Szerbia
Az ifjú Šešelj szerint Szerbiának a BRICS-ben a helye

Vojislav Šešelj szerb csetnikvajda fia, Aleksandar Šešelj, aki apjával együtt családi vállalkozásként működteti a Szerb Radikális Pártot, kijelentette, hogy Szerbiának a BRICS-ben a helye. Az ötlet nem teljesen új, bár az ezzel kapcsolatban korábban nyilatkozó Aleksandar Vučić szerb elnök azt mondta, hogy ő kitart az európai úton. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a BRICS-hez való csatlakozás tíz-húsz év múlva akár aktuális is lehet, mert nyilvánvalóan sok ország akar szabadulni a nyugati dominanciától.
Szerbiát a BRICS-be!
Aleksandar Šešelj, a Szerb Radikális Párt alelnöke és parlamenti képviselőjelöltje kijelentette, hogy a párt kiáll Szerbia BRICS-tagsága mellett, hogy az ország a keleti-déli gazdasági társulás által hozzáférjen a világpiacokhoz.
A Szerb Radikális Párt az előző választásokhoz hasonlóan most is az orosz opcióval kampányol, az idős Šešelj ismét Szent György-szalaggal kezdte járni a szerbiai kormánybarát tévéstúdiókat, de a fia sem nagyon marad el az apja mögött, a Szent György-szalag lejáratásában semmiképpen sem.
Az ifjú Šešelj is Oroszország felé orientálódik, szerinte a BRICS-hez való csatlakozás nagy esély Szerbia számára.
– Szerbiának a hazai gazdaságba kell befektetnie ahelyett, hogy több száz millió eurót ad a külföldieknek, a külföldi cégeknek, a szubvenciókkal inkább a saját embereinket kellene támogatni
– mondta az apja nyomdokaiba lépő fiatal Šešelj, aki szerint azért kell előnyös helyzetet teremteni a hazai üzletemberek számára, hogy versenyképesek legyenek, és ezáltal folyamatos gazdasági fejlődést érjenek el, ami biztosítja a jövőt Szerbia számára.

Mindig visszatérünk az első szerelmünkhöz. Aleksandar Vučić bejelentette, hogy pártja a Šešelj-féle radikálisokkal koalícióban indul az önkormányzati választáson. Az 1990-es években a jelenlegi elnök a szélsőjobboldal vezérének slapaja volt (Forrás: X-platform, Courrier des Balkans)
Merre menjen Szerbia?
Sokadik tévészereplése alkalmával a szerb elnök június közepén úgy fogalmazott, hogy Szerbiának a jövőben döntenie kell az Európai Unió és a BRICS között.
– Ami a BRICS-t és az EU-t illeti, ez a jövő kérdése, amivel valószínűleg szembe kell néznie az országnak
– jelentette ki az említett interjúban Vučić, de hozzátette, hogy Szerbia mindaddig az európai utat követi, amíg ő az ország elnöke.
Vučić szerint a BRICS-hez való csatlakozás azért merülhet fel, mert nyilvánvalóan sok ország szabadulni akar a nyugati dominanciától.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő erre úgy reagált, hogy a Kreml elégedett azzal az érdeklődéssel, amit egyes országok mutatnak a BRICS iránt.
Szerbiában a szélsőjobb és a szélsőbal támogatja leginkább az oroszbarát politikát és ezáltal a BRICS-hez való csatlakozást.
A szerb elnök azért lebegteti a kérdést, mert az Európai Unió minden tekintetben Szerbia legfontosabb gazdasági partnere, és mert a Szerbiában gyártott áruk kétharmada az EU-ban talál vevőre.
A sok szám közül érdemes kiemelni, hogy a Szerbiában megtelepedő legnagyobb külföldi befektetők közül 610 érkezik az Európai Unióból, és az sem mellékes, hogy az utóbbi egy évben 716 szerbiai cég kapott uniós pénzügyi támogatást.
Mini közvélemény-kutatás
Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.

-
Macedónia3 nap telt el azóta
Lavrov részt vehet az EBESZ szkopjei ülésén, Bulgária megnyitotta előtte a légterét
-
Magyarország3 nap telt el azóta
Megy a vonat, megy a vonat Szeged városába, de már az első késett
-
Magyarország6 nap telt el azóta
A boszniai védelmi miniszter nem akart magyart az EUFOR élére, viszont idegen erőket rejteget Boszniában
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Két szabadkai lakost tartóztattak le, mert lányokat biztosítottak a migránsok számára