A legutóbbi ohridi találkozó a politikai impotencia újabb bizonyítékának tekinthető, az amerikai diplomácia hathatós közbenjárásával ugyanis Josep Borrell egy alá nem írt szerződés alá nem írt mellékletéről tárgyalt Ohridban két úriembernek kinéző alakkal, akik az aláírt megállapodásokat sem tartják be. Magyarán ez azt jelenti, hogy egy hetes nemzetközi, amerikai és európai győzködés és gyomrozás után az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ismét találkozott a szerb elnökkel és a koszovói miniszterelnökkel, aminek során szóbeli elfogadásra került a szintén csak szóban elfogadott francia-német non paper végrehajtási melléklete. Ne feledjük, az említett francia-német javaslatot az Európai Unió „magáévá tette”, mert annál – mint a közvetítők fogalmaztak – a világon jobb megállapodás nincs. A helyzet a balkáni viszonyokhoz illő módon „megfelelően abszurd”.

Aláírási impotencia

Ohridban 12 órás maratoni megbeszélés után állt fel az asztaltól a két „úriembernek látszó alak” a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd újabb fordulóját követően.

A találkozó középpontjában a koszovói rendezésre felkínált európai javaslat végrehajtásáról szóló megállapodás volt.

A találkozót követően Aleksandar Vučić szinte diadalittasan közölte, hogy semmit nem írt alá, bár bizonyos szerződést – megállapodást, vagy nevezzük akárminek – kötöttek ugyan, de ő – mint már mondtuk – semmit nem írt alá.

Ez a kijelentés tekinthető ugyan Belgrád diadalának, de más szempontból Vučić vereségének is.

SZÚRÓS TEKINTET: Külön-külön is tárgyaltak velük (Forrás: Instagram, Aleksandar Vučić)

A „semmit nem írtam alá” kinyilatkoztatás természetesen szerb belpolitikai célokat szolgált, és leginkább a szélsőjobbos hazai politikai felhasználókat célozta meg, akik folyamatosan azt követelik, hogy a szerb elnök semmilyen dokumentumot ne lásson el az aláírásával.

Ez az „aláírási impotencia” legalább annyira elfogadhatatlan hozzáállás a tárgyalási folyamat során, mint Albin Kurti koszovói miniszterelnök viselkedése, aki az aláírt szerződéseket sem tartja be.

Ezt a packázást pedig az Európai Unió és az Egyesült Államok tűri, ráadásul nagy médiapompát biztosít hozzá, amely során komolynak látszó közvetítők komolytalanul viselkednek, mert hogy minden kétséget kizáróan nem „getlemen’s agrementnek” nevezhető szerződéskötésről van szó, hanem két megállapodásra képtelen alak „sztárolásáról”.

Dagasztják a semmit

Ennek megfelelően az „ohridi partraszállás” nem szerb-koszovói D-napként kerül be a történelembe, bár a szerb elnök szerint a sok nézeteltérés ellenére udvarias és konstruktív beszélgetés folyt, vagyis getlemenek módjára társalogtak, és vélhetően nem azzal foglalkoztak, hogy a történelem során ki kinek hordta a sört.

A koszovói miniszterelnök az ohridi találkozót követően a legutóbbi brüsszeli megállapodáshoz hasonlóan megint azon siránkozott, hogy „ő aláírni ment, amit viszont a másik fél került”, és ez a színtiszta igazság, merthogy – mint már megállapítottuk – a szélsőjobbos befolyás, valamint a „belső nemzeti érzelmű késztetés” hatásra a szerb elnök semmit sem hajlandó aláírni.

– mondta Albin Kurti, aki könnyedén presszionálja a szerb elnököt és a nemzetközi közvetítőket azzal, hogy „ő aláírná, aláírná és aláírná, de lám-lám a másik”, merthogy számára az aláírt szerződések sem jelentenek semmit.

