Bulgária
Bulgária rögös úton az euróig
A bolgárok, akik előtt már húsz EU-tagállamban – valamint néhány Unión kívüli helyen, Koszovóban és Montenegróban – vezették be a közös európai pénzt, hasonlóan a többi ország polgáraihoz, attól tartanak, hogy a pénzcsere áremelkedéshez vezet, s ez súlyos nehézségeket okoz majd az Unió egyik legszegényebb országában
Az Európai Bizottság és a többi illetékes EU-s intézmény ugyan júniusban több menetben jóváhagyta Bulgária csatlakozását az euró-övezethez, ám a balkáni országban a felmérések szerint többen ellenzik a közös európai pénz 2026. január elsejei bevezetését, mint ahányan támogatják. Az ellenkampányba Moszkva is beszállt, amely hamis hírekkel riogatja az egykori „16. köztársaság” polgárait.
Öröm és bánat
„Az euro az EU erejének és egységének jelképe” – jelentette ki az euró bulgáriai bevezetésének jóváhagyását követően mondott beszédben Ursula von der Leyen, az Európa Bizottság elnöke, míg Philip Lane, az Európai Központi Bank végrehajtó testületének tagja gratulált a balkáni országnak, amely ezzel a lépéssel bebizonyította, képes a szükséges reformok végrehajtására.
Roszen Zseljakov miniszterelnök – bár híve az euró bevezetésének – már kevésbé lelkesedett, ő azt hangsúlyozta, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a pénzcsere – a leva leváltása – fennakadások nélkül, átláthatóan és kiszámíthatóan történjen meg, mert csak így lehet eloszlatni a polgárok politikai okokra kihasznált félelmeit.
Félelemből és főleg bizalmatlanságból pedig sok van. A bolgárok, akik előtt már húsz EU-tagállamban – valamint néhány Unión kívüli helyen, Koszovóban és Montenegróban – vezették be a közös európai pénzt, hasonlóan a többi ország polgáraihoz attól tartanak, hogy a pénzcsere áremelkedéshez vezet, s ez súlyos nehézségeket okoz majd az Unió egyik legszegényebb országában.

A húsz uniós tagország mellett kettő van, amely önhatalmúleg vezette be az eurót – Montenegró és Koszovó .- de ezek lakossága nem éri el a három milliót, továbbá négy miniállam: Andorrai, Monaco, Vatikán és San Marino
Mások attól félnek, hogy az eurózóna országai által közösen felvett hitelek visszafizetésében úgy kell majd részt vennie Szófiának, hogy az ország nem dönthet a kölcsönök felvételéről. Akadnak, akik ugyan támogatnák az eurót, ám úgy vélik, a döntés felesleges volt, már csak azért is, mert a levát már évek óta az euróhoz kötötték, így tulajdonképpen már részben az euró volt a bulgáriai fizetőeszköz.
A 2002-ben meghatározott árfolyam szerint 1,995 leva ér egy eurót, az ezredforduló után az európai pénz a német márkát váltotta, addig ugyanis ahhoz kötötték a bolgár fizetőeszközt. A közvélemény-kutatások szerint májusban a megkérdezettek 50 százaléka ellenezte a közös pénz forgalomba hozatalát, és csak a válaszolók 43 százaléka értett egyet a döntéssel.
Moszkva keze
A jogos félelmek mellett egyértelmű álhírek is keringtek és keringenek. Az oroszpárti tömörülések, illetve a moszkvai „suttogó propaganda” azt állítja, hogy mindenki elveszti levában lévő megtakarításait, ha azt nem konvertálja euróvá.
Egy másik álhír szerint pedig az eurót hamarosan „digitalizálják”, és a virtuális pénz célja az lesz, hogy a „háttérhatalom” megfigyelhesse a bolgárokat és megbüntesse azokat, akik túl önállóan cselekednének.
Bulgáriában sokan tiltakoztak az euró bevezetése ellen
A tiltakozás egyáltalán nem volt békés: a bolgár és orosz zászlókkal tüntető euro-ellenesek még az Unió szófiai képviseletét is megpróbálták lángba borítani. Bár az állítólagos veszélyek a valóságban nem léteznek, Bulgáriában az utóbbi években annyira megnőtt a pártok és az egész politikai rendszer iránti bizalmatlanság, hogy sokan felültek a hazugságoknak.
És persze az is igaz, hogy azok is ellenezték az euró befogadását, akik nem Európa, hanem Moszkva felé kormányoznák a balkáni országot.
Bulgáriában ugyanis még mindig sokan vannak, akik hisznek a pánszlávizmus ideológiájában, s elfogadják azt, hogy valamennyi kis szláv nemzetnek Oroszország és az orosz nép a fő védelmezője. Ez a hit a Szovjetunió idején is erős volt, ezért hívták a Moszkvának megfelelni akaró kommunista Bulgáriát a 16. köztársaságnak. (A Szovjetuniót hivatalosan 15 tagállam alkotta.)
Kötelező út
Miközben sokan ellenzik az euró bevezetését, már a bolgár EU-csatlakozási folyamat elején is tudni lehetett, a belépés egyik feltétele az, hogy el kell fogadni az eurót, ha arra Szófia megteremti a gazdasági körülményeket.
Az ország 2077 óta tagja az Uniónak, ám az euró bevezetését számos tényező akadályozta: előbb a 2010-es görögországi válság, majd a bolgár bankokat sújtó csődsorozat.

Bolgár eurós érmék
Szófia 2020-ban léphetett csak be az euró „előszobájaként” számontartott Európai árfolyam mechanizmusba (ERM II) ám ezt követően beindult az évekig tartó belpolitikai válság, amelynek eredményeként egymás követték az előrehozott választások, és egyik kormány sem rendelkezett stabil parlamenti többséggel.
2021 óta hét parlamenti választás rendeztek az országban, és csupán a legutóbbi után sikerült olyan kabinetet összeállítani, amelyet nem fenyeget állandóan bizalmatlansági indítvány vagy belső lázadás.
Mivel Szófia kötelezettséget vállalt a közös uniós pénz bevezetésére, az oroszpártinak tartott államfőnek, Rumen Radevnek sem sikerült kisiklatnia az ügyet. Pedig próbálkozott, az utolsó pillanatban bevetette, hogy népszavazáson kellene dönteni a kérdésben.
Az Alkotmánybíróság azonban úgy ítélte meg, a kérdésről nem lehet referendumot tartani – az állam ugyanis kötelezettséget vállalt a bevezetésre – majd a parlamenti képviselők is támogatásukról biztosították a csatlakozás utolsó lépéseit megtevő kormányt: a törvényhozásban tartózkodó 240 képviselő közül 170-en voksoltak igennel.
Bár még az Európai Parlament igenjére is szükség van, elemzők szerint a július 7-ei voksolás csak formaság, az unió végleg elkötelezte magát a bulgáriai euró bevezetése mellett.

