Szerbia
BIZTONSÁGI ŐRÖK: Volt sapkája, hát rálőttek +18
Szabadkán vasárnap délután hat óra körül megsebesítettek egy 25 éves fiatalembert az egyik belvárosi útkereszteződésnél. A belgrádi Blic szerint a támadásnak nagyon egyszerű oka van, a fiatalembernek volt sapkája, ezért gyanús lett a biztonsági őröknek, akik üldözőbe vették, majd megsebesítették.
Volt sapkája
A támadást állítólag három biztonsági őr hajtotta végre, az egyiket bennfogták a rendőrségen, egyelőre azonban nem világos, hogy ő sütötte-e el a nála lévő fegyvert.
A Blic értesülései szerint a megtámadott fiatalember egy óbecsei (Bečej) egyetemista, aki a szabadkai építészeti egyetemen tanul.
A fent említett időpontban három férfi támadott rá az utcán, illetve az egyik gyalogátkelőhelyen.
A rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre (Forrás: Blic)
A fiatalember menekülni kezdett, amikor combon lőtték. Az elkövetők távoztak a helyszínről, a sebesültnek a járókelők segítettek.
Egy nyomozáshoz közel álló forrás szerint a megtámadott személy büntetlen előéletű, diák, sportos alkat, sapkát és szemüveget viselt, és ez gyanúsnak tűnt a biztonsági őrként dolgozó támadók számára.
Az egyelőre nem világos, hogy a biztonsági őrök hol dolgoztak, szolgálatban voltak-e, és hogy miért osztottak igazságot a nyílt utcán.
A történtekről túl sok részlet nem szivárgott ki, ezért tág tere van a képzeletnek.
A járókelők segítettek neki
A fáma szerint elsőként a lámpánál várakozó fiatal férfi és egy lány segített a sebesültnek, akik először azt hitték, hogy az áldozatot autó ütötte el, de aztán látták, hogy lőtt sebről van szó.
Egy nő vizet spriccelt rá, az egyik szemtanú pedig elővette az autójából az elsősegélyes dobozt, hogy elállítsa a vérzést.
– Levettük a ruháját, a jobb combján sebesült meg. Kilépési seb nem volt a comb másik oldalán
– írta le a helyzetet az egyik szemtanú, aki a sebesült segítségére sietett.
– Félig ájult állapotban volt, a fejét tartó nőt nézte. Amikor a rendőr kérdezte, azt mondta, hogy három alacsonyabb férfi támadott rá
– jelentette ki a szemtanú, aki nem tudta megerősíteni, hogy valóban egy mozgó járműből lőttek-e rá az áldozatra, mint arról az első jelentések szóltak.
A sebesült fiatalember a szemtanúk szerint furcsának tűnt – egy golyóval a lábában ki ne tűnne annak? – nagy testű, kopasz embernek látták, akik rövidnadrágot viselt.
A mentők beszállították a szabadkai kórházba, amely viszonylag közel van a bűncselekmény helyszínéhez, az orvosok megműtötték, az állapota stabil.
Szerbia
Jézus sírjánál imádkozott a legfőbb szerb titkosszolga, miközben Koszovóban dúl a válság
A belgrádi nagyon ellenzéki hírportál, a Nova fedezte fel, hogy Aleksandar Vulin, a szerbiai Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (BIA) igazgatója Jézus sírjához zarándokolt, miközben Koszovóban igencsak komoly válság alakult ki. A BIA ezt követően közleményt adott ki, amely szerint a főkém valójában egy napos “hivatalos és hivatali” látogatáson tartózkodott Izraelben. Elképzelhető, hogy meghívása volt Jézus sírjához?
A BIA igazgatója Jézus sírjánál
Három nappal a koszovói vérontás után, ahol három szerb és egy albán rendőr vesztette életét, Aleksandar Vulin, a BIA igazgatója Jeruzsálembe zarándokolt.
Az értesülést a Nova.rs hírportál több fotóval is alátámasztotta, amelyen Vulin a Szent Sír-templomban látható, úgy hogy ezt cáfolni sem lehet.
A “hírportál kémei” a jeruzsálemi Szent Sír-templomból azt jelenttették, hogy a szerb világ ügyeit más alkalommal egyébként a lelkén viselő Vulin biztonsági embereinek a kíséretében érkezett a szent helyre.
