Connect with us

Afganisztán

AFGÁN ÖKLÖZŐK: Haza nem mennének, Szerbiában nem maradnának, ezért befogadó országot keresnek, lehetőleg Nyugaton

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Félnek a táliboktól, ezért nem mennek haza a belgrádi világbajnokságon résztvevő afgán ökölvívó válogatott tagjai, akik a versenyen nem hazájukat, hanem önmagukat képviselték. A ma már hontalan ökölvívó legények ugyanakkor nem kimondottan szorgalmazták, hogy Szerbiában maradjanak, elvégre ha egyszer már „emigrálásra adták a fejüket”, akkor inkább „szerencsésebb és gazdagabb befogadó országot” keresnek maguknak. Ez nem egyedi eset, mert korábban három afrikai bokszoló, és két szintén afrikai birkózó használta ki a belgrádi sportversenyek által kínálkozó alkalmat, hogy lelépjen, ők azóta inkognitóban utaznak.

Kilenc bokszoló országot keres

A belgrádi Prva TV a napokban számolt be arról, hogy a nemrég befejeződött ökölvívó világbajnokságot követően még mindig a szerb fővárosban tartózkodik az afgán ökölvívó válogatott, edzőstől, bokszolóstól, mindenestül, mert a táliboktól tartva nem mernek visszatérni hazájukba.


A tudósítás szerint kilenc afgán bokszoló, egy edző és egy kísérő maradt Szerbiában, vagyis előre kitervelt, csoportos szökést követtek el, aminek epilógusa egyelőre nem ismert. A visszatéressel kapcsolatos aggodalmaik nem mondhatók indokolatlanoknak, mert a tálib rezsim megtiltotta számukra, hogy készüljenek a világbajnokságra, vagy hogy részt vegyenek rajta.

– Miattuk nincs jövőnk, és nem valósíthatjuk meg a céljainkat, és azért hagytuk el Afganisztánt, hogy oda menjünk, ahol bokszolhatunk és dolgozhatunk

– mondta az egyik öklöző, aki az arcát ugyan vállalta, de a nevét nem.

Afganisztánból emberek tízezrei menekültek el az augusztusi tálib halomátvételt követően, miután az amerikai és egyéb nyugati erők kivonultak az ázsiai országból.

Nyugati vízumra várnak

Az afganisztáni ökölvívó szövetség főtitkára, ha egyáltalán létezik még ez a szövetség, a belgrádi Prvának úgy nyilatkozott, hogy a csapat tagjainak esélyük sincs arra, hogy folytassák a karrierjüket a hazájukban.

– Önök is tudják, hogy a helyzet Afganisztánban igencsak súlyos. A tálibok azt sem engedélyezték nekünk, hogy edzéseket tartsunk

– mondta egy már valószínűleg nem létező szervezet főtitkára, akinek a nevét szintén nem adta meg a belgrádi csatorna.

AFGÁN ÖKLÖZŐK: Haza nem mennének, Szerbiában nem maradnának, ezért befogadó országot keresnek, lehetőleg Nyugaton

A befogadó országot kereső afgán válogatott (Screenshot: Prva)

Az edző szerint Afganisztánban egy földalatti „edzőtermet” találtak, és ott készültek a világversenyre, vagyis szó szerint földalatti válogatottba mentek át, mielőtt iráni vízumot szereztek, hogy végül Iránból jussanak el Szerbiába.

Esetében a hazatérés különösen megfontolandó – apját ugyanis – aki az afganisztáni ökölvívó válogatott elnöke volt – két évvel ezelőtt ismeretlen támadók ölték meg, alapos a gyanú, hogy a gyilkosság mögött a tálibokat kell keresni.

A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (International Boxing Association) alig egy hónappal a belgrádi világverseny előtt vezette be a „team fair chance” fogalmát, amelynek köszönhetően a „hontalan afganisztáni öklözők” részt vehettek a küzdelmekben, bár nem sok sikerrel.

Egy küzdelem azonban még vár rájuk, befogadó országot kell ugyanis találniuk, és ezzel kapcsolatban már több nagykövetséget megkerestek Belgrádban – de mint a Prva TV megjegyezte – Szerbiától nem kértek menedéket. Nem tudni, hogy most milyen sikerrel járnak ebben a migránsokkal teli világban.

Nem csak „hontalan bokszolók” migránskodnak

A belgrádi Blic napilap honlapján november közepén arról számolt be, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság ökölvívó szövetségének közlése szerint három bátor harcosuk eltűnt.

Mivel nekik nevük is van, és bejelentett sportolóként érkeztek Belgrádba, a szerb rendőrség a nyomukba eredt, legalább is ezt közölte az említett ország szövetsége.

Az nem világos, hogy rájuk mi vár, ha ezek után netalán hazatérnek, ne feledjük, hogy a demokratikus Kongóban még nem is olyan régen állítólag embert is ettek.

Egy nappal később a marokkói birkózó szövetség elnöke a Facebookon közölte, hogy rögtön a belgrádi leszállást követően nyoma veszett a válogatott két tagjának, akik a 23 év alatti birkózók világbajnokságán léptek volna szőnyegre, amelyet szintén a szerb fővárosban tartottak november első hetében, a fiatal marokkói birkózók azonban ehelyett a lelépést választották.

A Blicnek nyilatkozó szerb szakértők szerint az ilyen esetek nem ritkák a sportban, az elkövetkező időkben pedig még gyakoribbak lesznek, mert Afrikából és Ázsiából egyre több ember menekül a szegénység és a háborúk elől, ami alól a sportolók sem számítanak kivételnek.

Miután bokszolók és birkózók illantak el a belgrádi versenyekről, ezért nem árt vigyázni a magyar határon, mert a migránsok között lehetnek, akik esetleg az „átlagosnál gyorsabban földre viszik” azt, aki megpróbálja útjukat állni.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap