Albánia
MINDENKI ÉS BÁRKI: Ki mehet idén Albániába nyaralni?
Az albán miniszterelnök videóüzenetben közölte, hogy Albánia idén nyáron a világ minden tájáról fogad turistákat. Edi Rama úgy nyilatkozott, hogy megfelelő vezetéssel, szervezettséggel, kitartással és nagy türelemmel Albánia megnyeri a vírus elleni háborút, a „megállíthatatlan tömeges oltás” pedig jelentősen megkönnyíti a turisztikai idényt.
A turizmus, mint kampánytéma
Albániában „dübörög a kampány” az április 25-i parlamenti választások előtt. Az albán miniszterelnök azt ígértre, hogy ha az általa vezetetett Szocialista Párt (SP) megnyeri a választásokat, akkor a turizmusban (is) minden jobb lesz.
– A harmadik mandátum megszerzése esetén 10 millió turisztikai célú beutazást tesszük lehetővé Albániába
– motiválta az albán miniszterelnök a választókat, hogy ismét a pártjára szavazzanak.
Ez elég bátor ígéret az albán miniszterelnöktől, a sokkal nagyobb idegenforgalmi hagyományokkal és infrastruktúrával rendelkező Horvátország a tavalyi vírusos évben 7,8 millió turistát tudott bevonzani.
Albániában szeretnék elérni, hogy változzon a turisták „országok szerinti struktúrája”, tavaly ugyanis többségében Koszovóból és Macedóniából érkezett vendégek nyaraltak az „albán riviérán”.
Mit tesz Albánia a turistákért?
Egyrészt, Albánia megkezdte a tömeges oltást. Annak érdekében, hogy felkészüljön a turistaszezonra, eddig mintegy 2,5 millió adag vakcinát rendelt.
Másrészt, Európában egyedi módon, a beutazásokat ebben az évben sem korlátozzák. A világtól egykor elzárt Albániába a tavalyi nyári szezon óta mindenféle korlátozás nélkül be lehet utazni.
A jelenlegi kormány, és az április 25-i választások utáni kabinet is, két igen komoly tényre alapozhat.
Bármilyen „lazák” is az ország pandémiás intézkedései, a mutatószámok igazolják az albánok ellenállóképességét.
Üzletpolitikai szempontból is egyedülálló Albánia helyzete, más „nyaraltatós” adriai országgal szemben Albániában a „turisták nagy tömegeit” hagyományosan a koszovói és az észak-macedóniai albánok vonultatják fel.
Tulajdonképpen ők „hazamennek” nyaralni a tengerpartra.
Padlót foghatnak
Ebből kiindulva Albánia esetében nem életszerű különböző korlátozások bevezetése, mint Horvátország vagy Görögország, valamint immár Montenegró esetében.
A mindenkori albán kormány szempontjából az uniós Covid-útlevél, vagy a hasonló globális „úri huncutságok” nem jöhetnek számításba, mert ezek megkövetelésével a turisták többségét kitiltanák az országból.
Ez pedig a tavalyi idegenforgalmi katasztrófa után idén végképp padlóra küldené nemcsak a nemzetgazdaságot, hanem azoknak az albánoknak a százezreit is, akik ebből az ágazatból remélnek megélhetést.
______________
Kép: Twitter

