen a héten. A miniszter közölte a pancsovai finomító várhatóan január 16‑án, vagy legkésőbb a hét vége előtt újraindul, és arra számítanak, hogy az első ott előállított dízelolaj január 26–án vagy 27‑én kerül a piacra.

Hozzátette, hogy az első 85 000 tonna után a következő héten további 35 000–45 000 tonna olaj várható.

A miniszter arról is beszélt, hogy a szerbek természetesen részt vesznek a tárgyalásokon, Szerbia ugyanis stratégiai partner, ez pedig „kritikus infrastruktúra”, amely Szerbiában, vagyis ahogy Đedović Handanović fogalmazott, az ő hazájukban van, és ezért abszolút fontos, hogy megvédjék a szerb érdekeket.

Éjféltől jön az olaj Horvátország felől

Éjféltől jön az olaj Horvátország felől

A miniszter azt is megemlítette, hogy „esetleg szeretnék növelni” a szerb részesedést a NIS-ben, és erről szintén tárgyalások folynak, mert „amíg nincs vége, addig nincs vége”. Đedović Handanović ezzel arra utalt, hogy az utolsó pillanatig fenntartják ezt az opciót.

A szerb tárcavezető nyilatkozata kicsit eltér attól, amit korábban a szerb elnök mondott, Aleksandar Vučić néhány nappal ezelőtt ugyanis még arról beszélt, hogy Szerbia nem vesz részt a tárgyalásokon, viszont már ő is megemlítette, hogy hazája nagyobb részesdést szeretne, Vučić a közel harminc százalékos szerb állami pakett öt százalékos növeléséről beszélt, de nem kizárt, hogy evés közben nő meg az étvágy.

Korábban már írtunk arról, hogy korábban az oroszok több átcsoportosítás is végrehajtottak a tulajdonosi struktúrában, de Szerbia egyetlen alkalommal sem jelentkezett be, pedig elővásárlási joga lett volna, most viszont, miután az orosz fél és Vlagyimir Putyin kikerül a képből, esélyt látnak egy újabb részvényhányad megszerzésére, nyilván a MOL kárára.

Szijjártó látogatását várja, nemcsak a kőolajról tárgyalna

Đedović Handanović elég gyakran találkozik Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel, és most is várja őt Belgrádban, még ezen a héten, szeretné vele ugyan is megbeszélni annak a szerződésnek a tartalmát, ami a szerb elnök kívánsága szerint aláírásra kerül a két ország között a NIS esetében, és más konkrét kérdéseket illetően.

A szerb tárcavezető ezeket azonban nem részletezte, csak annyit mondott, hogy folytatják a stratégiai tágyalásokat.

Vučić a MOL vezetőivel tárgyalt

A szerbiai állami televízió (RTS) értesülései szerint Aleksandar Vučić szerb államfő tárgyalt a magyar MOL legfelsőbb vezetésével a NIS kivásárlásáról.

A beszámolók szerint a tárgyaláson áttekintették az együttműködés minden aspektusát, különös tekintettel az amerikai OFAC‑szankciók okozta problémák gyors rendezésére, ebbe nyilván beletartozik a tulajdoni hányad növelése is.

Szerb részről azt szeretnék, hogy Szerbia és Magyarország között nemzetközi szerződés aláírására kerüljön sor, amit különösen fontosnak neveztek.

A további részleteket később hozzák nyilvánosságra – jelezte a hírcsatorna.

Az új OFAC‑licenc engedélyezi a NIS működését

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Eszközök Ellenőrzési Hivatala (Office of Foreign Assets Control, OFAC) 2025. december 31‑én kiadott külön engedélye lehetővé tette az NIS számára, hogy 2026. január 23‑ig újra folytassa működését.

Ez magában foglalja a finomító termelésének újboli elindítását, a nyersolaj importálását, valamint a biztonságos ellátáshoz és technikai karbantartáshoz szükséges tranzakciókat.

Korábban az OFAC olyan licencet adott a NIS‑nek, amely meghosszabbította az orosz tulajdonrész eladásáról szóló tárgyalások határidejét 2026. március 24‑ig, míg egy korábbi engedély szerint a tulajdonosi szerkezet módosítására 2026. február 13‑ig volt lehetőség, ezt tolták ki mintegy két hónappal.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap