Connect with us

Szerbia

A parlament feloszlatását és a választások kiírását kérte a szerb kormány az államfőtől

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

választás
A választásokat követően minden világos lesz, a képen a szerbiai képviselőház épülete (Fotó: BALK)

Kattints ide a cikk meghallgatásához

Elindult a választási folyamat, mint egy igazi demokráciában, a szerb kormány ugyanis azt kérte Aleksandar Vučić államfőtől, hogy oszlassa fel a parlamentet, és írja ki az előrehozott választásokat Szerbiában. A belgrádi kabinet ezt azzal indokolta, hogy az új választások megtartása a demokrácia magasabb fokát biztosítaná, miután szeptember 11-én az ellenzéki pártok egy része az előrehozott választásokért szállt síkra. Kormányoldalon szeretik hangsúlyozni, hogy a választásokra ellenzéki kérésre kerül sor, ami már önmagában is a kormányzat demokratikus habitusára utal.

Választásoktól izmosodik a demokrácia

A szerb kormány a demokrácia izmosodását várja az előrehozott választásoktól, mert a kabinet szerint az újabb össznépi szavazás csökkentené a feszültséget az ellentétes nézeteket hangoztató társadalmi csoportok között, egyúttal megszüntetné a kizárólagosságot és felszámolná a gyűlöletbeszédet, valamint megerősítené a szabad véleménynyilvánítás jogát bizonyos politikai, gazdasági és egyéb kérdésekben, beleértve az európai értékek további térhódítását is.

Vagyis december 17-én – miután az előrejelzések szerint akkor várhatók a választások – minden megoldódik, akkora lesz az összeborulás, hogy annak csodájára járnak a világ minden szegletéből, legalábbis valami ilyesmit lehet kiolvasni a szerb kormány tekervényes megfogalmazásából.

A parlament feloszlatására vonatkozó előterjesztésben egyebek között az is szerepel, hogy az utóbbi időben a lakosság egy része újabb, rendkívüli parlamenti választások kiírását kérte, és szeptember 11-én a képviselők egy része ilyen értelmű kérésének adott hangot az Országgyűlésben.

A Belgrádban kiadott közlemény arról nem számolt be, hogy az ellenzék akkortájt vuvuzelákkal obstruálta a parlamenti munkát, de legalább nem rongálta meg a berendezést, mint horvát kollégáik a minap. Csak egyetlen szerb képviselő mászott fel az egyik padra, hogy szemlét hajtson végre a seregek felett.

A kormány annak az elemzésébe se ment bele, hogy hány válogatott sértés és bicskanyitogató megjegyzés hangzott el az utóbbi egy évben a haladópárti házelnök szájából az ellenzék irányába, merthogy a kabinet abban bízik, hogy helyreáll a rend, és Szerbia példát mutat a világnak a demokrácia nevet viselő tananyag elsajátításával.

A szerb kormány abban is bízik, hogy a választási folyamat végrehajtása, mint a demokratikus társadalom egyik alapfeltétele, jó alkalom lesz „az érvek politikai erejének, valamint minden politikai tényező múltbeli teljesítményének és jövőbeli terveinek értékelésére, aminek alapján a polgárok számára lehetővé válik, hogy szabadon kifejezhessék akaratukat azzal kapcsolatban, hogy Szerbiának vajon milyen irányba kellene a továbbiakban haladnia.

választás

A szerbiai “demokratikus ellenzék” tagjai szelfiznek a szerbiai parlament bejárata előtt, miután választási szövetséget kötöttek (Forrás: X-platform, Marinika Tepić )

Máris megkezdődött a trükközés

Miután az önkormányzatok feloszlatása a kormány hatáskörébe tartozik, így a belgrádi kabinet szélnek eresztette a belgrádi közgyűlés és további 64 szerbiai önkormányzat képviselőit, helyükre a parlamenti választásokkal együtt újakat ültetnek.

A hatvannégy vármegye, illetve pontosabban szólva a hatvannégy település polgármesterei már korábban lemondtak, hogy lehetővé tegyék a hatalmuk átmentését, és ezzel a mandátumuk meghosszabbítását, miután szinte csak olyan községekről van szó – mindenkit megkímélünk a nevek felsorolásától – ahol a haladók biztos többséggel rendelkeznek.

Tehát máris megkezdődött a trükközés, amihez hozzátartoznak a lakhelyváltások is, sokan jelentkeznek be ugyanis azokon a településeken, ahol választások lesznek, az átjelentkezők pedig olyan településekről érkeznek, ahol most nem kell szavazni, milyen jó is, hogy nem egyszerre tartják meg mindenhol az önkormányzati választásokat.

Az interneten most éppen olyan hírek terjednek, hogy a kormányerők előzetes nyilatkozatokat, vagyis valamiféle hűségesküt kérnek a választópolgároktól azzal kapcsolatban, hogy teljes támogatásukról biztosítják azt a választási listát, amelyet Aleksandar Vučić nem igazi államfőhöz méltóan, hanem inkább pártelnöki babérokra törekedve vezet.

választás

Az interneten terjedő inkriminált dokumentum (Forrás: X-platform)

A dokumentum hitelességét lehetetlen ellenőrizni, de ez lost-lost változat, mert az is baj, ha a kormányzat ilyen eszközöket használ a választások megnyerése érdekében, de az is baj, hogy ha a dokumentum hamisítvány, és egyetlen célja a kormányzat lejáratása az ellenzék részéről.

A legnagyobb baj azonban az, hogy a dokumentumon az aláíró neve mellett azt is fel kell tüntetni, hogy az érintett melyik intézménynél dolgozik, ami akár nyílt fenyegetésnek is tekinthető a szerbiai választók irányába.

Ezek után aligha indokolt a kormány derűlátása, hogy a választásokat követően tovább izmosodik a satnya kis szerbiai demokrácia, és az nyer, aki igazi jövőképet kínál fel, ami által megszakadnak a hosszú múltra visszanyúló hagyományok, és most semmiféle médiafölény, trükközés, átverés és csalás nem lesz.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.

56
December 17-én előrehozott választásokat tartanak Szerbiában

Mit vársz a választásoktól?

QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el, amely július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtásról való elmélkedés és megemlékezés nemzetközi napjává nyilvánította, Potocariban már ácsolják a szégyenfát Az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el, amely július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtásról való elmélkedés és megemlékezés nemzetközi napjává nyilvánította, Potocariban már ácsolják a szégyenfát
Bosznia2 nap telt el azóta

Potočariban ácsolják a szégyenfát, Magyarország neve is felkerül rá, tiltakozó jegyzék is érkezhet

A balkáni népek és a magyarok között sok közös vonás van. Ezek egyike, hogy nehezen felejtenek. Annak bebiztosítása érdekében, hogy...

Elmedin Konaković és Várhelyi Olivér közös nyilatkozatot tett miszerint Magyarország nem támogatja a srebrenicai határozatot az ENSZ Közgyűlésében. Elmedin Konaković és Várhelyi Olivér közös nyilatkozatot tett miszerint Magyarország nem támogatja a srebrenicai határozatot az ENSZ Közgyűlésében.
Bosznia7 nap telt el azóta

Várhelyi Olivér és Elmedin Konaković visszavonulót fújt, közös nyilatkozatot tettek közre Srebrenicáról

Közösen megállapították, hogy Várhelyi Olivér korábbi nyilatkozatai teljes tisztelettel adóznak az áldozatok iránt, és semmiképpen sem kérdőjelezték meg az 1995-ös...

Tíz perc múlva tizenegy: Barátok már nem lesznek, Elmedin Dino Konakovic és a Magyarországot képvislő Várhelyi Olivér Tíz perc múlva tizenegy: Barátok már nem lesznek, Elmedin Dino Konakovic és a Magyarországot képvislő Várhelyi Olivér
Bosznia1 hét telt el azóta

A boszniai külügyminiszter nekiment Várhelyinek, és felmondott egy Magyarországgal kötött szerződést

A boszniai külügyminiszter felmondta a március 6-i Szijjártó-látogatás során bejelentett EU-integráció támogatását célzó bilaterális megállapodást. Az egyezmény lényegében 50 boszniai...

A szerb elnök a kevés Fico a kevés szabad és szabadságszerető európai vezető közé tartozik, ezért Orbánnal együtt napokon belül meglátogatják A szerb elnök a kevés Fico a kevés szabad és szabadságszerető európai vezető közé tartozik, ezért Orbánnal együtt napokon belül meglátogatják
Magyarország2 hét telt el azóta

Vučić és Orbán a következő napokban meglátogatja a megsebesült szlovák miniszterelnököt

Az eléggé pongyolán fogalmazó belgrádi kormánypárti lap azt nem tisztázta, hogy Vučić és Orbán közösen keresi-e fel Robert Ficót, de...

Szijjártó szerint Magyarország mindent meg kíván tenni azért, hogy hozzájáruljon a nyugat-balkáni és európai stabilitáshoz és békéhez, Dodik szerint Magyarország annyira pártatlan, hogy akár irányíthatná is a Balkánnal kapcsolatos uniós folyamatokat Szijjártó szerint Magyarország mindent meg kíván tenni azért, hogy hozzájáruljon a nyugat-balkáni és európai stabilitáshoz és békéhez, Dodik szerint Magyarország annyira pártatlan, hogy akár irányíthatná is a Balkánnal kapcsolatos uniós folyamatokat
Magyarország2 hét telt el azóta

Dodik szerint Magyarország akár vezethetné is a Balkánnal kapcsolatos uniós folyamatokat

Szijjártó szerint a nemzetközi politikai szereplőknek be kellene fejezniük a feszültségkeltést Bosznia-Hercegovinában, valamint a szankciókkal való fenyegetődzést, akárcsak az erőszakos...

Szlovákia

Európai Unió

Oroszország

Kína

Öt nap legjava