Ehhez az egész komédiához rebbenés nélküli szemmel asszisztál Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni megbízottja, aki az estébe/éjszakába nyúló találkozót követően azt mondta, nagyon elégedett a Belgrád és Pristina között létrejött megállapodással, amely szerinte „nehéz, de szükséges” volt.

Ez a nyilatkozat is hazai – mármint amerikai – felhasználásra készült, egy közvetítő ugyanis nem mondhatja, hogy már megint kudarcot vallottunk – mondjuk ikszedik alkalommal -, mert az ilyesmi sehogy sem hangzik jól, ezért inkább dagasztják a semmit, és úgy tesznek, mintha lenne szerződés, legyen az akár „getlemen’s agrement” is, függetlenül attól, hogy a balkáni politikusok vonatkozásában az „úriember” kiveszőben lévő fajnak számít.

Ehhez falaz a brüsszeli közvetítő is, aki szerint Szerbia és Koszovó megállapodott abban, hogy milyen úton-módon váltja valóra a két fél közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló egyezmény végrehajtási mellékletletét, amelyek közül sem került egyik aláírására, ami jobb helyeken azt jelzi, hogy semmit sem akarnak végrehajtani sem az egyik, sem a másik oldalon.

De ezt nem lehet a világ képébe vágni, mert a politika az a műfaj, amelyben a legnagyobb kudarcot is bombasztikus sikerként kell eladni, nehogy felmerüljön az alkalmatlanság kérdése.

Minden szereplő mentségére szolgáljon, hogy ez a Balkán, ahol az adott szó ugyanúgy nem ér semmit, mint ahogy az aláírt dokumentum is csak egy papírfecni.

Amit nem írtak alá

Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e olyan megállapodást részletesen ismertetni, amelyet az érintettek szóban fogadtak el, miközben ki tudja, hogy mit gondoltak, illetve – tegyük a kezünket a szívünkre -, tudjuk, hogy mit gondolnak, csak azt nem írják alá.

A Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok normalizálásának útjáról szóló megállapodás végrehajtási melléklete azzal kezdődik, hogy a dokumentum az előző (szintén alá nem írt) megállapodás szerves részét képezi.

És akkor jöjjön a többi pont, minden további kommentár nélkül!

– Koszovó és Szerbia teljes mértékben vállalja, hogy tiszteletben tartja a megállapodás és e melléklet valamennyi cikkelyét, és gyorsan és jóhiszeműen végrehajtja a megállapodásból és e mellékletből eredő összes kötelezettségét.

– A felek tudomásul veszik, hogy a megállapodás és a végrehajtási melléklet Koszovó és Szerbia EU-csatlakozási folyamatának szerves részévé válik. A felek tudomásul veszik, hogy a megállapodás és e melléklet elfogadását követően az uniós közvetítő azonnal megkezdi a Szerbiára vonatkozó 35. fejezet kritériumainak megváltoztatását a megállapodásból és e mellékletből eredő kötelezettségek miatt. A Koszovói Különleges Normalizációs Csoport napirendje ugyanúgy tükrözi Koszovónak a megállapodásból és e mellékletből eredő új kötelezettségeit.

– A felek megállapodnak abban, hogy sürgősen elfogadják az eltűnt személyekről szóló nyilatkozatot az EU által közvetített párbeszéd keretében.

– A 7. cikkely végrehajtása érdekében Koszovó haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményez az EU által közvetített párbeszéd keretében a koszovói szerb közösség megfelelő szintű önkormányzatának biztosítására vonatkozó konkrét rendelkezések és garanciák létrehozásáról a párbeszéd korábbi szakaszaiból származó megállapodásokkal összhangban, amelyeket az uniós közvetítő megerősített.

– A felek megállapodnak abban, hogy 30 napon belül létrehoznak egy vegyes monitoringbizottságot, amelynek elnöke az EU. Az összes rendelkezés végrehajtását a Közös Monitoring Bizottság biztosítja és ellenőrzi.

