Connect with us

Szerbia

Törvényjavaslat a külföldi ügynökök nyilvántartására Szerbiában

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerbek meg akarják szüntetni a civil szervezetek és a média egy részének külföldi, értsd nyugati finanszírozását, ami egyelőre nem megy zökkenőmentesen, de elég elszántnak tűnnek, az ötlet ugyanis hol itt, hol ott jön elő

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Aleksandar Vulin, a Szocialisták Mozgalmának egyik alapítója. A pártot 2008-ban alapult, de csak 2012 óta vesz részt a választásokon a Szerb Haladó Párt ernyője alatt
Aleksandar Vulin, a Szocialisták Mozgalmának egyik alapítója. A párt 2008-ban alapult, de csak 2012 óta vesz részt a választásokon a Szerb Haladó Párt ernyője alatt (Forrás: Szocialisták Mozgalma)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Aleksandar Vulin Szocialista Mozgalma, a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) koalíciós partnere, törvényjavaslatot nyújtott be a Szerbiai Képviselőházban a külföldi befolyással élő ügynökök regisztrációjára – számolt be a lépésről a belgrádi Danas napilap. A Szocialista Mozgalomhoz tartozó Bojan Torbica és Đorđe Komlenski által benyújtott törvényjavaslat szerint a „külföldi befolyás ügynökei” közé tartoznak mindazok az egyesületek és nonprofit szervezetek, amelyek tevékenységüket túlnyomórészt külföldi finanszírozásból vagy más országok, nemzetközi szervezetek, illetve külföldi magánszemélyek támogatásával végzik.

A javaslat tartalma

A javaslat szerint a „túlnyomórészt külföldi finanszírozás” azt jelenti, hogy az adott szervezet az elmúlt egy évben bevételeinek több mint felét külföldi forrásból kapta.


Az ilyen szervezetek politikai tevékenységet is folytathatnak, ami alatt a javaslat benyújtói olyan cselekményeket értenek, amelyek „veszélyeztetik a demokráciát, sértik Szerbia integritását, vagy megsértik az alkotmányban garantált szabadságjogokat”.

Ide tartozik továbbá a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet szítása is.

A törvényjavaslat értelmében minden ilyen szervezetnek kötelező feltüntetnie a kiadványain és a médiában megjelenő anyagain, hogy azok a Külföldi Befolyás Ügynökeinek Nyilvántartásában szereplő szervezetek támogatásával jöttek létre. A nyilvántartást a szerb igazságügyi minisztérium vezeti.

Ha egy szervezet nem regisztrálja magát a nyilvántartásban, a minisztérium az illetékes bíróságnál kérheti a szervezet működésének betiltását, valamint büntetőeljárást kezdeményezhet a felelős személyek ellen.

Büntetések és szankciók

A törvényjavaslat pénzbírságokat is kilátásba helyez.

Egy nonprofit szervezet 100 000 és 2 000 000 dinár (350 ezer és 7 millió) közötti bírsággal sújtható, míg a felelős személyek 5 000 és 200 000 dinár (17,5 ezer és 700 ezer forint) közötti pénzbírságot kaphatnak, ha:

  • elmulasztják a regisztrációt,
  • pontatlan adatokat adnak meg,
  • nem tesznek eleget a nyilvántartásban szereplő adatok frissítésének,
  • vagy elmulasztják a pénzügyi beszámolók benyújtását.

Torbica: Átláthatóságot a civil szférában

Bojan Torbica szerint a törvény célja a civil szektor tevékenységének nagyobb átláthatósága.

– Elképesztő, hogy vannak olyan szervezetek Szerbiában, amelyek nyíltan az állam és a nemzeti érdekek ellen dolgoznak

– mondta Torbica, aki hozzátette, hogy „Szerbiát ellepték a különféle hivatásos aktivisták, akik hatalmas külföldi finanszírozás mellett bármiért harcolnak, csak éppen a saját országuk és polgáraik érdekeiért nem.”

Torbica szerint a civil szektor finanszírozását átfogóan kell szabályozni, hogy megakadályozzák a pénzeszközök átláthatatlan mozgatását a szervezetek között, ami ellehetetleníti a források nyomon követését.

A törvényjavaslat hasonlóságot mutat a 2012-ben Oroszországban elfogadott törvénnyel, amely a külföldi ügynökök tevékenységének korlátozására irányult, és amelyet az orosz vezetés kritikus hangok elhallgattatására használt.

Hasonló javaslatot akart bevezetni idén a boszniai Szerb Köztársaság is, ám az Európai Unió és az Egyesült Államok kritikái miatt végül elálltak a törvény elfogadásától.

A kritikusok szerint a mostani szerbiai törvényjavaslatot a szerb vezetés a civil szféra korlátozására és a politikai ellenfelek elleni fellépésre használhatja, miközben a támogatók a nemzeti érdekek védelmét és az átláthatóságot hangsúlyozzák.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap