Görögország
KEZDŐDIK A TURISTASZEZON: A görögök megnyitották Evzonit, lehet menni nyaralni
Görögország megnyitotta a turistaszezont, és ezzel együtt az evzoni határátkelőt, nem is egyszer, hanem kétszer is egy nap alatt. A belépésnek persze, vannak feltételei, de ezek a „kiéhezett homo turisticust” aligha zavarhatják.
Kétszer is megnyitották
Helyszíni tudósítások szerint a görögök május 14-én először reggel hat óra után nem sokkal nyitották meg az Evzoni határátkelőt, de nem sokkal később le is zárták, miután beengedtek mintegy 40-50 járművet. Ezt követően leállították a beléptetést, és csak azokat engedték át a határon, akik görög útlevéllel rendelkeztek.
Ez az állapot délután egy óráig tartott, ezt követően ismét megnyitották az észak-macedóniai Bogorodicával szemközti evzoni átkelőt.
Az Evzoni közelében lévő határátkelő egyelőre – valószínűleg június 1-ig – reggel hét és este 11 óra között lesz nyitva, ezért érdemes ügyelni arra, hogy ebben az időszakban érjenek oda, akik Görögországba indulnak.
Természetesen a belépés védettségi igazolvánnyal és/vagy a második oltás felvételét igazoló kártyával lehetséges, amit helyettesíthet egy 72 óránál nem régebbi PCR-teszt.
Mindenképpen ki kell tölteni tölteni a görög idegenforgalmi minisztérium honlapján található utasazonosító lapot, amely azonban csak egy napig használható fel.
Mindez nem zárja ki, hogy a határon még egy gyorstesztet is végrehajtanak a görög hatóságok a belépésre jelentkezőkön.
Megnyílt a turistaszezon
Az evzoni határnyitás egybe esett azzal, hogy Harry Teoharisz görög idegenforgalmi miniszter az Athéntól délkeletre található Poszeidón-templomnál jelentette be a turistaszezon kezdetét.
– Felhúzzuk a horgonyt, és magunk mögött hagyjuk a félelem és a bizonytalanság sötét felhőit
– mondta a görög miniszter.
A határokon bevezetett könnyítés ugyanakkor nem vonatkozik a görög szigetekre utazókra, oda továbbra is a korábbi szabályoknak megfelelően lehet eljutni.
Ez azt jelenti, hogy oltási igazolás (14 nappal a második vakcina után), vagy 72 órán belüli PCR-teszt, vagy 24 órán belüli gyorsteszt felmutatása esetén engedélyezett a légi és a vízi utazás is. A rendelkezések 5 éves kor fölött mindenkire egyaránt vonatkoznak.