– A 9. cikk végrehajtása érdekében az EU 150 napon belül donorkonferenciát szervez annak érdekében, hogy beruházási és pénzügyi támogatási csomagot hozzanak létre Koszovó és Szerbia számára. Támogatás nyújtására addig nem kerül sor, amíg az EU meg nem állapítja, hogy a megállapodás valamennyi rendelkezését maradéktalanul végrehajtották.

– Koszovó és Szerbia megegyezik abban, hogy minden pontot egymástól függetlenül hajtanak végre.

– Jelen mellékletben szereplő sorrend nem kérdőjelezi meg azok végrehajtásának sorrendjét.

– Koszovó és Szerbia megállapodik abban, hogy nem akadályozza egyetlen cikkely (pont) alkalmazását sem.

– A megállapodás végrehajtásával kapcsolatos valamennyi vitára az EU által vezetett párbeszéd keretében kerül sor.

– Koszovó és Szerbia tudomásul vette, hogy a megállapodásból, e mellékletből vagy a korábbi párbeszédről szóló megállapodásokból eredő kötelezettségeik be nem tartása közvetlen negatív következményekkel járhat az EU-csatlakozási folyamataikra nézve, akárcsak az EU-tól kapott pénzügyi támogatásra vonatkozóan.

Epilógus

Végiggondolva a fent elmondottakat, és megnézve a szerb elnök vasárnap déli sajtótájékoztatóját, több dolog is eszünkbe juthat, az egyik az, hogy hova vezethet az Európai Unió „bot és sárgarépa” jellegű politikája, amely a jutalmazás & büntetés elvét követi, kinek-kinek érdemei szerint.

Aleksandar Vučić ezúttal is elmondta, hogy ő az Európai Unió híve, ő tudja ugyanis, vagyis ő tudja a lejobban, hogy mekkora anyagi előnnyel járhat Szerbia számára, ha nem veszik össze Brüsszellel. Ugyanakkor az ablaka alatt ott hangol a szélsőjobb, amely pillanatok alatt lerohanná Koszovót, verbálisan legalábbis.

Lélekben és alkotmányosan maga a szerb elnök sem mondott le a volt szerbiai tartományról, de mivel van némi realitásérzéke, ezért már sejti, hogy Koszovó rég elment, csak ezzel a gondolattal Szerbiában ma még nem lehet tömegeket megmozgatni.

Ezt a megérzést igazában maga sem akarja végiggondolni, mert azzal korábbi, és némileg jelenlegi önmagával kerülne szembe. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a koszovói albánok nem az együttélés bajnokai, ahogy az északi területeken élő koszovói szerbek vezetői sem.

Mindennek a levét pedig a Koszovóban szórványban élő szerbek isszák meg, akik minden nap ki vannak, és ki lehetnek téve a körülöttük élő albánok zaklatásainak.

– mondta a vasárnapi déli ebédet helyettesítő Vučić, aki minden bizonnyal abból indult ki, hogy ha bármit is aláír, akkor elismeri Koszovó függetlenségét.

Csakhogy ez az álláspont nélkülözi a következetességet, 2015-ben ugyanis már aláírta a koszovói Szerb Községek Közösségének létrehozását szabályozó megállapodást, és ha ebből indulunk ki, bizonyos értelemben már akkor elismerte Koszovót.

A dél-szerbiai albánok találkozót követelnek Miroslav Lajčákkal, aki az Európai Unió közvetítőjeként a napokban Koszovóban tárgyalt, most pedig Belgrádban találkozik a szerb vezetőkkel. Erről a Bujanovačke dél-szerbiai hírportál számolt be. A dél-szerbiai albánok küldöttsége nemrégiben Washingtonban járt, ahol amerikai szenátorokkal és képviselőkkel találkozva nagyobb jogokat követelt a medveđai, bujanovaci és preševói albánoknak. Most ennek érdekében Ardita Sinani emelte fel a hangját, aki az előbb említett küldöttség tagja volt. A delegáció a koszovói költségvetés terhére utazott az Egyesült Államokba.

Ne csak a koszovói szerbekkel tárgyaljanak!

Ardita Sinani, a Demokratikus Cselekvés Pártjának (PDD) preševói elnöke felkérte Lajčákot, hogy ne csak a koszovói szerbekkel találkozzon, hanem a szerbiai albánság választott képviselőivel is.

Miroslav Lajčák március 11-én tárgyalt Milan Radoičićtyal, a koszovói Szerb Lista alelnökével (Forrás: Twitter, Miroslav Lajčák)

– mondta Sinani, aki szerint ugyanakkor érthetetlen, hogy ezt nem teszi meg a Preševo-völgy, vagyis a dél-szerbiai albánok választott képviselőinek esetében.

Sinani szerint ezt a megközelítést „téves üzenetként” foghatják fel azok, akik a Nyugat-Balkán, illetve az észak-koszovói területek biztonságát igyekeznek megingatni.

A dél-szerbiai albán politikus megismételte, hogy a szerbiai albánokat évtizedek óta diszkriminálják és elnyomják, „amit az Európai Unió és az amerikai kormányzat hivatalos jelentései is megerősítenek”.

A reciprocitás elve

A koszovói miniszterelnök aláírja Ardita Sinani kinevezését a dél-szerbiai albánok ügyével foglalkozó hivatal élére (Forrás: Facebook, Ardita Sinani)

Sinani erősen kötődik a pristinai vezetéshez, Albin Kurti koszovói miniszterelnök tavaly (2022) szeptemberében nevezte ki a dél-szerbiai albánság ügyével foglalkozó, akkor alapított pristinai kormányhivatal élére, amely körülbelül olyan, mint a szerb kormány mellett már régóta működő hivatal, amely a koszovói szerbek ügyeit „istápolja”.

A dél-szerbiai albánok – akik korábban arra panaszkodtak, hogy Pristina elhanyagolja őket – most a párhuzamosság elvét hangoztatják, szerintük mindaz a jog megilleti őket, amelyeket Szerbia a koszovói szerbeknek követel.

– nyilatkozta az említett amerikai út alkalmával Shaip Kamberi, aki dél-szerbiai politikusként egyúttal a szerbiai parlament tagja. A Preševo-völgy albánjai szerint ez annál is inkább megilleti őket, mert többen vannak, mint a koszovói szerbek.

– mondta Sinani, aki szerint a béke megteremtését szolgálná a kisebbségi közösségek „jogainak harmonizációja”, vagyis másképp fogalmazva, szerinte a reciprocitás elve jelentené a valódi megoldást, és az lenne „üdvözítő és üdvözlendő” a Preševo-völgy albánjainak esetében, miután állításuk szerint a belgrádi vezetés elnyomja őket.

A szerb elnök megkezdte idei első politikai roadshow-ját, amelynek első állomásán a béke mellett rengeteg pénzt ígért Dél-Szerbiának. Aleksandar Vučić a mostani országjárással a Népi Mozgalom Szerbiáért elnevezésű szervezet megalakításához szeretné megszerezni a támogatást, amely a tervek szerint nem új párt, hanem inkább egy pártokon felüli szervezet lesz, és amelynek szlogenje szerint „Szerbia álmodik, és megvalósítja az álmait”. A „jól szervezett”, és korántsem spontán nagygyűlés résztvevői autóbuszok hadával érkeztek Vranjéba, ezért sokan nem jutottak be a helyi sportcsarnokba, így a szerb elnök hozzájuk egy külön beszédet intézett a szabad ég alatt. Az egész politikai hacacárét élőben közvetítette Vučić elnök leghűségesebb útitársa, a Pink Televízió.

Furcsa egybeesések

A szerb elnök furcsa egybeesések közepette kezdte meg szerbiai körútját, 2006. március 11-én halt meg ugyanis a scheveningen börtönben Slobodan Milošević szerb és kis-jugoszláv államfő, akinek az emléke még mindig „nem fakult ki”, és aki hasonló nagygyűléseken szólította meg a dél-szerbiai és a koszovói szerbeket a szintén viharos kilencvenes évek előestéjén. (Koszovói szerbek ezen a nagygyűlésen is voltak.)

Ugyanakkor az is igazsághoz tartozik, ha már a furcsa egybeeséseket keressük, hogy 2003. március 12-én lett gyilkosság áldozata Zoran Đinđić, az egykori Kis-Jugoszlávia egyik utolsó miniszterelnöke, bár őt inkább az Európa-barát ellenzék emlegeti, miközben a szerb elnök az utóbbi időben inkább az előző szellemét ébresztgeti mentegetve annak a cselekedeteit.

Számos összefüggést lehetne még keresni, miután a tavasz, és azon belül a március a legtragikusabb időszak az újkori Szerbia életében, 1999. március 24-én kezdődtek meg ugyanis a NATO-légicsapások a Kis-Jugoszlávia, azon belül pedig főleg Szerbia ellen, amelyek leginkább Koszovóval kapcsolatosak, miután Koszovó kérdése folyamatosan a szerb politika egyik sarokköve az utóbbi harminc évben, és ez igencsak sötét időszakokat eredményezett, amelyek a mostaninál jóval drámaibbak voltak.

A pénzről sokat beszélt a szerb elnök Vranjéban (Forrás: szerb elnöki Instagram)

Hogy ettől a kérdéstől még ma sem tud elszakadni a szerb politikai elit, azt jól jelzi, hogy a Népi Mozgalom Szerbiáért elnevezésű „politikai micsoda” megalakítását is ez a kérdés lengi körbe, bár ma már nem teljesen azokkal a felhangokkal, mint az előző években.

A kilencvenes években mutatott magatartásához képest a szerb elnök ma már két dologgal tisztában van: tapasztalatból tudja, hogy a NATO pár nap alatt képes elsüllyeszteni Szerbiát, amely, mint ezt egy korábbi cikkünkben már megállapítottuk, „nem egy orosz csatahajó, hanem egy kis bárka”.

Vučić azt is felfogta, hogy a „politikai nyugat”, ez alatt az Egyesült Államokat és az Európai Uniót értjük, nem csak katonailag képes elsüllyeszteni Szerbiát, hanem gazdaságilag is.

A mostani roadshow ezért egyszerre két dolgot szolgál, egyrészt a szélsőjobb terjeszkedésének megállítását, és ezáltal az orosz befolyás visszaszorítását, de ezzel párhuzamosan a nemzeti érzelmű emberek megnyugtatását is annak az ígéretnek az ismételt felemlegetésével, hogy a szerb elnök nem kívánja aláírni Koszovó függetlenségét és ENSZ-tagságát.

Ennek a „felhajtásnak” ezáltal nemcsak belpolitikai, hanem erős külpolitikai üzente is van, miszerint a Koszovóról szóló tárgyalások újabb, ikszedik fordulója előtt felrajzolja a határokat nyugati és keleti irányban egyaránt.

A szerb elnök az utóbbi időben ugyan többször bírálta az oroszokkal bratyizó szerb szélsőségeseket, akiknek azt rótta fel, hogy jobban szeretik Oroszországot, mint Szerbiát, ugyanakkor világosan megüzente Moszkvának, hogy továbbra is számítanak az orosz támogatására Koszovó ENSZ-tagságának meghiúsítása érdekében.

Ennek a feltétele orosz részről az, hogy Szerbia határozottan utasítsa el a koszovói ENSZ-tagságot, Moszkva ugyanis csak azt hajlandó képviseli, amit Szerbia saját álláspontként megfogalmaz, vagyis nem hajlandó a Biztonsági Tanácsban Koszovó tagsága ellen szavazni, ha Szerbia a nyugat felé történő bájolgás közepette netalán elfogadná volt tartományának független országként történő belépését az ENSZ-be.

A szerb elnök azokhoz is szólt, akik nem jutottak be a vranjéi sportcsarnokba

Vučić természetesen ezzel is tisztában van, és ezt úgy fogalmazta meg, hogy sem Moszkva, sem Peking „nem menti meg” Belgrádot, vagyis nem szavaz Koszovó ellen, ha a szerb vezetés másképp foglal állást.

És nem foglal másképp állást, a Népi Mozgalom Szerbiáért elnevezésű „politikai micsoda” első kampánygyűlésén ugyanis a szlogen a politikai realitásokat nemigen tükröző „régi térkpén” olvasható, amely magában foglalja Koszovót is, vagyis szerb részről is tudnak térképekkel manipulálni, nemcsak albán oldalról.

Mindennek tisztázása abból a szempontból fontos, hogy megértsük a nem éppen ellentmondások nélküli szerbiai politikai és közgondolkodást, és megpróbáljuk megtalálni a magyarázatokat arra, hogy a szerb elnök miért fogalmaz meg gyakran ambivalens gondolatokat akár egyetlen beszéden belül is.

Aleksandar Vučić ugyan a miloševići Szerbiában és Jugoszláviában szocializálódott, és politikai módszerei és megoldásai sok esetben alig különböznek a „nagy előd” elképzeléseitől, Vučić azonban semmiképpen sem Milošević újkori reinkarnációja, és a jelen pillanatban nélküle aligha lenne fenntartható (még ideig-óráig) a balkáni stabilitás, miközben azért maga is sokat tesz annak érdekében, hogy ez a stabilitás legalább olyannyira ingatag maradjon, mint amennyire a jelenlegi pillanatban az.

A kalandozások kora lejárt

Ha fent elmondottak alapján tekintünk az első – és várhatóan a következő néhány nagygyűlésre, akkor túl nagy meglepetés nem érhet bennünket, ezért az alábbiakban csak felvázoljuk a legfontosabb szerb elnöki gondolatokat, amelyek többsége egyáltalán nem ismeretlen a szerb átlagpolgár számára, de azoknak sem, akiket elhurcibáltak a vranjéi nagygyűlésre, és valószínűleg azok sem nagyon lepődtek meg, akik a Pink Televízió élő közvetítését áhítattal vagy éppen utálattal figyelték.

A szerb himnusz elhangzását követő hosszas üdvrivalgás közepette a szerb elnök azzal kezdte a beszédét, hogy most nem egy politikai párt vezetőjeként, hanem Szerbia elnökeként fordul egy nagygyűlés résztvevőihöz, amit azért emeltünk ki, hogy eloszlassuk a félreértéseket, amelyek szerint a szerb elnök nem új pártot alakít, hanem támogató mozgalmat hozz létre, ha úgy tetszik putyini módszerrel, vagy ha úgy tetszik a régi kommunista/szocialista népfrontos hagyományokra alapozva.

Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a mostani hacacáré már az újabb előrehozott választásokra történő felkészülés nyitánya, amellyel a szerb elnök mankót nyújt a korrupciós cselekményekbe belesántult Szerb Haladó Pártnak.

Erre utal, hogy az említett párt elnöksége és főtanácsa pénteken egyhangúlag támogatta Aleksandar Vučić javaslatát a Népi Mozgalom Szerbiáért nevű szervezet megalakítására, amivel kapcsoltban a szerb elnök annak a véleményének adott hangot, amely szerint nem zárja ki, hogy a mozgalom részt vesz a következő választásokon.

– hangsúlyozta Vučić, amikor a Népi Mozgalom létrehozásáról beszélt, és ehhez azok támogatását kérte, akik csatlakozni kívánnak a kezdeményezéshez, miközben „mandarin nyelven” fogalmazva, már az első mondatokban nekiment a baloldali és a jobboldali ellenzéknek, ami azt jelzi, hogy „megosztással szeretne egységet teremteni”, vagyis hogy közel sem egy össznépi mozgalomról van szó, és a kezdeményezés nem az a mező lesz, ahol mindez virág, még a gaz is virágozhat.

A szerb elnök beszédében visszaidézte a nyolcvanas évek végét, és a kilencvenes évek elejét, amelyekhez képest most drasztikusabb geopolitikai változások zajlanak, mint például a berlini fal leomlása idején, az ukrajnai háború ugyanis mindet megváltoztatott.

– fogalmazott a szerb államfő, aki feltette a kérdést, hogy vajon ki örülne annak, ha koporsóban látná viszont a gyermekeit, ezért szerinte olyan emberekre van szükség a vezetésben, akik képesek bölcs politizálást folytatni, aminek eredményeként „óvják Szerbiát a nyugtalan vizektől és a brutálisan erős szelektől”.

Ezzel kapcsolatban egy arab példát hozott fel – az utóbbi napokban már nem előszőr – amellyel az Egyesült Arab Emírségeket hasonlította össze Líbiával, megemlítve, hogy az első ötször kevesebb olajjal rendelkezik, mégis jóval előrébb jár az általa (szintén) Szerbia barátjának nevezett másodiknál.

Ezzel azt kívánta illusztrálni, hogy a különbséget az idézte elő, hogy az egyik és a másik ország egymástól eltérő állami vezetéssel rendelkezik, és ennek kapcsán megállapította, hogy kalandozásnak és komolytalanságnak nincs helye a politikában, ez sem új mantra már, ezért felelős és komoly államra, illetve állami vezetésre van szükség Szerbiában.

Több pénzt kap Dél-Szerbia

A szerb elnök ezt követően ígérgetésekbe kezdett, amelyek szerint az átlagfizetés két éven belül eléri az ezer eurót, az átlagos nyugdíj pedig meghaladja a négyszázötven eurót, amit szűnni nem akaró vastaps fogadott, így csak ötödik nekifutásra folytathatta a mondatóját.

– jelentette ki a szerb elnök, aki azt is elmondta, hogy erről már beszélt az ország miniszterelnökével és pénzügyminiszterével, valamint a parlament elnökével, az utóbbi a jogi felhatalmazások megteremtése érdekében.

A szerb elnök azt is jelezte, hogy az állam is több pénzt juttat az elkövetkező időkben az elmaradt déli körzeteknek, és ennek köszönhetően a déli országrész mindenben előnyt fog élvezni.

Ezt figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a szerb elnök nem csak politikai osztotta meg az országot, hanem gazdasági és földrajzi megosztástást is kilátásba helyezett az egység megteremtése örvén, ami nem csak a Népi Mozgalom felvázolt céljainak, hanem a józan észnek is ellentmond.

Vučić ezt a pillanatot használta fel arra, hogy az így felspannolt közönség elé tárja a Koszovóval kapcsolatos álláspontját, amely minden nemzetközi erőfeszítés ellenére jottányit sem változott, és a közeljövőben sem lehet ebben a tekintetben bármiféle változásra számítani.

– jelentette ki a szerb államfő, aki ismét elővette a lassan a szállóigévé vált szlogent, amely szerint „nincs megadás”, vagyis a kapituláció nem következik be, és Szerbia sem a ténylegesen (a realitások szintjén), sem „de jure” nem ismeri el Koszovó függetlenségét.

A helyzet tehát szinte minden nyugati politikai szájtépés ellenére szinte ugyanaz, mint 2000-ben, vagy 2008-ban, talán csak annyi változás történt, hogy már nem mindenki akarja lerohanni a Koszovót, és a Népi Mozgalom Szerbiért elnevezésű szervezet létrehozásának egyik legfőbb célja éppen az, hogy kikapcsolja és túlharsogja azokat a maradék erőket, akik orosz segítséggel támadnák meg Koszovót, és orosz tankok hátán „lovagolnának be Prizrenbe”.