Bulgária
A dinamikus duó: Milanović és Radev
A bolgár elnök arról is beszélt, hogy Szófia három éve vár arra, hogy Szkopje „egyetlen feltételt fogadjon el”, ez pedig a bolgár kisebbség felvétele Észak-Macedónia alkotmányába
Hétfőn kétnapos hivatalos látogatásra Zágrábba érkezett Rumen Radev bolgár köztársasági elnök. A házigazdával, Zoran Milanović horvát köztársasági elnökkel szívélyes eszmecserét folytatott, majd kiálltak a sajtómunkások elé.
„Arcátlan sértés” Ukrajna dicsőítése
Milanović nem fogta vissza magát és mindjárt az elején kijelentette, hogy szerinte arcátlan sértés olyan országokkal szemben, mint Montenegró és Észak-Macedónia, ha azt mondják, hogy Ukrajna áll a legközelebb az EU-tagsághoz. Egyúttal azt is hozzáfűzte, hogy a Szófia és Szkopje közötti vita a két állam belügye.
– Számomra egyre világosabb, hogy bizonyos európai struktúrák cinizmusa és durva önkénye megállíthatatlan. Úgy tűnik, hogy ezek az emberek Ukrajna megszállottjai, és mintha ez lenne a módja annak, hogy hatalmon maradjanak. Ukrajna háborúban álló ország, amelynek nincs világosan meghatározott területe, és amely nem képes finanszírozni magát – mondta a horvát köztársasági elnök.
Ugyanakkor azt is hozzáfűzte, hogy ha valaki azt mondja, hogy Ukrajna közelebb van az EU-tagsághoz, mint Montenegró vagy Macedónia, az arcátlan sértés ezekre az országokra nézve.
Radev ezt megerősítette, mondván, hogy „nem lenne jó jelzés a nyugat-balkáni országok számára, ha Ukrajna a geopolitikai körülmények miatt elsőbbséget élvezne, anélkül, hogy teljesítené a tagsághoz szükséges „kritériumokat és reformokat”.
Radev ugyanezt gondolja Észak-Macedóniáról is, és tagadja, hogy Szófia megakadályozná Szkopje belépését a blokkba. (Emlékeztetőül, először Észak-Macedónia Görögországgal vitatkozott az ország elnevezése kapcsán, most pedig Bulgária gördít akadályt elé.)
– Bulgária nem akadályozza Észak-Macedóniát az EU-tagság felé vezető úton. Szkopje saját magát blokkolja, mert nem hajlandó megfelelni a koppenhágai tagsági kritériumoknak, különösen a diszkriminációval és az emberi jogokkal kapcsolatosaknak – mondta Radev.
A bolgár elnök arról is beszélt, hogy Szófia három éve vár arra, hogy Szkopje „egyetlen feltételt fogadjon el”, ez pedig a bolgár kisebbség felvétele Észak-Macedónia alkotmányába.
Radev azt mondta, hogy országa „jóhiszeműen” közeledik szomszédjához. – Nincsenek további feltételeink, kivéve azokat, amelyekben megállapodtunk. Azt akarjuk, hogy teljesüljön, amiben megállapodtunk – mondta Zágrábban a bolgár légierő most 62 éves volt tábornoka, aki 2017 óta viseli a bolgár köztársasági elnöki címet.
Még egy kicsit a bővítésről
Az EU-bővítéssel kapcsolatban Milanović elmondta, hogy Horvátországnak „mindenkinél több kritériumnak kellett megfelelnie” a tagság felé vezető úton, és emiatt nincs sem keserűség, sem harag.
Viszont úgy véli, hogy a „valóság” az, hogy egyes nyugat-balkáni országok potenciálisan „kevésbé felkészülten fognak belépni a blokkba, mint Horvátország”. Szerinte ez nem vonatkozik Ukrajnára, mert ezt az országot elsősorban a túlélésben kell segíteni.

A bolgár elnök találkozott a horvát miniszterelnökkel is (Forrás: Facebook, Rumen Radev)
– Nem azért mondom ezt, hogy bárkit is megbántsak. Inkább reálisan próbálunk beszélni – mondta Milanović. A horvát köztársasági elnök szerint, Ukrajna attól függetlenül csatlakozik az EU-hoz, hogy ő személy szerint, vagy éppen Andrej Plenković miniszterelnök mit gondol ezzel kapcsolatban. És ez annak ellenére megtörténik majd, hogy az országot előbb az oroszok, majd Európa is feldarabolta.
Aqaba folyamat, egyebek
Áprilisában a horvát elnök Radev meghívására részt vett az „Aqaba folyamat” szófiai csúcstalálkozóján, amelyen az idei tárgyalások középpontjában a délkelet-európai biztonság állt.
Ez a nemzetközi fórum 2015-ben jött létre II. Abdullah Jordánia királya kezdeményezésére, a terrorizmus, a radikalizálódás és az erőszakos szélsőségességek által jelentett veszélyekkel szembeni nemzetközi és a regionális együttműködés megerősítése érdekében.
Ez a téma a látogatás napirendjén is szerepelt. – Bulgária és Horvátország a biztonság és a stabilitás fontos tényezőjévé vált Délkelet-Európában – mondta Radev Zágrábban.
Bulgária a jövő év első napján az eurózóna új tagjává válik, és polgárai aggódnak amiatt, hogy lesz-e jelentős áremelkedés. Radev elmondta, hogy Bulgária tanulmányozni kívánja Horvátország tapasztalatait, amely 2023-tól tagja az euróövezetnek, hogy ellensúlyozza a polgárokrat gérő negatív következményeket.
Radev Zágrábban találkozott Andrej Plenković miniszterelnökkel és Gordan Jandroković horvát parlamenti elnökkel, valamint koszorút helyezett el a haza emlékművénél, és megbeszélést folytatott a horvátországi bolgár nemzeti kisebbség képviselőivel is.
Hivatalos látogatásának második napján a bolgár elnök koszorút helyez el Vukováron a bolgár katonai temetőben, a II. Világháborúban elesett bolgár katonák emlékművénél, és koszorúzással tiszteleg a vukovári áldozatok előtt az Emléktemetőben, a honvédő háború áldozatainak emlékműve előtt.