– Megállítottak minden zarándokot, hogy soron kívül tudjon bemenni. Körülbelül 20 percig volt ott, majd távozott
– mondta az ellenzéki portálnak egy zarándok, aki a nevét nem árulta el, de a BIA már biztosan nyomoz utána.
A Nova megjegyezte, hogy Vulin “nyilvánvalóan magánlátogatást tett a Szentföldön” mindössze három nappal a banjskai fegyveres konfliktus után, amelyben három szerb és egy koszovói albán rendőr vesztette életét.
A Koszovó északi részén történt fegyveres konfliktust követően az egyik kulcskérdés mindenképpen az, hogy mit tett a lövöldözés előtt és után a BIA, és hogy a szerb titkosszolgálatnak voltak-e információi arról, hogy leszámolás, más értelmezés szerint terrortámadás készül a Banjska kolostor környékén.
Vulin – aki belügyminiszter volt – tavaly december 2-án került a BIA (Bezbednosna Informativna Agencija) élére, ahol Bratislav Gašićtól vette át az irányítást, ezzel Aleksandar Vučić szerb elnök két elnyűhetetlen munkatársa tulajdonképpen pozíciót váltott a “helycserés kormányalakítás” során.
Vulin eddigi “áldásos tevékenységét” az Egyesült Államok szankciókkal jutalmazta.
A fotók annyire egyértelműek, hogy cáfolni nem lehetett (Forrás: Nova.rs)
A BIA kármentésbe kezdett
Miután Aleksandar Vulin így lelepleződött, a BIA nem tehetett mást, mint hogy kármentésbe kezdjen, a fotók ugyanis annyira egyértelműek, hogy az értesülés cáfolásának semmi értelme sem volt.
A Politika kormánypárti lap és hírportál egy nappal később, tehát csütörtökön tette közzé a Biztonsági Információs Ügynökség közleményét, miszerint Aleksandar Vulin, a BIA igazgatója régóta tervezett egynapos hivatalos látogatáson volt Izrael Állam partnerszolgálatánál.
A közlemény megjegyezte, hogy Vulin látogatása a házigazdák kíséretében zajlott Jeruzsálemben és Tel-Avivban, és hogy A BIA ezt egy bizonyos médiában megjelent cikkre reagálva teszi közzé, miután a “bizonyos média” azt vélelmezte, hogy a BIA igazgatója, Aleksandar Vulin “nyilvánvalóan magánlátogatáson tartózkodott Jeruzsálemben”.
Kapcsolódó cikk
Feljelentették a Wagnert, az orosz nagykövetet, a BIA igazgatóját és a Népi Járőrséget
A rövidke közlemény szerint a BIA a politikusok vagy a média hazugságaitól és trükkjeitől függetlenül nem teszi közzé, hogy vezetői milyen tevékenységet folytatnak, de a pillanat miatt, amikor egyesek megpróbálnak ártani Szerbiának, a BIÁ-nak és a BIA igazgatójának, kénytelen reagálni.
Amiből egyértelműen következik, hogy Vulin Szerbia érdekében ment imádkozni a Szent Sírhoz, és aki azt gondolja, hogy itt már ez sem segít, az biztosan a szerb nép ellensége.
A BIA szempontjából talán jobb lett volna, hogy ha most sem nyilvánul meg, mert a közleményből nem csak az derül ki, hogy a szervezet igazgatója valóban Jeruzsálemben járt, hanem az is, hogy egy korábban tervezett utat annak ellenére nem mondott le, hogy “forró a helyzet”, mint ahogy azt a legfőbb szerb, Aleksandar Vučić éppen aznap este állapította meg, amikor Vulin a “házigazdák társaságában” a Szent Sír-templomban fordult elő.
Az is kényelmetlen lehet – bár ebből a Balkánon általában nem csinálnak ügyet – hogy a “hivatalos és hivatali” látogatásokat magáncélokra, esetleg zarándoklatokra használják fel, vagyis közpénzen mennek el imádkozni Jézus sírjához, vagy mondjuk Bosznia esetében a Kába kövéhez, mint ahogy erre már volt példa bizonyos bosnyák vezetők esetében.
Hiába, Isten és a politikai útjai néha összefonódnak.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
Koszovó3 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
-
Horvátország6 nap telt el azóta
A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?