Connect with us

Montenegró

HENYÉLÉS: Európában “egyedülálló” fekvőbajnokság Montenegróban

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

brezna fekvobajnoksag 2
A cikk meghallgatása

A volt Jugoszláviában szinte minden nemzetről születtek viccek, a legnépszerűbbek mégis a bosnyákok együgyűségéről és mulyaságáról szóló “Mujo és Haso” történetek, valamint a montenegróiak “legendás lustaságát” kifigurázó szösszenetek.

Az egyik ilyen vicc szerint egy montenegrói sétáltat egy csigát, és találkozik a barátjával, aki megjegyzi, hogy “de szép csigád van”. A másik szomorúan panaszolja el, hogy “ne is mondd, volt ennél szebb is, csak megszökött”.

Hozzáértők szerint minden viccnek van valóságalapja, persze, egyik sem valóságos történetet mesél el.

Viszont maga a tiszta valóság, hogy a Nikšić közelében lévő Brezna etno-faluban, ismét megrendezték a fekvőbajnokságot.

Azért ismét, mert ez már a tizedik alkalom, hogy a helyiek a nem ősi, de lassan állandósuló hagyományoknak megfelelően elfekszenek, és máris versenyben vannak, amiért a végén a győztes – aki legtovább fekszik – 300 eurót kap.

A versenyzők fekvés közben olvashatnak, ehetnek, ihatnak, beszélgethetnek, alhatnak, és egy újonnan bevezetett szabály szerint nyolc óránként elmehetnek WC-re.

Ezért lehet, hogy veszélybe kerül az Európában egyedülálló fekvőbajnokság rekordja, ami jelenleg 52 óra. Aki új csúcsot szeretne beállítani, annak ezt kell megdöntenie, illetve “megfeküdnie”.

Az indulók, jobban mondva az elfekvők számából kicsit elhamarkodottan arra lehet következtetni, hogy a henyélés mégsem nemzeti sajátosság Montenegróban, mivelhogy a fekvőbajnokságon idén csak nyolcan, és nem nyolcszázan vagy nyolcezren vesznek részt.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava