Connect with us

Szerbia

Így várják Vučićot Szabadkán, amely bevállalta, hogy díszpolgárának fogadja az elnököt

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Szabadka díszpolgár
Söprögetnek a Szabadka központjában lévő parkban (Forrás: Nikola Tumbas, SuboticaInfo)
play icon A cikk meghallgatása

A nagy hajrában még a térköveket is újrarakták, átfestették a zebrákat és az útburkolati jeleket, összegereblyézték a leveleket, levágták a füvet csütörtökön Szabadkán a fontosabb utcákban és a Palics felé vezető kerülőúton. Ebből arra lehet következtetni, hogy fontos vendéget várnak Szabadkára, a város napjának számító szeptember elsején ugyanis átadják díszpolgári kitüntetést Aleksandar Vučić szerb államfőnek, amit legalább egy helyi, és egy-két országos csatorna televízió biztosan élőben közvetít.

Szabadka díszpolgár

Kicicomázták Szabadka központját

A zászlókat – Szabadka városét és a szerb nemzeti színű lobogót – már néhány nappal ezelőtt kitették a forgalmasabb utcákon és a Palicsra vezető főút mentén, a nagyobb készülődés viszont csak csütörtökön volt igazán látványos és feltűnő.

A Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat, amely a város köztereinek rendezéséért felel, kitett magáért. Dolgoztak, mint az angyalok, nyilvánvalóan látástól vakulásig, hogy minden virágszál és fűszál haptákban álljon, ne legyen szemét az utak szélén, amikor az államfő pénteken déltájt tiszteletét teszi a városban.

A szabadkai portálok fotóiból látszik, hogy nemcsak a lehulló leveleket porszívózták össze, hanem még a térköveket is újrarakták a városháza előtt.

terkovaek

Gyorsan újrarakták a térköveket a városháza előtt (Forrás: Nikola Tumbas, SuboticaInfo)

Nem csoda, hogy az utolsó pillanatban estek neki a város csinosításának, mert sokáig még azt sem lehetett tudni, hogy Szerbia első embere tiszteletét teszi-e az észak-bácskai városban, a sajtó is az utolsó pillanatban kapta meg az információkat a látogatásról.

Azért mi a BALK-nál némileg kételkedtünk abban, hogy a szerb elnök elszalaszt egy ilyen pompás alkalmat, hogy élőben dicsértetheti agyon magát az ország szeme láttára.

Az államfő kabinetje ennek ellenére csak csütörtökön délután, nem sokkal három óra után küldte meg a programot, és ezt követően derült csak ki, hogy az eddig megszokott protokolltól eltér majd az idei városnapi ünnepség első néhány órája.

A kilencórás kezdés helyett 11.30-kor “kezdi ráébreszteni” a fúvószenekar a város lakosságát arra, hogy mi vár rájuk, s a program még mindig nem biztos, a zászlófelvonást ugyanis, a program szerint „várhatóan” délben kezdik, a díszülés pedig 12.30-kor startol el.

Az sem lesz minden bizonnyal túl hosszú, hiszen az államfőnek 14 órakor már Palicson van jelenése. De erről még később szólunk.

Vakut ne használjanak!

Ami a városi képviselő-testület ünnepi ülését illeti, nem sokkal 15 óra után csütörtökön érkezett a sajtóhoz egy részletes leírat a sajtó „munkájára vonatkozóan”. Ebből kiderül, hogy hol lehet majd állni, honnan lehet fotókat készíteni, s egyben kérik a fotósokat, hogy „minél kevesebb felvételt készítsenek vakuval”.

A lényeg – szerintünk, azonban csak ezután következik. Az eligazításból kiderül ugyanis, hogy Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke csak szerb nyelven tartja meg beszédét. Annak szövegét nyomtatott formában szerbül és magyarul a beszéd megtartását követően azonnal kiosztják a díszterem előcsarnokában tolongó “szerb és magyar újságíróseregeknek”

Az utasítás szerint médianyilatkozatok nem lesznek sem a díszülés előtt, sem azt követően, ezért kérték a tévéstábokat, hogy vegyék a szószékről elhangzó felszólalásokat, és azokból készítsék el az anyagaikat, amivel megelőzik, hogy az ellenzéki újságírók kérdéseikkel esetleg belepiszkítsanak a “nagy napba”.

El sem tudjuk képzelni, hogyan néznek majd ki a vajdasági magyar rádiós-, illetve televíziós szerkesztőségek tudósításai, illetve el tudjuk: a Vajdasági RTV majd szinkronizálja Pásztor Bálint VMSZ-es “second hand” beszédét, a Pannon RTV pedig minden bizonnyal feliratozza.

Drága kicsike Aquaparkocska

Az államfő az ünnepi ülés és a megtisztelő cím átvétele után már mint Szabadka város díszpolgára Palics felé veszi az irányt, ahol a program szerint megnézi a „megépült aqua-parkot”.

A megnyitót augusztus végére, szeptember elejére ígérte Pásztor István, a VMSZ elnöke, a mellékelt videóból azonban jól látszik, hogy még van munka bőven, de ne legyünk ünneprontók, ami drága, az szép is.

A képek alapján nem úgy tűnik, mintha a komplexum üzemképes lenne, de pénteken koradélután minden kiderül.

A szabadkaiak nem tudják komolyan venni ezt a beruházást.

A közösségi oldalakon úgy vélekednek, hogy nem lenne szabad aquaparknak nevezni a létesítményt, mert ez sértés az igazi “vizes helyek” számára. Ezt inkább csak aquaparkocskának kellene nevezni.

A Palicsi tó “állapotjáról” most nem szeretnénk beszélni, mert az végképp ünneprontás lenne.

Állítólag buszok nem lesznek

Úgy tűnik, hogy valóban az utolsó pillanatig bizonytalan lehetett, hogy az ország elnöke a város napján személyesen veszi át a díszpolgári címet, amire egyébként párttársa, Szabadka polgármestere, a “migránsvadász” Stevan Bakić terjesztette fel.

A haladók szabadkai szervezete is csak csütörtökön délután kapta össze magát, és beszélte meg a mai teendőket. A BALK forrása szerint nem lesz szervezett utaztatás, nem hozzák buszokkal a „tapsolókat”, csak a Szerbiai Haladó Párt szabadkai képviselői lesznek jelen, elvégre „munkanap van”, Szerbia pedig egy dolgos ország.

A forrás hozzátette, az persze előfordulhat, hogy eljönnek a nyugdíjasok, és mások is, akik akkortájt épp nem dolgoznak.

Tehát már csak néhány óra, és Aleksandar Vučić Szabadka díszpolgári címét is magáénak tudhatja.

Vajon elfér-e még a polcon, ez a kérdés, hiszen az első ilyen elismerést a távoli 2013-ban kapta, a legtöbbet pedig 2021-ben (egy év alatt összesen hetet). Hazájában eddig 13 településen adományoztak neki ilyen elismerést – Vajdaságban Szabadkát érte először az a “megtiszteltetés”, hogy “diszpolgárrá üsse” a szerb elnököt. Szerbia mellett Bosznia-Hercegovinában, azaz Dodikföldön is szeretik kitüntetni.

A BALK Hírlevele


Meteorológia

B.A. Balkanac

Balkanac
Szeles Mónika a pályán Szeles Mónika a pályán
B A Balkanac4 nap telt el azóta

Sport, zene, derű: Szeles Mónika 50 (Balk.open)

TartalomjegyzékKicicomázták Szabadka központjátVakut ne használjanak!Drága kicsike AquaparkocskaÁllítólag buszok nem lesznek A cikk meghallgatása Emlékeimben úgy él, hogy egy parkolóban, még...

380224118 707885967920674 7168397514059230108 n 072507 380224118 707885967920674 7168397514059230108 n 072507
B A Balkanac2 hét telt el azóta

SZERB CSERNOBIL: Szigorúan ellenőrzött vonatok és a képlet őrei

TartalomjegyzékKicicomázták Szabadka központjátVakut ne használjanak!Drága kicsike AquaparkocskaÁllítólag buszok nem lesznek A cikk meghallgatása 2010. nov. 20-án délelőtt egy érdekes vasúti...

Csontváry Kosztka Tivadar: Titokzatos sziget Csontváry Kosztka Tivadar: Titokzatos sziget
B A Balkanac3 hét telt el azóta

Szobi, Dibi, Modi, Csonti + Titokzatos szigetek (keményvalutában)

TartalomjegyzékKicicomázták Szabadka központjátVakut ne használjanak!Drága kicsike AquaparkocskaÁllítólag buszok nem lesznek A cikk meghallgatása „Ilyet én is tudok” című könyvében ír...

BALK BALK
B A Balkanac3 hét telt el azóta

BALK.High.Art: Öt férfi és egy nő – a Duna parknál

TartalomjegyzékKicicomázták Szabadka központjátVakut ne használjanak!Drága kicsike AquaparkocskaÁllítólag buszok nem lesznek A cikk meghallgatása Talpalatnyi Párizs a pesti dzsuvában – ezzel...

eladó Koszovó ház albán eladó Koszovó ház albán
B A Balkanac1 hónap telt el azóta

Egy eladó ház és öt nő (Szabó Imre fotói)

TartalomjegyzékKicicomázták Szabadka központjátVakut ne használjanak!Drága kicsike AquaparkocskaÁllítólag buszok nem lesznek A cikk meghallgatása Többek közt a szerb N1 hozta minap...

IN ENGLISH

Szlovákiai kissebségi kérdések / National minorities issue in Slovakia Szlovákiai kissebségi kérdések / National minorities issue in Slovakia
English3 hét telt el azóta

No Resolution for the Legal Status of National Minorities in Slovakia

TartalomjegyzékKicicomázták Szabadka központjátVakut ne használjanak!Drága kicsike AquaparkocskaÁllítólag buszok nem lesznek A cikk meghallgatása Commitment was made, the draft law is...

katonai támogatás Iran offers military support to Bosnia katonai támogatás Iran offers military support to Bosnia
English3 hét telt el azóta

Iran Offers Military Support to Bosniaks If Needed

TartalomjegyzékKicicomázták Szabadka központjátVakut ne használjanak!Drága kicsike AquaparkocskaÁllítólag buszok nem lesznek A cikk meghallgatása The Iranian Ambassador to Sarajevo gave a...

fényes jövő Leskovac Tanjug Bright future for Serbia fényes jövő Leskovac Tanjug Bright future for Serbia
English1 hónap telt el azóta

Promised and Scared: Vučić Promised a Bright Future for Serbia, Then Envisioned a World War

TartalomjegyzékKicicomázták Szabadka központjátVakut ne használjanak!Drága kicsike AquaparkocskaÁllítólag buszok nem lesznek A cikk meghallgatása Serbia is anticipating a bright future, at...

fegyver / Arm yourselves! fegyver / Arm yourselves!
English2 hónap telt el azóta

The former Slovenian Prime Minister called on his fellow countrymen to arm themselves

TartalomjegyzékKicicomázták Szabadka központjátVakut ne használjanak!Drága kicsike AquaparkocskaÁllítólag buszok nem lesznek A cikk meghallgatása Janez Janša, a former ally of the...

választások / elections választások / elections
English2 hónap telt el azóta

MISERY: Despite Elections, Nothing Will Change in Serbia

TartalomjegyzékKicicomázták Szabadka központjátVakut ne használjanak!Drága kicsike AquaparkocskaÁllítólag buszok nem lesznek A cikk meghallgatása Even before the early parliamentary elections have...

Tíz nap legjava